Smart ass H.S. /Hun./ Bef.

Smart ass 18

Jó olvasást!

Harry mellett teljes mértékben szokatlan volt ébredni. Igaz,aludtam már vele,bár az teljesen más tésztának számít. Akkor tudatom nélkül kötöttem ki mellette,ezen kívül minden kusza volt abban a pillanatban mikor magamhoz tértem. De látszólag Ő egyáltalán nem érzett így velem kapcsolatban figyelembe véve azt,miután felkelt egyszerűen végig futtatta rajtam a tekintetét majd kezdett nyújtózkodni fiús nyöszörgésével kombinálva. Igazából az éjszaka nagy részében csak bambultam ki a fejemből,az ágy szélén kuporodva. Nem hagyott nyugodni a gondolat,hogy valaki mellettem fekszik. Nem mintha tett volna valamit,csak a tudat emésztett. Félre téve a könyvemet amit időközben már elővettem köszörültem meg a torkomat ezzel magamra hívva a borzos,göndör hajú fiú figyelmét.

-Szóval,hová megyünk ma?!-Tornáztam magam ülő helyzetbe,mert úgy éreztem,nem tudok nyugton maradni míg várakoztam a válaszára.

-Most ébredtem fel,nyugodj már meg.-Rázta szórakozottan meg a komás fejét ezáltal a barna fürtjei csak úgy lebegtek a levegőben. Mivel nem elégedtem meg azzal amit mondott továbbra is kérdőn felvont szemöldökkel meredtem rá.

-Erm... Először is pakoljunk ki,aztán ma egyszerűen nézzünk várost.-Vont vállat lusta mozdulattal ám a következő pillanatban hangosan kopogtattak az ajtón mire Harry feltápászkodott mellőlem és nyitott ajtót. Akaratom ellenére is végig néztem tetőtől-talpig rajta. Vékony lábait,kidolgozott felső testét és sötét tetoválásait látva bizsergés keletkezett a hasamból eredve. Mindezt nem igazán tudtam hová azonosítani. Izgalom és kissé idegesség táplálódott bennem. Ennek az okát sem értettem... Nem érezhettem volna ezt az ismeretlen intenzív érzést.

-Jó reggelt,igen. Köszönjük,viszlát!- Hadart franciául. Ez a nyelv kifejezetten dukált az ő rekedtes,mély hanghordozásához. Hirtelen mozdulattal csapta be az ajtót majd fordult felém mire azonnal a kezemben pihenő puha ágynemű anyagot kezdtem vizslatni. Magamban elmondtam egy imát,ne vegye észre a vörössé vált arcomat,mert biztos voltam benne,szóvá tenné.

-Hoztak reggelit.-Tolta be maga előtt a fém kis kocsit a szobába azon részében ahol elhelyezkedett a nagy méretű ágy. A választék elég íncsiklandóan nézett ki,ha őszinte akarok lenni. Mindezek ellenére egyből a kávé után nyúltam és kezdtem szürcsölgetni a forró italt míg mellettem Harry vajazta a hosszú bagettjét. Óvatos mozdulattal hatalmas ablak felé lépkedtem és néztem ki azon nem foglalkozva Harryvel akinek éreztem magamon a kutakodó tekintetét. Alattunk sok-sok ember lézengett,amit jó látni. Gyerekek játszottak egy egyik utca sarkon,kecses nők szatyrokkal a kezükben siettek valahová. Nagyon messziről látni lehetett az Eiffel-tornyot amit elképedve vettem tudomásul. A táskámban elhelyezkedő szemüvegemért szaladtam,hogy tisztán lássak mindent.

-Hűha.-Sóhajtottam fel a gyönyörű panorámát tisztán látva miközben tudatosult bennem,tényleg itt vagyok . Még percekig hagytam,hogy az agyam kikapcsoljon és csak a látványnak éltem. A madár rajokat látva irigység telepedett belém. Néha olyan könnyű lehet elszállni és szabad lenni. Nem foglalkozni semmivel,a rosszal. Csak egyszerűen megszabadulni a tehertől és szembeszállni a széllel. Gondmentesen. Tudtam,ezzel,hogy Franciaországba utazhattam kaptam egy új esélyt az élettől,újra kezdhetek mindent amit elrontottam Washingtonban. Már csak élnem kéne a helyzettel és kizárni minden negatívumot. Könnyűnek tűnhet,de nem az. A gyógyulásom néha sokkal fájdalmasabb mint a seb amit szereztem. Ami a mellkasomban helyezkedett el és szépen lassan emésztett. Vannak időszakok amikor hirtelen elfelejtem mindet ami történt,de az idő nagy részében csak agyalok. A legrosszabb ami előfurdulhat egy lánnyal velem megtörtént... Már saját magamat is kezdem az őrület határára kergetni,már ha nem nem vagyok kattantnak titulált. Na,nem mintha őrjöngtem volna vagy hasonló,hanem a kisugárzásom amit mutattam az emberek felé. Sokszor még saját magamon is éreztem...Tudtam,hogy ha itt lesz az idő készen állok arra,hogy az életszínvonalam vissza térjen a normális kerékvágásba miután hazatérünk Washingtonba. Nem erőltetek semmit,nem vagyok képes egyik pillanatról a másikra átvinni ekkora traumát. Talán azért mert gyenge jellemnek számítok. És ha eszembe jut a múltam ami szintúgy nem kápráztató... Ha elgondolkozom az életemen kész csődnek tűnik egészében. Ha tehetném kitörölnék minden emléket. Még a jót is,mert abból nincs valami sok. Viszont fájdalom? Dögivel akad. Ha alaposabban áttekintem a helyzetem tudatosul bennem az élet túl hazug. Legfőképpen az enyém. A csillogás mögött legtöbbször nem bújik semmi fényes a felszínességen kívül.