Please, Newt, please [TMR fanfic]

Tizenkettedik fejezet

*!! Elnézést kérek minden olvasómtól, amiért eddig nem írtam. Nos, nem sok ötletem volt. Sőt még vizsgáim is jöttek. Aztán pedig elkeztem egy új sztoriba is belegondoltam. Jó olvasást!

És ott állt. Mellettem. Egy bottal, hogy járni bírjon, de mindez most nem számított. Úgy is ott volt és tudtam, hogy számíthatok Newtra. Mindig.
Botjával kiverte Gally kezéből a kitoloncó eszközöket.
- Te meg vagy bökve - üvöltött Gallyre, aztán a többiekhez fordult. - Ti meg tegyétek le azokat vagy senki nem kap vacsorát. Serpenyő, hát te is itt vagy? Mindenji megvan bökve itt? Öt perce se álltam fel és már ordibálnom kell mert a feje tetejére állítottatok mindent? Gally, te egy napig Alby bömbölését fogod hallgatni. Serpenyő, te felügyelsz arra, hogy Barnabasnak semmi baja ne essen - utasított szigorúan. - Amalia, te velem jössz.
  Egészen megijedtem a szigorú hangvételétől. Haragszik? Na persze, haragudjon csak, mert nem hagytam meghallni. Akkor oltári nagy bökött lehet.
  Lágyan karon fogott és a konyhónk felé sétált velem. Egy szót sem szólt amíg oda nem értünk.
- Nem hagytál meghalni - mosolygott rám.
- Hogy a redves bökőbe hagynálak?
- Sosem fogod azt csinálni amit mondok, ugye? - bólintok. - Akkor ne csókolj.
  Teljesen közel bicegett hozzám aztán nagy csattanással eldobta a botját.
- A sebeid még..
  A számra tette mutatóujját. Perzselő mozdulat.
- A sebeim per pillanat bököttül nem erdekelnek.
  A szám befogása érdekében vad csókolózásba kezdett. A nyelve találkozottbaz enyémmel, aztán táncba kezdtek.
  Több kell, Newtból egyre több.
  Ahogy a szemébe néztem az övébennis ezt láttam. Vágyat valami többre.
  Igyekezett gyorsan lerántani a pólóját, de pár sérülése megakadályozta. Szisszegve, de akkor is lerángatta és a földre hajította.
  Én jöttem.
  Egészen melltartóra vetkőztem, Newt magához húzott. Az ajkai bejárták minden porcikám.
  Hirtelen léptek zajára rándultam össze. Elég gyors léptekre. Gyorsan felrángtattam a pólóm, de Newtra felsegíteni a sajatját már nemigen volt időm. Thomas kivágta a kunyhó ajtaját.
- Mi voltunk. Mi tettük ezt, Emmy! - ordította. Láthatólag nem érdekelte hogy Newt félig meztelen volt. - Teresa és én építettük az útvesztőt.
  Megfagyott bennem a vér. Mi.. mit hadovál ez a bökött? Hogy építhették ők? De ha ez igaz, akkor Newt miattuk akarta megölni magát nemrégiben.
  Ökölbe szorult a kezem.
- En tettem ezt veletek - Thomas zokogni kezdett.
  Nem tudtam visszafogni. Akkorát mostam be neki, hogy felszakadt a bőr a bütykömről.
  Newt megragadta a csuklómat. - Már mindegy. Bántja. Őt is megváltoztatta az Útvesztő.
  Igyekeztem tisztán gondolkodni, reálisan meglatni a helyzetet. Newt nemrég majdnem halott volt. De Thomas beismerte. Rájött, de..
- Thomas, te ezt honnan tudod?
  Az ajtó felé biccentett.
- Teresa felébredt.
   Egy belső késztetés húzott a lány felé. Nem tudom miért, de ott kellett lennem. Kirohantam, otthagyva csapot, papot, leginkább Newtit és Thomast.
  A lány egy fa tövében ült. Fekete haja az arcába hullott. Úgy nézett ki, mint aki hangokra figyel, elmélázva meredt a távolba. Amint észrevett felém biccentett. Asszem'. Mit biccentget ez?
- Ki a bökött ég vagy te?
  A lány a fejeben szólalt meg. A nevem Teresa és te Amalia vagy. Te voltál a kedvencem.
- Ho-hogy csinálod ezt? - dadogtam. - Te emlékszel?
  Tervezőkben nem hat olyan jól a chip.
- Hogy jutunk ki? - kérdeztem.
  Amint a fejeben hallom a szavaid, segítek. Newt a megoldás.
  Próbáltam hozzá beszélni, igen, telepatikus úton, de úgy látszik nem jutott el hozzá. Mintha lefolynanak egy burokról a szavaim.
  Megérintettem a kezét.
Hogy jutunk kj innen, Teresa?
- A falak, Amalia. A falak - suttogta hatborzomgatóan a fülembe.
  A falak.
  Talán nem a kiutat akadályozzák a mozgással, hanem..
  Rejtenek valamit.
  Megindultam az Építő ház felé. Úgy gondoltam azoknak a bököttfejűeknek csak kell legyen kapalácsuk.
  Megpillantottam Newtot.
- Emmy, állj meg, mit művelsz? - sántikált felém.
  A szívem szakadt meg, de ha kint akarom látni, boldogan nincs erre időm.
- Newt, szállj le rólam - próbáltam közönyös maradni.
- Em.. te? - hebegett.
- Szállj. Le. Rólam - hansúlyoztam, hogy még hitelesebb legyek. Nem tehetek mást egyelőre. - Sántikálj távolabb tőlem.
  Newt kibökött egy csalódott kepet vágott. Vissza akartam fordulni és rávetni magam. Nem tehettem ha kiutat akarok.
  Nagy levegő.
  Felkaptam egy kezen ügyébe eső csákányt és rohantam be abba a szánalmas labirintusba.
  Hallottam valami lökdösödést éa motyogást, de nem törődtem vele.
  Honnan fogom tudni melyik fal az?
  Benn voltam az égigérő falak rengetegében. Nem tudtam, hogy mit csináljak, így behunytam a szemem és elkezdtem végigvezetni a kezem a falakon. Hideg,durva felület volt. A többieket hallottam, de a falakra koncentráltam.
  A kezem egy domorulatra ért. Félrehúztam a borostyánt és egy feliratot rajzolódott ki előttem:

