Szerencsére a hét hamar elszállt és jöhetett a hétvége. A csajokkal egész héten erről beszéltünk. Sajna Asht nem láttam egészen szombatig mivel készültek a koncertre szóval már ezért is vártam a hétvégét.
Szombaton ebéd után elköszöntem otthon hogy majd vasárnap későn jövök és már mentem is át 5sosékhoz. Amint oda értem és csöngettem Ash már nyitotta is az ajtót.
- Szia – köszöntött én meg bementem. Gyorsan lerúgtam a lábamról a cipőt körbe néztem hogy nem lát-e senki minket majd vissza fordultam Ashtonhoz és bele ugrottam a nyakába ő meg megfogta a combom amivel közre fogtam.
- Szia Ashton- és megcsókoltam így ebben a pózban a nappali közepén. A srácok persze akkor tűntek fel mikor így voltunk.
- Menjetek szobára – mondta röhögve Luke Mike és Calum pedig helyeslően bólogattak.
- Már megyünk is- mondta Ash és már vitt is fel felé a lépcsőn én meg kétségbe esve elkezdtem ütni a hátát.
- Tegyél le – mondtam miközben össze vissza ficánkoltam – Ashton tegyél le .
- Dehogy teszlek – szorította meg erőseben a combom amitől kicsit lenyugodtam de még mindig azt akartam hogy letegyen. Amúgy Ashton tényleg szobára vitt és még hallottam ahogy lent a fiúk röhögtek.
- Most már leteszel?- kérdeztem mikor sikerült becsuknia az ajtót.
- Persze – és már vitt is az ágyra. Lefektetett a hátamra és lemosolygott rám.
- Nem pont így értettem de így se rossz- mondtam és megcsókoltam ő meg kezdte levenni a pólóját. Szóval igen...
A szitu után ölelkezve néztük a Tvt.
-A lányok hogy jönnek a koncertre?- kérdezte Ash.
- Hát azt hiszem Laura is itt alszik Calumnál Emilyért pedig reggel beugrunk- mondtam miközben Ashton játszott a hajammal.
- Ja oké – mondta – Nem eszünk valamit- kérdezte mivel gondolom éhes volt.
- De – válaszoltam mivel már én is kezdtem éhes lenni. Lementünk a konyhába Ash alsóban meg pólóban én meg Ash egy ingébe ami nekem kicsit nagyon nagy volt. Lefelé menet össze találkoztam Laurával aki vigyorogva köszönt nekem.
- Szia Pearl- mondta a lány- Annyira várom már holnapot – mondta tényleg izgatottan.
- Szia Laura – öleltem át – Fúú már én is – ültem le mellé a kanapéra Ash pedig ment a konyhába. Miközben megbeszéltük menyire várjuk már a koncertet meg úgy mindent Ash már vissza is jött a konyhából és hozott nekem is egy meleg szenyát.
- Köszi – fordultam felé és adott egy puszit a homlokomra. Közben már Calum is csatlakozott hozzánk aki leült Laura mellé és egy csókkal köszöntötte. Tök cukik együtt.
- Nem megyünk ki fürdeni?- kérdezte Ashton hirtelen.
- Nem hoztunk fürdő ruhát – néztünk egymásra Lauraával.
- Nem baj bejöttök ruhában – mondta Calum és kacsintottak egyet Ashtonnal.
- Jó menjünk- adtam be a derekam és így Laura is jött csak ő még felvet egy inget ami Calumé volt. Szóltunk Michaelnek és Lukenak is és már mentünk is a medencéhez. Először bement Mike és Luke akik mondták hogy tök jó a víz erre Calum beleugrott majd Ashton is. Mi Laurával egyenlőre csak néztük őket ahogy belefolyták egymást a vízbe. Mivel tavasz van este is jó meleg van szóval még nem fáztunk. Ashton jött ki először a vízbe azzal a szándékkal hogy bevisz.
- Nem megyek – mondtam de Ash megfogta a lábam és a hátam felkapott és már dobot is be a vízbe. Mikor felbukkantam mindenki röhögött.
