Please, Newt, please [TMR fanfic]

Hatodik fejezet

  Newt felkelt mellőlem, de még mindig éjszaka volt.

 - Hová mész? - kérdeztem.
 - Sehova, majd jövök - válaszolta.
  Megragadtam az alvós pulcsiját, de ő már túl messze volt én pedig nagy puffanással orra estem. Ez az, Amalie, gratulálok.
  Newt felsóhajtott, de visszafordult segíteni. Kinyúltotta a kezét és könnyedén felrántott.
 - Nem vagy valami nehéz - mondta. - Bocs.. asszem' összekönnyeztelek.
  A szemébe néztem és megfogta mind két kezét. Minden perc elteltével egyre jobban érdekel ez a fiú. Igaz, hogy nem sok mindenre emlékszem, de tudom, hogy senki nem érdekelt még ennyire. De az ami vele történhetett egyszerűen.. kiakaszt. 
  Már épp rákérdeztem volna, hogy mi történt amikor röhögés hallatszott. Mintha kiéhezett hiénák röhögtek volna. Aztán hirtelen jött puffanás.
  Newt sűrű káromkodásba kezdett.
 - A bököttfejű idióták! - Kiáltott fel.
 - Mi történik, Newt? - Kérdeztem.
 - Csak... - kezdte. - Csak maradj itt, jó?
  Newt rohanni kezdett az erdő sűrűje felé. Habozni kezdtem, mert azt mondja maradjak ott. Mielőtt elnyelte volna az erdő, meglódultam. Ám Newt olyan sebességgel rohant előre, egyenesen a semmibe, hogy nem tudtam vele tartani az iramot és lemaradtam. Csak remélni tudtam, hogy egyenesen fut előre.
  A rengetegben mindenféle fa volt. Egyik kisebb, a másik nagyobb. Kezdett hajnalodni, de még mindig rettentően sötét volt. A fák lombának árnyéka csak rátett még egy lapáttal. Próbáltam hozzászoktatni a szemem az ilyen mértékű fényhiányhoz, de mindhiába. Nem láttam semmit. A kis cserjékbe pedig mindig beleakadtan. 
  Aztán hirtelen megint meghallottam a puffanást. Egyre többféle hang jött az erdő mélyéről. Nagy ropogásra lettem figyelmes. Newt lépései. Minden erőm összeszedve futottam. Valamiért nem voltam én ehhez szokva. 
  Beértem Newtot. 
 - Az Isten szerelmére! - Ordított rám. - Miért nem tudod egyszer azt csinálni amit mondok?!
  Elég költői kérdés volt. Mindketten tudtuk ezt. Newt csak nagyot sóhajtott, afféle "feladom" félét. Megfogta a kezem és úgy rohantunk előre. Megbotlottam egy fatörzsben és még az egyensúlyom is elvesztettem. Jó nagyot estem volna ha Newt nem szorít meg erősen. 
  Odaértünk a zaj forrásához. A fiúk egy szabályos kört zártak be, de csak páran voltak. Nem lehetett látni mi volt a kör közepén. Newt elengedte a kezem és dühösen ragadta meg az egyik vállát, mire az lendületből orrbavágta. De olyan erővel hogy Newt orrából vér kezdett folyni. Nem ismertem a támadót. 
  Newt csak káromkodott, de bennem valaki pezsegni kezdett. Egy kis adrenalinlöket.  Odamentem a fiúhoz és akkorát kevertem le neki, hogy az háttal a körbe zuhant. Nem tudom mikor szerettem Newtba, de azt tudom, hogy mennyire fáj amikor el kell engednem a kezét. Egy ilyen kis hülyegyerek meg nem fog nekem pattogni.
  A fiú talpra vetődött és rámugrott. Hanyatt estünk akkora erővel, hogy azt hittem kiszakadt a tüdőm a helyéről. Rángatózni, rúgdosni kezdtem a támadóm ahol csak értem, míg fölé nem kerekedtem. 
 - Úgyis ez lesz a véged, mint neki.. - biccentett a kör középpontja felé. Én még nem néztem oda.
 - Nekem zörögsz, kis zacskó? - kérdeztem és akkora jobbost kapott a srác, hogy egy kis ideig biztos bekómált.
  Akkor néztem oda. A körben feküdt Barnabas. A többiek pedig bántalmazták. Egy magas fekete hajú srác épp egy gyomrost adott neki. Barnabasnak még esélye sem lenne ennyi fiú ellen. Hangtalan feküdt ott. 
  Talpra ugrottam, az düh égette a kezemet. Minden erőmből a fekete hajú állába vágtam az öklömmel.. és így történt meg a tömegverekedés. Néhányan Barnabast bántották, én Barnabas támadóit, Newt megpróbált leszedni róluk, de olyankor felemeltem a törzsem és szájbarúgtam az aktuális ellenfelem. Newt feladta és inkább fedezni próbált. Addig ameddig be nem telt nála a pohár.
 - Mindenki befejezi végre ezt a szart! - felcsattanó, éles hangja ollóként vágta ketté a zajt és a verekedést. - Megmondtam nektek, megmondtam, hogy olyan büntetést kaptok, hogy soha a büdös életbe rám se mertek majd köszönni. De nem ti folyatjátok a szarozást. 
  Úgy ordított, mint egy dühös medve. Ha nem lettem volna ilyen idegben, ténylegesen rettegnék tőle. De most teljes mértékkel megértettem. 
  Egy fiú megpróbált közbeszólni, de Newtnak már a lélegzetvélelük is az idegeire ment. Egyenesen a fiú arcába célzott, mint egy bokszoló. A fiú a fának esett, kétségbeesetten próbált levegőt venni. Még felállni sem mert. 
 - Megfogjátok a bökött seggeteket és kitakarítjátok a Plottyolót. Aztán mentek egy hétig a Dutyiba, Alby mellé. Remélem az üvöltözése a vért is belétek fagyasztja. Ott fogtok ti is mind megbolondulni de nem érdekel. Az se érdekel, ha erőhiányban leszünk egy egész rohadt hétig - mondta valamivel nyugodtabb hangon. 
  Egy fiú szóra nyitotta a száját, de elkésett, Newt előbb ordított rá:
 - Befogod a bökött szádát. Befogod vagy Istenbizony én fogom be.
  Newt úgy kiabált rájuk, mintha katonaságban lenne ezredes. Ezredes, akinek egyesével tépnék a hajszálait a parasztok. 
  - Most pedig pusztuljatok innen - tette még hozzá.
  A fiúknak több sem kellett, szépen libasorban kapkodták a lábukat ki az erdő mélyéről. 
  Newt homlokán kidagadt egy ér. Ahogy elnézem, szétfeszíti a düh. Feneketlen méreg. Rákulcsoltam az ujjaim az övéire, amitől kicsit lecsillapodott. 
 - Nyugi, jó? 
  Newt biccentett.
 - Látsd el Barnabast, ahogy látom már az egész tisztást sikerült felvernünk - mondta. - Megyek az Útvesztőbe.
 - De Newt.. - mondtam halkan. - Még mindig vérzik az orrod.
  Az ég lila és rózsaszín színekben játszott. A Kapuk mozdulása rázta meg a lábunk alatt a talajt. Newt egy kicsit késésben van. 
  Megfogtuk a hóna alatt Barnabast és elkezdtük cipelni a Kóronc-kalyibába. Ráemeltük egy gurítható ágyra. Gyorsan kellett ellátnom Newtot, hogy még ki tudjon menni. Bár ilyen állapotban.. Legszívesebben idekötöztem volna.

