Shut up,Styles

24.rész

- Ne haragudj szívem, bent kell maradnom a stúdióba, de amint tudok rohanok haza! - fMagyarázza ki magát Harry a telefonban.

Mikor felhívtam, miután a korházból hazaértem, azonnal mindenki átjött, és elmagyarázták, hogy mi is történt. Nagyon megijedtem, hogy mi van, ha később is elfogom majd felejteni őket, de megnyugtattak, hogy ez nem történhet meg. Nem tudom egyáltalán hogy tudtam elfelejteni azt az embert aki a legfontosabb számomra...?!

Később Louis felajánlotta, hogy menjek vissza velük, ne legyek magam, és ők is örülnének neki. Beleegyeztem, így már pár hónapja itt lakok Harrynél. Hihetetlenül szép háza van. Nem olyan hatalmas kastély, mint ami a gazdag embereknek szokott lenni. Még az én házamtól is kisebb.

Harry mostanában sokat dolgozik, hogy majd karácsonykor ne kelljen neki. De még azt is kinézném belőle, amilyen jólelkű, hogy bemegy még szentestén is, csak, hogy ne haragudjanak meg rá.

Most is épp dolgozik, én meg itthon ülök egyedül. Már reggel óta bent van, és most szólt, hogy még maradnia kell.

-Jó! Persze, semmi baj! Maradj csak! - Válaszoltam kedvesen, majd egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Hiába nem mutatom ki, igenis érzékeny vagyok, mindenen képes vagyok sírni, már akkor, ha csak azt mondják, hogy „Hülye vagy!".

- Sietek haza! Szia szerelmem! - Hallom hangján, hogy mosolyog.

- Szia!-Köszöntem el, és minden erőmet beleadtam, hogy boldognak hangzon.

Letettem a telefont, és abban a pillanatban kitört belőlem a sírás. Most először ez a pár hónap alatt. Már egy hónapja így megy! Reggel megy, este jön, én meg itthon ülök egyedül. Nem az a bajom, hogy egyedül vagyok, -mert feltalálom magam, főzök, vagy valami, - hanem hiányzik. Nagyon hiányzik, és ez ellen nem tudok mit tenni. Nem mehetek be hozzá, mert egyből kiraknának, mint macskát ne mondjam hova. Nem szeretnék neki szólni erről az egészről, mert akkor csak azt érném el vele, hogy magamra haragítom. Bár ő nem olyan, aki könnyen megszaragszik, de az is egy opció.

Letöröltem a könnyeim, és nagyot sóhajtva felálltam a kanapéról. A konyha felé vettem az irányt, hogy csináljak valamit vacsorára. Ha egyáltalán nem magam vacsorázok megint. A gondolatra megint sírhatnékom támadt, de abban a pillanatban csengettek. Lassan odavánszorogtan, majd ajtót nyitottam. Azonban ami ott fogadott, azt nem tudtam hová tenni. Egy nagy virágcsokorral találtam szembe magam. Nem láttam a futár arcát, akkora volt a csokor.

- Jó napot! Eltévesztette a címet! - Mosolyogtam kedvesen, de a futár még akkor sem mozdult meg. - Ömm uram! Rossz címre jött! - Néztem a virágokra furán, mivel nem volt hajlandó „előbújni" mögülük.

- Nem hiszem! - Szólalt meg mély hangján, majd elvette maga elől a csokrot. Azt hittem leáll a szívem, mikor megláttam. Harry állt előttem, és édesen mosolygott.

Felsikítottam, majd a nyakába ugrottam. Olyan szorosan öleltem, mint még soha. Elnevette magát, majd gyengéden betolt az ajtón, de én nem akartam elengedni.

- Szívem, én is szeretlek, de had vessem le a kabátom. - Kuncogott még mindig, de én nem mozdultam. - Drágám, elhervadnak a virágok. - Könnyeim már patakokban folytak.

- Nem érdekel! - Ismét csak nevetett, majd a virágokat alahogy leügyeskedte az asztalra. Felkapott, lábaim dereka köré fontam, majd elindult velem a kanapé felé. Le akart rakni, de én nem engedtem el, ezért ő is dőlt velem.

- Kicsim, értem én... de kabátban? - Lemerem fogadni, hogy most vigyorog. Nem is ő lenne...

- Hülye! - Nevettem fel, majd elengedtem, és letöröltem a könnyeim. Az egész házban csak az ő nevetését, és az én szipogásom lehetett hallani.

Egyből jobb kedvem lett, felültem az ágyon, és vidáman néztem, ahogy leveszi a kabátját, majd visszasétál hozzám.

- Hogyhogy itthon vagy? Nem úgy volt, hogy bent kell maradnod? - Leült mellém a kanapéra, én meg hozzábújtam.

- Úgy volt, de hallottam, hogy nem vagy valami boldog. Észrevették rajtam, hogy valami bánt, ezért hazaengedtek, azt mondták, hogy majd csak jövő héten menjek be.

- Dehát még csak hétfő van! - Néztem rá nagy szemekkel, mire lehajolt, és megcsókolt.

Mikor eltávolodott, éreztem, hogy elpirulok, ezért inkább lehajtottam a fejem. Még mindig zavarba tud hozni a hirtelen cselekedetei miatt.

- Igen, hétfő van, de attól függetlenül nekem csak jövő héten kell mennem! - Mosolyogva nézett rám, és épp hajolt volna mégegy csókért, mikor felpattantam a kanapéról. - Naa, ez nem volt szép, nyuszikám! - Kelt fel ő is lassan, mire én elnevettem magam, és a konyhába futottam, ahová ő is követett.