Hosszú rész warning! (2050 szó lol)
Kíváncsian figyeltem a válaszát. Most már tényleg érdekelt miért viselkedik velem így. Kicsit sem lehet rajta kiigazodni és ez már nagyon idegesített. Nem lehet eldönteni, hogy most utálom vagy nem. Szerintem ő sincs ezzel másképp. Láttam rajta, hogy komolyan gondolkozik a kérdésemen és non-stop ezen kattog az agya. Izzadságcseppek jelentek meg homlokán és összeharapta ajkait.
-Csak, mert...
-Igen?- kérdeztem türelmetlenül.
-Azért, mert...Francba már, ezt így nem lehet!-azzal felkelt helyéről és kiszaladt az ajtón.
-Hé! Gyere már vissza!- kiáltottam, majd utána siettem. Szinte már kitörtem az ajtón, annyira loholtam utána. Szokásom szerint, most se figyeltem, így egy mellkasba fúródott az arcom. Mielőtt még felfogtam volna a helyzetet, már két kar ölelt át szorosan. Nem foglalkoztam ki az, csak mentem a saját fejem után, és Jungkookot kerestem, de nem engedett el. Továbbra is próbáltam kiszabadulni szorításából, de kicsit sem sikerült.
-Nem mész sehová!-hajolt közel arcomhoz és mondta fülembe határozottan. Hangjáról felismertem, hogy Jimin, így lassan felemeltem fejem és kérdően néztem rá. Mi baja van már neki is? Miért nem lehet egyetlen nyomorék emberen se kiigazodni ebben a házban?
-Mit akarsz már te is?-nyavalyogtam.
-Beszélgessünk!-majd elvonszolt egészen a szobájáig. Szótlanul tűrtem, ahogy benyom az ajtón, majd rátaszít az egyik babzsákra. Úgy tűnik, ma mindenki négyszemközt akar velem beszélni. És az a mindenki, két ember volt, de semmi baj, SeungKim. Odafordult hozzám és ugyanolyan szemekkel bámult rám, mint előbb Jungkook. Ugyanazokkal az összeszűkített, haragos szemekkel. Kíváncsian néztem, ahogy előttem járkál és engem vizslat. A kínos csendet végül én törtem meg:
-Most egész nap itt fogsz előttem lépkedni miközben így nézel?
-Jó, akkor térjünk egyből a lényegre!-csapta össze tenyerét, majd elém sétált és mélyen szemeimbe nézett. Arca itt volt tőlem pár centire és tisztán éreztem leheletét orcáimon. Oké, most mi történt az emberekkel, hogy mindenki így viselkedik? Előbb Jungkook, most meg ő is. Kis hatásszünetet adva folytatta mondanivalóját:
-Megtudhatnám, hogy miért is beszélsz ennyit mostanában Jungkookal?-és ő is ugyanaz. Mi baj van már megint? Miért nem csinálhatom azt, amit akarok? Miért nem hagyják ezt nekem? Unottan válaszoltam kérdésére:
-Talán, mert egy házban lakunk, és ez kissé elkerülhetetlenné válik ilyenkor.
-Nagyon vicces. Miért hívott be a szobájába?
-Mi közöd ehhez?
-Tudod a barátod vagyok. És szeretném, ha hűséges maradnál.
-És ilyenkor az a megoldás, hogy minden más fiútól eltiltasz?
-Seungkim! Ezt értünk teszem, fogd fel!
-Értünk? Nem veszed észre, hogy csak magadra gondolsz? Hogy csak ki akarsz magadnak sajátítani?
-De hát ha egyszer Jungkook ilyen tapadós? Miért vagy egyáltalán mindig mellette? Olyan amatőr! Semmi tapasztalata nincs, se az életről, se semmi másról! Mindig másokra kell támaszkodnia! Totál rossz hatással van rád, és ezt cseppet sem veszed észre! Rám meg már egyáltalán nem hallgatsz, és kicsit sem foglalkozol velem! Jungkook kicsit sem érdemel meg!
- Ne ilyenkor kezdj el itt hízelegni, mert csak még jobban felcseszed az agyam! Jungkookot meg ne szidd, mert biztosra veszem, hogy te sem egyedül csináltál végig mindent az életben! Ne beszélj úgy, mint valami harmincéves, mert kb. ugyanannyi a tapasztalatod, mint Jungkooké! Mi az, hogy én nem foglalkozom veled? Te nem szólsz hozzám már vagy 3 hete!
