Please, Newt, please [TMR fanfic]

Hetedik fejezet

  Newt szemeibe könnyek szöktek. Nem engedte őket végiggördülni, gyorsan letörölte őket. Arcán furcsa egyveleg mutatkozott. Szomorúság és düh keveréke. Még mindig a hátán feküdt.
 - Miért nem maradtál ott? - kérdezte halkan. - Soha nem hallgatsz rám.
 - Nem tudtam ott maradni, úgy hogy te itt vagy. Ne haragudj.. - nem mondhattam azt, hogy nem akarom, hogy egyedül haljon meg. Ketten talán még ki is találunk valamit.
 - De, Emmy - kezdte. - Ez olyan mint a csoportos öngyilkosság. Önként bevállalt Kitoloncolás.
 - Kitoloncolás?
  Ő pedig elmesélte, hogy Kitoloncolás az, amikor valaki megszegi a szabályokat, vagy netalán közveszélyes és az illetőt egy éjszakára kizárják az Útvesztőbe. Sosem térnek vissza. A Siratók miatt.
  A hideg futkosott a hátamon attól, hogy mekkora is az esélye, hogy mi meghalunk ezen az éjszakán. Newt látta a szememben a félelmet. Magához szorított és úgy ölelt, mint még soha. Mintha most ölelne utoljára. Talán most is ölel utoljára.
  A romantikus pillanatot egy fémes kattogás szelte ketté. Monoton, fémes kattogás. Newt felnézett és sűrű káromkodásba kezdett, csak úgy ömlöttek belőle a változatos trágár szavak. Megmosolyogtatott volna a bő szókincse, ha nem lettünk volna ilyen szar helyzetben.
  Automatikusan Newt keze után nyúltam.
 - Merre? - kérdeztem. - Én nem ismerem az Útvesztőt.
 - Tudom - féloldalas mosolyra húzta a száját. - Én annál inkább.
  Kérdőn felvontam a szemöldökön, hogy mire ez a nagy öröm. Meglehet, hogy kezd megbuggyanni.
 - Az Útvesztő éjjelente változik - fejtette ki a gondolatait. - Ez az egyetlen amit a javunkra fordíthatunk. 
  Szóval ezért nem találtak ki innen. Mire felderítik a terepet, máris megváltozik. 
  Newt elég erősen megszorította a kezem és futni kezdett. Ellentétes irányba, nehogy találkozzunk a kattogás tulajdonosával. Abból az irányból is csattogás. A fémek egymáshoz koccanása. Égett olaj bűze. Az égbe tornyosuló falakról való por szállingózása a levegőben.
  Észre sem vettem mikor esteledett be ennyire. Szép lassan köd telepszik az Útvesztőre. Csak ez hiányzik.
  A hangok még messziről jönnek, de egyre közelednek. Newt hezitál. Nem tudja merre fusson. Hát én sem. 
  Aztán beugrott valami. Elkezdtem húzogatni a póló ujját míg rám nem figyelt.
 - Mi van? - förmedt rám.
 - Este - vágtam szánakozó képet. - De van egy ötletem. Mi lenne ha felmásznánk a borostyánon a fal tetejére?
 - És szerinted azok a taknyok nem jönnek utánunk? - nézett rám úgy mintha teljesen elmentek volna nálam otthonról. - Másrészt meg legalább kilenc méter magas.
  Ekkor egy Sirató labdává gömbölyödött, behúzta a tüskéit és pengéit és csak úgy gurult a labirintusban.
 - Egy szóval sem mondtam, hogy nem jönnek utánunk. Viszont azt sem, hogy azok a szerencsétlen indák megbírják azokat a monstrumokat, ha pedig mégis,  akkor is időt nyerünk - kiabáltam suttogva. Furcsa dolog, de nem akartam felhívni magunkra a figyelmet.
  Newt megragadott egy indát és elkezdett mászni rajta. Egy kevés idő múlva megállt, bal kezével megszorította az indát, de olyan erősen, hogy teljesen elfehéredtek az ujjai. Azzal a kezével tartotta magát míg a másikat felém nyújtotta, hogy segítsen elindulni.
