Please, Newt, please [TMR fanfic]

Második fejezet

  Megérkeztünk a fülkéhez, amiben érkeztem. Még dohosabb, melegebb és kisebb, mint amilyennek akkor éreztem amikor felküldtek vele. De kik? Szóra nyitottam a számat, de Newt megelőzött.
 - Meg se kérdezd ki küldött ide minket vagy miért. Törődj bele, hogy itt vagy. - Kezdte. - Ne keress magyarázatot, ne próbálj hülyeséget mondani, próbáltunk elszökni - nincs hogy - és most próbálunk valamilyen módon kijutni.
  Nem szóltam semmit, csak tovább bámultam a bányaliftszerűséget. 
 - Az a Doboz. - Kezdte. - Minden hónapban felküldenek egy fiút, kivéve a te esetedben, ugye. Az emberrel azonban küldenek még élelmet és azt, amire szükségünk van. 
 - Például? Mire van szükségetek?
 - Futócipőkre. A normális cipők hamar elrongyolódnak. - Tanakodni kezdtem, higy miféle sportolók ezek, de Newt mintha olvasna a gondolataimban, folytatta. - Azok mögött, az óriási falak mögött, ott az Útvesztő. Egy labirintus amiből nem tudunk kitalálni, mert éjjelente változnak a járatok. De minden nap kimegyünk felderíteni mi van ott. Ezek vagyunk mi, a Futárok. De! A Futárokon kívűl senki nem mászkálhat az Útvesztőben.
 - Miért?
  Túl sok információ került kis idő alatt a tudatomba. Nincs magyarázat. Doboz. Futárok. Útvesztő. Na, és az a furcsa szó amit mindig használnak ezek az emberek.. a bökött? Ez vajon milyen nyelv lehet? Mi történik velem..? Vagy.. velünk?
  Newt a Tisztás közepére rángatott a karomnál fogva. Innen belátni az egész Tisztást. Minden egyes zeg-zugát.
 - Azoknak a falaknak van kapuja. Hajnalban kinyílnak, de kora este bezárulnak.. - Nem nézett rám, a tőlem jobbra eső kődarabot fiktírozta. De én a kődarab elé álltam. Megrémített a komolysága.
 - Mi elől akarnak minket elzárni?
  Newt nem szólt semmit. Csak rám nézett egy afféle "ne firtassuk a témát" nézéssel.
 - Newton, az Istenért! - Kezdett felbosszantani a saját tudatlanságom. - Mi a fene folyik körülöttem?
 - Senki nem hívott még Newtonnak, kivéve.. -  Elhallgatott. Pár másodperc múlva köhintett egyet. - Éjszaka megmutatom.
 - Kivéve? - Kerekedett el a szemem. Olyan nagy rejtély számomra ez a fiú.
 - Kivéve a szüleim..
 - Newt, te .. - Majdnem befejeztem a kérdésem, de Newt a számra tapasztotta a kezét.
  Kicsit közelebb lépett, megnyalta az alsó ajkát. Azt hittem.. De leeresztette a kezét és ellépett tőlem. Megfordult és elindult. Én pedig követtem őt. Tudtam, hogy ezt akarja. 
  Egy kicsit hosszabb séta után elértünk a falhoz. Newt leült, hátát a falnak támasztotta. 
 - Én.. emlékszem rájuk.. - Mondta akadozva. - Senkinek nem beszéltem erről, de benned megbízom.
  Megmosolyogtatott a tény, hogy bízik bennem. De belegondoltam milyen egyedül lehetett kitudja mióta.
 - Mióta vagy itt? - Kérdeztem.
 - Már legalább két éve. - Hallatszott a válasz.
 - És miért nem tudsz megbízni senkiben?
  Newt elnézett. Nem szólt semmit. Csak hallgatott.
 - Newt, miért nem tudsz megbízni senkiben? - Ismételtem meg a kérdésem.
  Megfordult. Elkaptam a karját, de kirántotta a fogásomból és otthagyott. Mi a fene folyik már itt? Gondoltam. Ez a fiú olyan közel van, mélyis oly távoli.. Mit élhetett át, Istenem? Két éve egyedül van már.. Valamit tennem kéne, de ki kell találnom mit.
  A gondolataimból egy magas, barna hajú, fekete szemű zökkentett ki.
