Péntek délután kettő óra,és én éppen a fősuliról ballagok haza. Londonban élek, egy kicsi házban, mivel úgyis egyedül vagyok. A szüleim csak úgy közölték két évnek ezelőtt, hogy lelépnek. Rámhagyták a házat, és hagytak egy bankkártyát a nevemen. Nem szoktam feleslegesen költekezni, csak, amikor nagyon muszáj, ételre, italra, sulira...
- Sajnálom, nem láttalak! - Morogta egy srác, mikor véletlenül nekem jött. Telefonját fülénél tartotta, nem az orra elé figyelt. Kicsit gomba haja volt, ami a jobb felén hosszabb.Magas, jól néz ki. Nem az a vézna, nem is az a kigyúrt fajta. Alaposabban megvizsgáltam a szememmel, talán egy kicsit dühösen nézhettem rá, mert ejtett egy bocsánatkérő mosolyt felém, és megvakarta a füle mögötti részt. Ez nagyon ismerős valahonnan. Mélyen a szemébe néztem, mikor végre leesett. Ez...ez nem lehet. Ez a haj,szemek.... Szinte egyszerre nyíltak nagyra a szemeink.
- Louis? - Döbbentem le teljesen. Nem hiszem el... Már 5 éve nem láttam.
- Darcy? - Eltette a telefonját a zsebébe, tekintetét egy percre sem szakította el az enyémtől.
- E...ezt nem hiszem el. - Könnyek gyűltek a szemembe. - De...de hogy kerülsz ide?
- Hazajöttem a szüleimhez a nyárra. - Nyelt egy nagyot. - Annyira hiányoztál Darc. - Karjait kitárta, és szorosan magához ölelt.
- Te is nekem Loui. - Sírtam el magam a boldogságtól.
YOU ARE READING
Shut up,Styles
Fanfiction" Ha tudtam volna, hogy az álmoknak ekkora hatalma van, talán sohasem akarnék elaludni."