VESZETT - Világvége Einstein Szekció Tiltott Terület
11.->15. Változók

  Úgy éreztem ez lesz az.
- Amalie, mit művelsz? - fordultak hozzám Thomasék. Nehez volt nem Newtra nézni.
  Belevágtam a csákányom a falba. Aztán újra. Újra.
  Újra.
  A fal nagyon nehezen adta be a derekát. De a törmelékek között egy medálra lettem figyelmes. Kör alakja volt rajta egy labirintussal. Talán az Útvesztő volt.
  Enyhén pislákolt.
  Eljöttem ide egy szál medálért? Földhöz vágtam. Hülye nyaklánc, gondoltam. Mérgemben csak felkaptam, nen is törödje a körem gyűlt tömeggel elballagtam.
  De ahogy távolodtam, ugy halványodott a medál fénye is. Talán mutatni akar valamit?
  Visszafordultam és Newt mellkasának ütköztem.
  Mondjam el az igazat? Úgyis látta, hogy megörülök és egy csákánnyal szétbarmolok egy falat.
- Sajnálom.. - kezdtem bele.
  Newt csak rám mosolygott és ennyit mondott:
- Tudom.
  Elmomdtam neki, hogy talán kijuthatunk és az a gyanúm, hogy a mini Útvesztő vezet valahová.
- Menj csak - helyeslett szomorkás hangon. - Én úgyis csak hátráltatnálak.
  Megint kiült az arcára a csalódottság. A szemei fekete színben ragyogtak fel. Pont, mint akkor.
  Nem hagyhatom el..
- Visszamegyünk és holnap rendesek egy csapatot, oké?
- Oké - húzta féloldalas mosolyra ajkát.