  Megpróbált maga elé emelni, hogy segíteni tudjon a mászással is.
  - Magaddal törödj! - suttogtam felé dühösen. - Mindjárt a seggünkben vannak a Siratók te meg 50 centire vagy a talajtól. Induljál meg!
  A fiú vállat vont és tette amit mondok. Könnyedén mászott a indákon. Olykor-olykor átlendült egy másikra, hogy könnyebb fogást találjon. Na, de én.. Nekem ez nem ment ilyen könnyen. A lábam semmibe nem tudtam beleakasztani, hogy egy kicsit is feljebb toljam magam. A testsúlyom pedig egyre inkább húzott le, én pedig görcsösen fogtam a borostyán szárát. Olyan erősen, hogy miközbe, csúsztam lefelé és vergődni próbáltam felfelé,  lehorzsolódott a bőr az egész tenyeremről. 
  Marta a sebeim a poros és retkes inda. De nem volt mit tenni, sziszegve és morogva lendítettem magam szépen lassan előrébb. 
  Newt már egy ideje a fal tetején állt, még körül is nézett, mire én szabályosan ráborultam. Onnan fentről rá lehett látni az egész mindenségre. Öt Sirató masírozott az Útvesztő falai között. Legalábbis ameddig a szemem ellátott.
  Nehéz volt kivenni őket, de még undorítobbak voltam, mint amikor elősször láttam őket. Nyálkás és ragadós, zsíros bőrük csak úgy csillogott a holdfényben. A bőrükből kések, szikék álltak ki. Kétszer akkorák, mint mi. Vagy napról napra rondábbak, vagy nem néztem meg jól őket elősször.
  Egészen addig mondhatni békésen battyogtak, de aztán észrevettek. Undorító és gyors mozgású monstrumok.
 - Rohanj, Em - ordít rám Newt, mostmár mit sem törödve az álcázással. - De le ne ess! 
  A Sirató pillantok alatt felvergődte magát a falak tetejére, kísérteties halálhörgést kiadva magából. Az égett hús és olaj szaga fejforgatta a gyomrom. Minden erőm mozgósítanom kellett, nehogy odahányjak.
  Newt nagyon gyorsan száguldozott a falak tetején. Látszik, hogy jól ismeri már a helyet. Ám én sehogy sem tudtam beérni őt. Hol jobbra kanyarodott, hol balra, néhol még a sebességét is egyre fokozta. Minden porcom ropogott, úgy éreztem az inain szétszakadni készülnek. Nem bírtam ennél gyorsabb lenni. A pokoli lény pedig ott volt már a nyomomban. Hogy az Istenbe rázzam le?
  Hirtelen mozogni kezdett a föld, megrendítette magával a falakat is. 
 - A fal, Emmy - ordít Newt torkaszakadtából. - Az el fog mozdulni.
  Azonban a föld mozgása kibillentett az egyensúlyomból és elkezdtem zuhanni. Vajon meghalok ha 9-10 métert huzanok? De gyorsan megkaptam egy indát. Ahogy húzott a gravitáció még jobban kisebesedett a tenyerem.
  Mikor leértem futásnak eredtem. Futottam egyenesen ahhoz a falhoz ami mozogni készül.
 - Gyere, szivem - morogtam a Siratónak.
 - Mit csinálsz, Amalia? - kérdezte Newt. Milyen ritkán hív így.
  A fal gyorsabban mozdott, mint amire számítottam és így nem biztos, hogy átérek rajta. Minden erőmet beleadva rohantam. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Majdnem bezárult előttem, de az utolsó pillanatban átcsusszantam, a Sirató fejrészét pedig közrezárta a két fal. Megcsonkulva igyekezett visszafelé.
  Rajtam pedig hirtelen nehézség lett urrá. Nem izomláz volt. Valami más. Mintha az agyam lekapcsolódott volna. Az utolsó kép amit látok az Newt ijedt arca, ahogy próbál lejönni. Az utolsó dolog amit érzek az egy kar a hónom alatt, ami meggátol az esésben. Az utolsó hang, amit hallok az Newt hangja.
 - Jaj, Em, ne. Ne most.