Smart ass H.S. /Hun./ Bef.

Smart ass 15

Jó olvasást!

„Senkit sem hibáztathatsz, amikor ott állsz egy olyan mély sebbel, amit lehetetlennek tűnik egyedül begyógyítani, és nem hiszed, hogy valaha is meg tudod szokni, így hát kínlódva menekülni próbálsz a fájdalom elől. Csakis az idő - a hosszú, hosszú idő - tudja az ilyen sebeket begyógyítani, ezért nem tehetsz mást, mint hogy a kezébe adod magad, és igyekszel minden egyes túlélt napot győzelemként elkönyvelni. Percről percre, óráról órára csak vergődsz és tűrsz, aztán lassan, hetek vagy hónapok múltával kezded észrevenni a gyógyulás első jeleit, a seb pedig hegedni kezd és lassacskán sebhely lesz belőle."

Mindenem sajog. A fejemben egyre inkább erősödő fájdalmat érzek ahogyan kezdek magamhoz térni. A szemhéjaim mázsásnak tűntek mikor megpróbáltam kinyitni azokat. Nagyon lélegeztem mielőtt nagy erő vétel árán sikerült kinyitni a szemeimet. Egy idegen szobában találtam magam. Polc teli könyvekkel,két fajta gitár,sok sok érem és egy nagy Brit zászló. Mi történt? Hogy kerültem ide? Hol vagyok? Rettegve oldalra fordítottam a fejemet ahol feküdt mellettem egy fiú. Fehér pólóval eltakart hátát engedte csak láttatni magából. Szinte ösztönösen sikoltottam fel a látványára. Mikor felkapta a fejét a hangomra kezdtem el őt ütni az öklömmel ahol csak értem.

-Hé,Oliva nyugodt már meg!-Kapta el a csuklóimat mire alaposabban megnéztem őt. Harry volt az. Haja elkuszálódva keretezte a kómás fejét. Mit keresek itt Harry mellett? Magamra néztem és tátott szájjal vettem figyelembe,hogy nem a saját ruháim voltak rajtam. Hosszú fekete póló és alsó nadrág. A lábaimon horzsolás foltok helyezkedtek el. Az agyamban azonnal próbáltam vissza tekerni az időt de egyszerűen nem ment. Addig képben vagyok míg meg nem ittam Cameronnal az italomat...

Edward szemszöge:

Amilyen gyorsan ahogy csak tudtam száguldottam a part felé. Nem foglalkozva a dudákkal és a piros lámpákkal versenyeztem az idővel. Ha történt vele valami az mind miattam lesz. Az én mocskos lelkemnek már mindegy,de az övének még nem. Meg kell őt mentenem. Saját magamtól is. Tudtam,minden egyes próbálkozás amit csinálhatok hatalmas bonyodalmat fog vonzani maga után,de hirtelenjében ez egyáltalán nem érdekelt. A motort olyan helyen tettem le ahol már nem lehet hallani a hangját. A hideg víz melletti levegőtől csak úgy futkosott a hátamon a libabőr. Figyelmen kívül hagyva mindezt néma ám de gyors léptekkel indultam a keresésére. Remélem itt találom. A sötétben nem igazán láttam tisztán, ilyenkor átkoztam a tényt,hogy ez a helység nem kapott fényvilágítást. A következő pillanatban fájdalmas női ordításra kaptam a jobb oldalamra a fejem. Undor öntötte el a testemet a látványtól ami fogadott. A gyomrom összeugrott a csomóba az idegtől ami ellepte az agyam minden egyes zugát. Az ésszerű gondolkodás eltűnt,minden vörös színben pompázott.

-Olivia!-Ordítottam fel és villám sebességgel kezdtem futni az irányukba. Amikor meglátott Cameron gyors mozdulattal magára húzta az alsóját és a farmerét majd kezdett el rohanni az ellentétes irányba. Egy pillanatra a földön fekvő lányra néztem. Erre most nem lehet időm. Elkapva róla a tekintetem indultam meg Cameron után.

-Állj meg te nyomorék!-Kiáltottam egyet mérgemben majd gyorsabban kezdtem futni. Így már pillanatokkal később beértem a szemétládát. A pólója gallérjánál kaptam el és rántottam magam mellé a nálamnál kisebb termetét. Barna szemei ördögien csillantak fel,az arcán arrogáns vigyor helyezkedett el.

-Oh,baszódj meg!-Köptem a szavakat a képébe majd a jobb kezemet lendítettem egyenesen a gyomra felé. Az erős ütésre összegörnyedt amit nem engedtem neki ugyan is újra felrántottam így az arca majdnem egy síkban volt az enyémmel.