- Ezt vissza kapod – mondtam Ashtonnak aki csak nevetett. Láttam hogy Laura nem várta meg míg Calum megcsinálja vele ugyan ezt inkább bejött magától. Én addig ki mentem a medence szélére ahol Ash már nyújtotta a kezét hogy segítsen kimászni. Belekaroltam és megrántottam amitől elvesztette az egyensúlyát és már esett is a vízbe. Ekkor megszólalt a csengő.
- Ez biztos Emily- mondta Luke és már ment is ajtót nyitni.
- Nem úgy volt hogy Emilyt reggel vesszük föl- néztem Laurára.
- De – mondta Laura. Persze nem volt baj hogy Emily is itt volt sőt én tökre örültem neki. Luke már Emilyvel jött vissza aki ugyan úgy volt mi csak ő Luke piros kockás ingébe.
- Szia Emily – köszöntünk neki egyszerre.
- Sziasztok – köszönt vissza- Ebből akartatok kihagyni – röhögte el magát és már ugrott is a medencébe. Most már teljes a csapat. Mi hárman lányok össze ölelkeztünk a vízbe és megbeszéltünk minden akkor fontos dolgot. Utána vissza mentem Ashtonhoz.
- Na milyen a víz – kérdezte pimaszul.
- Nem vagy vicces –mondtam- És amúgy is tökre ment a hajam – mondtam szomorúan.
- Jaj most mi lesz- röhögte el magát és átölelte a derekam és magához szorított – Amúgy is kíváncsi voltam milyen vagy hullámos hajjal- mondta felidézve bennem az aznap reggelt.
- Hát most láthatsz egészen addig míg meg nem szárítom és ki nem vasalom ami még ma este meg fog történi- mondtam neki.
- Hát jó- mondta – Úgyis egyenes hajjal tetszel a legjobban – nézett a szemembe és megcsókolt. A többiek közbe össze vissza frücskölték egymást és Laura már ki is menekült a medencéből. Nem sokkal utána Emily és én is kimentünk és egy ideig néztük ahogy a fiúk hülyéskednek. Végül bementünk mert már kezdtünk megfagyni vizesen. Laura Calum szobájába ment szárítkozni Emily Luke szobájába (ami nekem fura volt mert tudtommal ők még nincsenek együtt) Én meg mentem Ashton szobájába. A fürdő szobába bevittem a hajvasalóm de szárított nem hoztam mivel nem terveztem medencébe fürdeni. De még szerencse hogy Ashnek is van haha. Szóval megszárítottam majd kivasaltam a hajam közben megszáradt rajtam az ing is szóval még átöltöznöm se kellet aminek most örültem. A lányokkal szinte egyszerre léptünk ki a szobából. Laura és Emily sem öltözött át aminek örültem. Úgy döntöttünk hogy mivel a fiú még a medencébe hülyéskedtek mi leültünk a kanapéra és beszélgetünk. Mi Laurával egyből letámadtuk Emilyt.
- Te hol alszol? – kérdeztem a lánytól.
- Luke ágyában ő meg kijön a kanapéra – mondta Emily
- És hogy-hogy átjöttél? kérdezte most Laura
- Hát Luke áthívott hogy reggel ne kelljen külön nekem megállni- mondta Emily. Nem tudtok tovább faggatni mert a fiúk megunták a fürdést és bejöttek. Ashton a kanapén átnyúlva megcsikizet én meg ugrottam egy nagyot.
- Ez nem ér – mondtam neki tettet sértődötséggel. Ő gyorsan felment átvenni a vizes cuccát valami szárazra és már jött is vissza egy pólóban és gatyában .Leült mellém én meg helyet csinálva beültem az ölébe. Mellettünk ült Laura és Calum velünk szemben Emily és Luke és Mike egy egyszemélyes kanapéban ült és így beszélgetünk elég sokáig.
- Álmos vagyok nem megyünk aludni – kérdeztem Asht félálomba olyan éjfél környéken.
- Menjünk- mondta és a lábam alá nyúlt felemelt és felvitt a szobájába de én már a lépcsőn fel felé elaludtam a karjaiban.
KAMU SEDANG MEMBACA
Friends Love Fun
Fiksi PenggemarPearl egy átlagos lány aki leírja minden napjait legjobb barátaival és egy különleges emberrel az életében....