Please, Newt, please [TMR fanfic]

Harmadik fejezet

  Édesanyámról álmodtam.

  Sovány kis szőke nő volt. Puha kezével megsimította az arcom és magához húzott.
 - Semmi baj, édesem. Ne sírj! Minden rendben lesz. - Suttogta.
Akkor vettem észre mennyire is sírok. Egy fémből készült szobábam voltunk, több fehér ruhás ember várakozott. Mind fehér orvosi ruhában. Névtáblával. De mindne kis névtábla sarkában a VESZETT szócska díszelgett. 
 - Anyu, miért hoztál ide? - Sírtam keservesen. - Anyu..
  Egy ideig nem felelt. Megfogta a kezem és úgy, fogva a két kicsi kezem, elvitt a szoba másik végébe, a fehérruhás emberekhez. Mégegyszer magához ölelt és a fülembe súgta, hogy "Apu miatt..".
  Apu.. Az utolsó kép villan fel róla. Bőrén mindenhol átütnek a lila és zöld erek, az egész érhálózata látszott. Üvöltött, röhögött és csapkodott. Teljesen megbolondult. Nem értettem mi történik, de a szemtanúja voltam a halálának. Anyu ölte meg. Golyót repített a fejébe. Anyu akkor nagyon sírt, mintha a szívét tépték volna. Talán tépték is. Soha többé nem voltunk biztonságban apu mellett. Nem értettem miért. Nem értettem semmit. Miért vitt oda anyu..
 - Anyu..
 - Édesem, minden rendben lesz. - Simította meg ismét az arcom. Benne volt minden szeretete ebben az érintésben. - A VESZETT jó.
 Legszívesebben sikítottam volna a tudatlanság miatt. Anyu átadott nekik. Azoknak a furcsa embereknek, akik húzni kezdtek ki az ajtón. Távol anyutól. Belefájdult a szívem, hogy el akarnak tőle venni. Hiába kiabáltam, ők csak egyre jobban húztak. 
 - Édesem, a VESZETT jó. - Ismételte meg önmagát anya.
  Még jobban kapálózni kezdtem. Miért történt ez apuval? Miért visznek el anyától?

  A vállamon egy kéz súlyát éreztem, a tulajdonosa a nevemen szólított. Newt. Mielőtt felsikolthatta volna, a tenyerét a számra tapasztotta. Mutatóujját a szájához emelte, csendre intve. 
  Álmomban kellően kivert a víz és nagyon fáztam, ahogy az éjszaka közepén cikázott a szél. Intett, hogy kövessen, de véletlenül leestem a függőágyról egy nagy csattanás kíséretében.
 - A redves bökőjét! Felkelted ezeket a bökötteket. - Suttogott Newt. Jól állt neki a suttogás.
  Felhúzott a földről, majd bő tizenöt perc lopakodás után megszólalt:
 - Rosszat álmodtál?
 - Én.. Én anyukámmal álmodtam.. aki valami VESZETT-et emlegetett.. de nem értettem semmit.
  Newt gúnyos mosolyra húzta a száját, amint fejébe ötlött a felismerés a VESZETT szó után. Már épp gondolkodtam, hogy rákérdezek, hátha ő tud valamit, de megelőzőtt.
 - Azokat akik ideküldtek minket, Alkotóknak hívjuk. - Kezdett a mondanójába, de láttam, hogy van ott még ahonnan ez jött. - Szerintem a VESZETT és az Alkotók egyek és ugyanazok.
 - Miből gondolod? - Néztem rá a tányér szemeimmel.
 - Mit nézel, te bökött? - Nevetett fel és elkapta a kezem. - Gyere, megmutatom.
  Nagyjából ugyanannyi utat tettünk még meg a falakig. A falakon óriási mennyiségben nőtt a borostyán szinte mindent beborított. A kapuk most zárva voltak.
 - Gyere ide, Emmy!
  Gyorsan odakaptam a két kis lábamat. Newt félrehúzta a borostyánt. Egy kis ablak látszott a falon, felette egy írás. Egyre jobban hunyorogtam, míg végül teljesen kirajzolódott:

