Overdose

Első rész

Az érzés, amely lelkét nyomta csakugyan nem akart szűnni. Érzelmek harcoltak az ész ellen, a küzdelem kimenetele még gazdájának is bizonytalan volt. A testnek, melynek porcikái sajogtak, míg lelkében vihar dúlt. Szeretett volna túllépni ezen, másfelé terelni figyelmét, ám ez igencsak nehéznek bizonyult, nem is sikerült neki.
Hitt abban, hogy démonon léteznek. Tapasztalta. Saját bőrén tapasztalta. Léteznek az alvilági lények, melyek mások által belénk bújva csakhamar tönkretesznek.
Tollával idegesen kopogtatott barna faasztalán, míg fogával alsó ajkáról tépkedte a bőrt, ennek következtében vasas ízű vére nehézkesen a felszínre tőrt. Küzdött a vörös nedv, mint a késztetés benne, hogy utat törjön magának és szabadjára engedje dühét, ami már régóta gyűlt benne. Ordítani akart, torkaszakadtából, azt akarta, hogy mindenki tudja, szenved. Szenved egy ember miatt, aki annyit sem érdemelne, hogy ránézzen. Ennek ellenére részesül abban a figyelemben, amit érthetetlen, miért érdemelt ki. Beférkőzött az elméjébe, mint egy élősködő. Nem is élősködő... Mint egy lételem. Ez a lételem gyszer sem kért a törődésből, amit a rézvörös hajú férfi kínált neki, eldobta magától az új élettel kecsegtető remények adta lehetőségeket. Hogy a láthatatlan szárnyú őrangyala újra életet lehelljen kővé vált szívébe, hogy segítségével ismét normális életet éljen. Ennek ellenére Jimin úgy érezte, rajta áll, a Sátán fia megállja-e a helyét a Földön, vagy elbukik. De volt-e ennek az ördögi teremtménynek valaha normális élete? Tudja mit rejt a boldogság, nyugodtság, felhőtlen élet fogalma? Mostanra kiüresedett szíve dobogott-e valaha valakiért igazán? Volt támasza az évek során, akiben feltétel nélkül bízhatott, aki ott volt vele minden időben, mint jobb keze? Jimin nem tudta a választ. Talán ez volt az egyik ok, amiért már hosszú ideje őrlődik amiatt, kinek lénye érthetetlen módon vette át az irányítást józan esze felett. Azzá vált az orvosa számára, amivel ő maga is tönkre tette az életét. Egy drog. Egy kábítószer, ami után Jimin epekedik, amire szüksége van, amiért bármit megtenne, annak tudatában, hogy ez egyáltalán nem helyes, bűnt követ el, amiért felelősségre vonható. Az esze az, ami korbácsolja szívét, amiért belekóstolt az érzéketlen érzelmekbe. De mit is tud már tenni. Tudta, segítségre van szüksége. Annak segítségére, aki ezt okozta neki. Minden bajok okozójának viszont úgyszint' szüksége van valakire, aki kihúzza a gödörből és akár a magaslatokba emeli. Jimin megtenné. Jimin azon lenne, hogy a másik férfi sötét lényét fény járja be talán először élete során, hogy az idők végezetéig tündököljön, holott nem érdemelte meg. Egyáltalán nem. Mégis, a rengeteg önmagával vított eredménytelen csaták ellenére, figyelembe nem véve az álmatlan éjszakákat, az önmagát marcangoló perceket, Park Jimin segíteni akart ezen szörnyűségek okozóján. Park Jimin segíteni akart Min Yoongin.

Egy nagy sóhajt eresztett ki dús ajkain, azt hitte ezzel megszabadul a lelkét nyomó tehertől, ám ez nem ilyen egyszerű. Leejtve ujjai közül a vékonyka tollat szemeit kezdte dörzsölni, vissza akarta rántani magát gondolatai közül a valóvilágba, hiszen egy percre sem szabad elfelejtenie, a Föld forog, az élet megy tovább. Senki nem foglalkozik a másik bajával, ezért nem hivatkozhat felbojdult magánéletére, ha valamit helytelenül mond vagy csinál. És nem is akart. Ez olyasvalami, ami amúgy sem tartozik másra. Saját élete, saját problémái, hát rendezze saját maga.
Kezeivel enyhén lecsapott az asztalra és fellökte magát, ezzel felállva fekete bőr székéből. Megelőzte az időt, már indult is dolgára, mielőtt az óra 10-et mutatott volna. Megigazgatta magán hófehér köpenyét és már rutinszerűen túrt dús, rezes színű hajába, amint átlépett az irodája küszöbén. Nem tűnt ki a tömegből, nem okozott feltűnést, de mégis úgy érezte, az egész világ ellene van és gyilkos tekintettel figyeli minden ártatlan mozdulatát. Minden lélek elítéli, bűnösként állítja be. Mindenki hibáztatja azért, mert nem tudott parancsolni érzelmeinek.
Pedig a valóságban senki nem gondolta így. Szerették őt akik ismerték, kedvesen bántak vele, nem bántották szavakkal, pláne nem tetekkel. Jimin kedvelt ember volt, legalábbis barátai mind így vélekedtek róla, fontosnak tartották őt, jó hallgatóságnak, remek barátnak.