  De nem tehettem. Newtot is felfektettem egy ágyra, hoztam neki egy pohár vizet.
 - Nyugodj meg, Newt. Másképp nem fog elállni az orrvérzésed. 
  Válaszként csak fújtatott. Még mindig ideges volt. Nem is kicsit.
 - Newt! - kiáltottam rá. - Megoldok itt mindent. Ellátom Barnabast, odapörkölök azoknak a bököttfejűeknek és meg Gallyt is értesítem. Nem kell egyedül cipelned a terheid. Értsd már meg végre.
  Newt hallgatott. Én pedig elkezdtem helyrehozni Barnabast, aki még eszméletlen is volt. Talán a fájdalom miatt.. Néhány helyen felhasadt a bőre, máshol horzsolások és lila foltok vannak. Átsiettem a szomszédos kunyhóba tűért és cérnáért. Mire visszaértem, Newt már talpon volt. 
 - Összefoltozod? 
 - Aha - feleltem. Ő pedig ismét olyan magasságban volt, hogy kényelmesen megtudta puszilni a homlokom.
  Aztán már hirtelen itt sem volt. Mindig rohan. Egyre soványabb.
  Folytattam Barnabas helyreállítását.
  Minden helyen összefoltoztam már, minden helyen kötés van rajta. Néhol egy kis jég is. Jól elrepült az idő. Hirtelen megfogta a kezem és gyengén megszorította. 
 - Köszönöm, anya - mondta, de még mindig önkívületi állapotban volt. 
  Miért bántják ezt a szerencsétlen fiút? Csont és bőr az egész. Úgy kiugrik a medence csontja só- és borsszóró egy egyébként üres asztalon. Bőrén átlátszanak az erei. Senkihez nincs egy rossz szava sem. Néha meg sima szava sem. Tényleg nem értem miért bántják őt. 
  Betakartam egy pokróccal és már szaladtam is Serpenyőhöz várni a fiúkat. No, meg igaz ami igaz, a gyomrom is majdnem kilyukadt már. 
  Serpenyő már szívélyesen várt:
 - Hallottam, hogy egész nap Barnabast próbáltad helyrepofozni - mondta, én pedig bólintottam. - Na, találd ki kinek a jutalma az új felturbózott rántottám? Hozzá meg egy kis emeletes szendvics? 
 - Serpenyő, te aztán fel tudod vidítani az embereket. - Nevettem fel.
  Isteni volt minden amit Serpenyő elém rakott. Mind felfaltam, egy morzsát sem hagyva. 
  Épp mosogattunk amikor befutott Minho és egy másik futártársa.
 - Hol van Newt? - Rebbentem oda hozzájuk.
 - Neked is szia, tesó. Olyan jó, hogy ennyire örülsz nekünk - veregette meg a vállam Minho. - Amúgy nemtom'.
 - Nem tudod?! Dehát nem együtt futottok? - Förmedtem rá.
  Még enm mondtak semmit, de már éreztem, hogy baj van. Newt is itt kéne legyen. 