VESZETT - Világvége Einstein Szekció Tiltott Területt
1→10. számú Változók

 - Newt, mi ez? Mi az a Változó?
  Nem titkoltam, de elöntött a rémület. Csupa ijesztő szó - Világvége, Tiltott terület -, ráadásul az álmom is itt volt, mint hab a tortán. Newt nem szólott, hanem inkább a kis ablakhoz hajolt. Bámult át rajta az Útvesztőbe, aztán hirtelen felém fordult.
 - Most nézz be! - Utasított.
  Benéztem az ablakon, koszos volt bár és nagyon kicsi, de ha nagyon koncentráltam beláttam. Egy félelmetes lény állt a picinyka ablakkal szembe. Egy nagy, gömbölyű, kísérteties ember által kreált teremtmény. Egy fémből készült gépezet volt, mégis a kerekded formáját zsír és hús adta. Teljesen undorító volt, a testéből pedig kések és tűskék álltak ki, melyek fényét valamiféle nyálka torzította. A lény pedig egyenesen az ablaknak ugrott, de vissza is pattant.
  Annyira megijedtem, hogy hanyatt estem.
 - Na, Zöldfül, ezek a Siratók. Tőlük védenek a Kapuk.
  Ez volt az a pillanat, hogy nem bírtam tovább. A rettenetes Sirató még mindig engem nézett a kis ablakon keresztül, felém meresztette a szúróeszközeit. Ennyi volt. Nincs többé családom, körülöttünk Siratók vannak, édesapám láttam megőrül és később meghalni. Ott álltam és elveszítettem mindent. Éreztem, ahogy a vérfagyasztó sikítás ott marja a torkom, a fogaim, próbál utat törni magának. Szabadjára engedtem hát.
  Newt pedig meglepődött. Közelebb lépett hozzám, számra tette a kezét, közben végig csitítani próbált:
 - Sss, sss! Emmy. Emmy, jól van. Nyugodj meg.
  Nem akartam, hogy ott legyen. Nem akartam, hogy oda vigyen. Ettől még a sirhatnék is rámtört.
 - Hagyj békén! - Ordítottam torkom szakadtából. - Hagyj. Békén.
  A lakóhelyeken át szaladtam az erdőbe úgy, ahogy csak bírtam. Itt-ott felvillant egy lába, de nem igazán érdekelt hol vagy kié. Newt utánnam eredt.
  Átfutottam a táborféleségen, már többen siettek utánam.
 - Valaki állítsa meg! - Kiáltott Newt azok felé, akik valamivel közelebb voltak felém.
  Éreztem, hogy megremeg a lábam. Aztán képek villanak fel a szemem előtt: a Sirató, apám holtan, ahogy elszakítanak anyámtól, a fülke. Ez mind erőt adott, hogy tovább tudjak futni. Valahol megbotlottam egy ágba és orra estem. Gyorsan talpra ugrottam, keresve az egyensúlyomat. Mire megtaláltam már ott álltak a hátamnál.
 - Micsoda kis vacadék!
 - Milyen kár, hogy egyirányú útja volt. - Mondta egy éles hang. - Visszavihetnék a gyogyóba.
  Megfordultam. Ott állt közvetlenül előttem Newt, Barnabas és Alby, akinek az arcát eltorzította a düh. Barnabas a kezét nyújtotta, jelezvén, hogy menjek oda.
 - Emmy, gyere szépen ide. - Mondta Newt.
  Éreztem valami kapcsot kettőnk között, de ez kevés volt. Reméltem, hogy addig futok míg ki nem találok innen. Vagy míg felébredek. Nem érdekelt. Csak vissza akartam menni oda, ahol boldog család voltunk. 
  Hátrálni kezdtem, egyre hátrébb és hátrébb. Távolabb a Tisztástól és a tisztársaktól. Newt felordítotott valami "nee" félét, de már késő volt megfordulnom. Háttal beleestem a vízbe. Biztos egy tó volt. De bökött mély.
  Nem tudtam már levegőt venni. Úszni sem tudtam. Csak süllyedtem és süllyedtem. Míg megláttam egy alakot. Alby alakját. Az örömöm csak addig tartott amíg a kezei a vékony torkom nem fogták át. Csapkodni kezdtem, de a futás túlságosan elvette az energiám. Egy árny.. és még egy.. 
  Csak foszlányok mindenhol..
Alby dühös arca..
Felvillanó sötétség..
..
A közeledő két árny..
..
Újra a sötétség.
  Én pedig feladtam a küzdelmet.