-Ne haragudjatok, de nem tudunk segíteni.- szólt a srác. Hogy tudtam. Hogy tudtam, hogy ez lesz a vége. Két ilyet senki nem fogad be. Most már elegem van az egészből. Elszállt az utolsó remény is. Mert azok repülni tudnak, persze. Akárcsak a pofonok. Már éppen le akartam neki egyet keverni, de SeoHyeon visszatartotta a kezem. Szerencsére még épp időben. Mert hát ha ez a tervem megvalósult volna, akkor már tényleg semmi esélyünk nem lett volna. Összetörtem. Itt fogok élni, mint egy nyomorék csöves. És ha még amikor elfogadhatóbb állapotba voltam, és még akkor se segítettek, milyen lesz majd akkor amikor egy műanyag poharat tartva ott koldulok az utca szélén, hogy éhen ne haljak. És mivan, ha soha nem kerülök vissza Magyarországra? Soha nem lesz családom, se házam, se munkám. Nincstelen leszek. Nem lesz kire támaszkodnom. Szüleimre se számíthatok, mert már kiskoromba meghaltak. Intézetbe küldtek 7 éves koromba, de én már akkor is ilyen kis lázadó voltam, és elszöktem onnan. Ígyhát visszamentem a szüleim házába. De mivel erre is rájöttek, hogy ott vagyok nevelőszülőket kaptam. Finoman szólva, gyűlöltem őket, ezért tőlük is elszöktem. És most itt vagyok Ázsiában. Mire feleszméltem ebből a mély gondolkozásból, egy másik ember is kikukucskált az ajtón. Valami olyasmit kiáltva, hogy 'hyung'. Tök jó ezt se tudom mit jelent. Odajött hozzánk, pontosabban a sráchoz ,aki közölte velünk a híreket. Elkezdett magyarázni neki, kicsit hangosabb hangnemben. Mintha veszekedtek volna, vagy nem tudom. Itt mindenki olyan hangosan beszél és határozottan, hogy minden úgy tűnik, mintha veszekednének. Végül az angolul tudó férfi visszabaktatott a lakásba, miközben káromkodott egy sort. Persze, ezeket a szavakat mind tudom koreaiul, de mást nem.
-Öhm...Gyertek...gyertek be, kérlek!- motyogott nekünk angolul a fiú. Hihetetlen, hogy előbb még azt hittem, hogy egy rakás...khm...szemét leszek az út szélén, most meg úgy tűnik ez nem fog bekövetkezni. Végre valami összejön a nyomorult kis életemben. Köszönöm, drága Istenem. SeoHyeonnal óriási, ragyogó szemekkel egymásra néztünk, és hatalmas mosoly terült szét arcunkon. Bizonytalanul lépkedtünk egyre beljebb. A fiú előttünk baktatott határozottan, mégis lazán. Irigylem. Utálok minden embert, aki jobb nálam. De vele most kivételt teszek, hiszen kis túlzással ő mentett meg minket. Odaértünk a bejárati ajtóhoz (igen, eddig minden egy külső kapunál történt, most értünk ide), majd egy nagy, mély lélegzetet véve beléptünk. A ház már kívülről is lélegzetelállító volt, de most, hogy beljebb érkeztünk, mindent túlszárnyalt. Mostmár ezt is utálom. Mondjuk egy ilyen házat nagyon nem lehet utálni, de majd valahogy megoldom. Leszámítva a sok neon és giccses cuccot, egészen tetszett. De amikor megláttam SeoHyeon undorodva nézegető szemeit, nagyon nem értettem mi baja. Jó, lehet, hogy a sok szétdobált...nos, nem tudom mi és férfi ruházat, beleértve az alsóneműket, nem túl csábító, de nekem nincs ezzel semmi bajom. Szeretem a rendetlenséget. Főleg azért, mert mikor egyedül éltem csak ez volt. Úgy gondoltam ideje megtörni a csendet, ezért kérdeztem. Vagyis kérdeztem volna, ha a srác nem előz meg ezzel.
-Szóval, itt lesztek. Tetszik a ház?- szegény, borzasztóan beszél angolul. Mármint, nem borzasztó, csak nagyon egyszerű. De azért értékelem, hogy próbálkozik.
-Igen, nagyon jó szerintem.- igyekeztem minél szimplábban válaszolni, hogy megértse. Erre elmosolyodott, majd SeoHyeonra nézett. Szerencsétlenkém annyira lesokkolt, hogy nem mert válaszolni. Mondjuk tudtam, hogy nem igazán beszél angolul. Ugyanis ez kiderült már beszélgetésünkből miközben szállást kerestünk. ''Megmentőnk'' inkább hagyta őt, mert úgylátszik nemigen szeretne, még kínosabb helyzetet előteremteni. Majd felordított egy nagyot az emeletre, gondolom, hogy szóljon, hogy jöjjön le mindenki. Néhány sóhajt hallottunk kevéske visszaordítással. Biztos valami olyasmit kiabáltak le, hogy 'jövök', vagy nem tudom. Lélegzetet visszatartva, hallgattuk a lépcsőn lejövő topogások hangját. Majd előkerült egy ember. Aztán mégegy. Miután leértek tág szemekkel néztek ránk. Ilyen furák lennénk?
