Smart ass H.S. /Hun./ Bef.

Smart ass 21

Jó olvasást.

Harry szemszöge:

Élesen vettem be a kanyart ezáltal megelőztem a versenytársaimat.

-Szép munka.-Gondoltam magamban. Fél másodpercre a vissza pillantó tükörbe néztem így megláttam,hogy valaki igen gyors tempóban próbál elém gurulni. Még mit nem,kis köcsög! Többet jelent ez a verseny mint bármi más jelenleg. Itt a feltett pénz érték fele annyira sem érdekelt,mint a valódi nyeremény. Itt volt az esély,rajtam állt,hogy örökre megvédjem Őt ezektől az elcseszett emberektől. Ezért hát fokozva az így is villám gyorsaságot húztam bele ahogy csak tudtam. De nem értem el vele semmit,ugyan is mellém ért az a tulaj aki az előbb még mögöttem kullogott. Egy pillantásból megtudtam állapítani,hogy ez a nyomorék Cameron az. A nyerési vágyat csak úgy növelte bennem. Kissé megrántottam a motor kormányát ezzel kis előnyt szerezve. Ami nem tartott olyan sokáig mint vártam volna. Láttam ahogyan felém közeledik oldalasan amit nem kellett volna tennie. De én benne voltam a mocskos játékában. Szerettem a veszélyt. Hirtelen mellé vágtam mire azonnal kihúzódott. Magamban nevetve előztem meg azt a kis férget. A következő pillanatban éreztem ahogyan valami hatalmas sebességgel nekem csapódik hátulról,amitől elvesztettem a motor irányítását. Mindhiába próbáltam megtartani azt,egyszerűen nem bírtam,csak rángattam jobbra-balra. Az sem tett jót,hogy az egyensúly érzékem elhagyott ezért fokozatosan dőltem. Még egy kicsivel több sebességet mért rám a másik motoros amitől elszállt minden tartásom. Olyan gyorsan,hirtelen történt minden. Fel sem fogtam mi történik igazából,csak az Ő arca lebegett előttem. A járó jármű kicsúszott alólam,egyenesen ragadott meg magával és húzott előre majd nagy erővel neki csapódtam valaminek. Innentől abszolút képszakadás.

-

Gőzöm sincs mi történt. Három dolgot észleltem. Csipogó hangok,heves beszéd és a kínzó fájdalmam ami a fejemből eredt szét a testem minden pontjára. A szemeimet nagy erővétel után akartam volna kinyitni,de nem tudtam. Próbáltam megmozdulni vagy bármi mást csinálni,de egyszerűen képtelen voltam. Meghaltam volna? Nem,nem érezem magam hullának. Egyenlőre. A szájam nem akaródzott megmozdulni és hangot kiadni magából. Várjunk csak... Ha érzem azt a kibaszott fájdalmat,viszont nem tudok mozdulni az csak egyet jelenthet. De hát... Hát persze,állt össze a kép. A baleset. A hátamon felállt a szőr vissza gondolva. Egyáltalán mióta lehetek én kómában és miért nem adnak gyógyszert?! Szét hasad a fejem! A levegő vétel hirtelen a torkomban akadt és nem is szándékozott újra ki-be jutni. Éreztem ahogyan a mellkasom akaratom ellenére is felemelkedik oxigénért kiáltva mire a karomba nyomtak egy éles tárgyat majd újra képszakadás következett ezzel kimentve engem a kínzó fájdalomból. Mikor újra magamhoz tértem meghallottam az én angyalkám csilingelő hangját amit most eltompított a szipogása. Ez rögtön elterelte a fájdalomról a gondolataimat. Nem értettem miért van itt. Egész héten nem hívtam,nem jelentkeztem. Igen,így tűnhetett neki. Ám a természetemből kifakadóan követtem őt mindenhová,nem hiányzott az,hogy esetleg bármi baja essen. Nem bírtam volna elviselni a tudatot. És azt sem,hogy ne lássam napokon keresztül. Próbáltam őt megóvni magamtól,úgy,hogy eltűnök. Szörnyű volt nem megérinteni őt,nem látni azt a boldog csillogást a szemeiben mikor felpuffadt ajkaival a heves csókcsatánk után az arcomra ad egy puszit majd a mellkasomra teszi a fejét és alszik el. Sugárzott belőle éjjelente,hogy biztonságban és otthonosan érzi magát a karjaim közt. Nem bírom egyszerűen megérteni. Mit láthat bennem egy olyan lány mint ő? Aki annyira gyönyörű és olyan tiszta lelkű. Az én megtestesült,szépséges Angyalkám.

-Ön a barátnője?-Szólalt meg immáron egy férfihang. Érdeklődve vártam Olivia válaszát,de mintha nem akart volna megszólalni.

-Igen.-Motyogta halkan. Ha esélyem lett volna arra,akkor ezer százalék,hogy kiugrottam volna a bőrömből és tettem volna magamévá a csókolni való ajkait. De jelenleg arra sem voltam képes,hogy szóljak,végre adjanak már valami kurva fájdalomcsillapító gyógyszert. Valószínűleg az orvos volt aki kérdezte az előbb lekövetkeztetve abból,hogy felvázolta a helyzetemet. Oh,király. Tényleg nem haltam meg. Tudtam! Bár ez az állapot amiben most vagyok az is felér a halálnak. Talán ha nem rosszabb. Mintha le lennék kötözve. Csak a testem minden egyes funkciójáról van szó jelen esetben. Szív facsaró volt hallani ahogyan sír és hüppög az én Oliviám. Ha jól észleltem Louis is itt volt mire próbáltam valamilyen reakciót küldeni feléjük,de egyáltalán nem tudtam mozdulni. Azt hittem helyben szét robbanok az idegtől. Rohadtul fel akartam állni ebből az ágyból és kiáltozni,igen is hallok mindent! Kitekerem Louis nyakát! Igaza volt,ha végre valahára felébredek én esküszöm,leütöm! Nem kellett volna Oliviának itt lennie. El kellett volna felejtsen,még ha ez titkon fájt volna. Bevallom,legmélyebben magamban örültem a jelenlétének,még ha nem is láthatom vagy érinthetem meg. Talán itt született meg bennem a döntés: mellettem van a helye. Az enyémnek kell lennie. Újabb ajtó csapás után hallottam ahogyan a szék csikorog miközben arrébb lett húzva. Éreztem magamon a tekintetét majd ahogyan óvatos mozdulattal végig simít az arcomon. Ha lett volna rá lehetőségem megkértem volna,hogy soha ne hagyja abba. Utáltam magam azért,mert akaratom ellenére is megsirattam őt. Nem első alkalommal. A másik pillanatban óvatosan az ajkaimra tapasztotta az övéit aminek a nedves könnyeitől sós íze volt. Az első alkalom,hogy magától csókolt meg. Annyira jól esett a szégyenlős puszija,hogy olyan történt velem ami még sosem. A szívem izgatottan kezdett vágtázni a mellkasomban. Ismeretlen érzés volt,viszont hozzá tudnék szokni. Túl hamar húzódott el. Rá akartam szólni,hogy csókoljon meg még egyszer,de nem tudtam.