 - Szia. Te vagy Amalie? - Bólintottam. - Newt küldött, kicsit zaklatott volt. A nevem Barnabas!
  Kellemes beszédű volt. Kezet nyújtott felém, én pedig megráztam. Elmondta, hogy azért jött, hogy még többet tudjak meg a helyről. 
 - Én is elég új vagyok még itt, de már megtanultam egyet s mást. - Csevegett játékosan. - Szóval itt csoportokba verődve dolgoznak, akiknek a vezetőik az Előljárok.
 - A Futárság is ilyen munka?
 - Hát igen, de oda csak a legjobbak kerülhetnek.
  Elmondta a munkalehetőségeket. Kóronc, Lögybölő, Téglázó, Zsákoló, Ekés, Nyeső. Elmondta, hogy nyeső ne legyek, mert nem bírnám a vért. Ez a munka pedig állat feldolgozásról szólt. Brr, még a hideg is kirázott, de..
 - És ha én Futár akarok lenni?
 - Egy két hetet, úgyis eltöltesz majd minden Előljárónál. Meglátjuk miben vagy a legjobb.
  Hálás voltam az útbaigazításért. Végre valaki, aki nem szaladt el előlem. Barnabas még azt is elmondta, hogy ne aggódjak ha az elején szekálnak, vele is ez volt. Milyen kedves!
 - Leszel a barátom? - Newttal ellentétben Barnadas a szemembe nézett.
 - Persze, hogy persze! 
  A fiú átnyúlt a vállamon és hirtelen foltokat láttam meg a karján. Lila foltokat mindenhol. Említette, hogy szekálták. Talán több is volt? Meg is verték? Találtam magamnak egy barátot és vele is elbánt az élet? Találtam magamnak valakit aki fontos, Newtot, aki bár nagyon távoli, mégis.. Ő is ilyen. Ő egyedül van. Össze kéne fognunk és együttes erővel kitalálni valamit amivel kijutunk ebből a labirintusból. Útvesztőből. Vagy akármi is ez. Aztán végre visszajuthatunk a normális életünkhöz.
  Barnabasnak feltűnt, hogy sokat időzök a karja bámulásával,  ezért lehúzta a felsője ujját. Karon fogott és a kunyhókhoz kezdett vonszolni.
 - Engem mostmár mindenki rángat? - Törtem meg a csendet.
 - Ez már csak egy ilyen rángatós csapat. Ezért vagyunk mi a tisztársak! - Nevetett fel.
  Tisztársak. Milyen álszent kifejezés. 
  Barnadas elvezetett egy kunyhóhoz. Függőágyak voltak a fákhoz kötve, a fák mellett deszkák, lécek mindenfelé, erre ráerősítve állt egy nádtető. Szánalmas kis tákolmány, de látszik hogy sok munka van benne. De legalább az ágy puhának néz ki! 
 - Várj itt, hozok Serpenyőtől valamit enni. Holnap be is mutatlak ám neki. - Csacsogott a fiú. - Ez lesz a te ágyad. Az enyém és a Newté mellett. Alby messze van tőlünk. 
 - Köszönöm, Barnabas. - Mosolyogtam rá.
  Barnabas elment, de intett hogy nemsokára jön. Most láttam csak milyen szép a naplemente. A nap ahol eltűnik a nagy falak között, de a kapu mögött még kicsit lehet látni. Az egész ég narancssárga. Newtnak igaza volt. Az óriási falak elkezdtek mozogni. Mozogni! A többszáz tonnás falak. A kapu pedig, iszonyatos és fülsértő zajjal de bezáródott. Vajon mitől akarnak minket elzárni?
  Túl sok információval küszködtem, most, hogy egyedül maradtam. Így már nem foglalt le semmi. A szemhélyaim pedig elnehezedtek. Sajnálom Barnabas, nem bírok tovább ébren maradni. Felszenvedtem magam a magas függőágyra. Biztos fiúra számítottak. Meglepően kényelmes volt. Lehunytam a szemem. Egy pillanatra még Newt komoly arca pillant rám. A másikban Barnabas lila és kék foltjaival találom szembe magam. Barnabas így is nevet. Aztán zárulnak a kapuk.
  Az agyam igyekezett bár mindezt fedolgozni, de én tényleg nem bírtam. Elnyomott az álom.