 - Ja, ő le volt valahol maradva. Gondolom volt annyi esze, hogy nem ment el a Zónákig..
 - Milyen Zó.. Mindegy. Nem érdekes. Mikor záródnak a Kapuk?
 - Tíz perc.
  A tömeg elkezdett szállingózni az északi Kapuhoz, hogy benézzenek rajta hátha hamarabb meglátják Newtot. Én is megindultam volna, de Minho megragadta a kezem.
 - Majd jön - mondta nyugodtan, azzal elment vacsorázni.
  Minden másodpercbe bele tudtam volna őrülni. Az idő rohadt lassan telt, Newt mégsem tűnt fel sehol. Nem tudtam ülni. Fel alá járkáltam az Etetőben, rágva a körmeim. Ugye visszaér? Kérdeztem magamtól. Persze, hogy visszaér. Vissza kell érnie. 
  Eltelt tíz perc. A föld pedig mozogni kezdett. Jaj, ne! Jaj, csak ezt ne. A Kapuk bezárulnak, Newt pedig nincs itt. Nem ér vissza. Elképesztő gyorsasággal repesztettem az északi Kapu felé, ahonnan Minho is jött. Úgy éreztem kettészakad minden ínszalagom. Már Minho is megiramodott.
  Nem lehet, hogy nem jön vissza. Ha ott ragad azok az izék.. Azok a Sirítók biztos megölik. 
  Csak ez járt a fejemben. Ez ösztökélt, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban fussak a Kapuhoz. Égett mindenem. De nem állhattam meg.
  Már majdnem odaértem, amikor a tömeg üvöltözésbe kezdett. Még jobban rákapcsoltam. Ahogy átverekedtem magam rajtuk, láttam, hogy Newt feltűnt a falak mögött. de a Kapuk mindjárt bezárulnak. Nem ér vissza. Édes Istenem, nem ér vissza!
  Az egész tömeg sikít, buzdít, de mind csak néma tátogásnak tűnik számomra. Nem létezik más, csak Newt, ahogy megpróbál kijutni. 
  Már csak egy embernyi a hely a két óriási kőtömb között. Nem, nem, nem, nem, nem! Elindultam be, egyenesen az Útvesztőbe. Éjszakára a Siratókhoz. Elhessegettem a Siratók képét és csak Newtra koncentráltam. Valaki elkapta a karom és elkezdett visszafelé húzni. A vasmarok csak húzott kifelé, de az Falak mindjárt magukra kennek. Kitéptem a karoma  szorításból és szaladtam befelé.
 - Tűnj innen, Emmy! - hallottam Newt ordítását. Megint nem hallgatok rá. - Tűnj el!
 - Nem. - Kiáltottam vissza.
  Már majdnem összenyomtak amikor megugrottam és már a túloldalom is voltam. Az Útvesztőben. Ráestem Newtra. Hanyatt vágódtunk. Legurultam a mellkasáról és én is kiterültem a hátamra.
 - Gratulálok, Emmy. - Mondta ironikusan, de reszkető hangon Newt. - Mostmár mindketten halottak vagyunk..