-Te mégis mi a francot képzelsz? –mondta hidegen és határozottan Jungkook. Nem reagáltam semmit, mert még nem tudtam eredeti célját. Ígyhát csak szúrósan és ridegen néztem rá. –Kérdeztem! – üvöltött rám. Legszívesebben most fejbe csapnám, becsomagolnám egy kényszerzubbonyba, és bedobnám egy koszos, sötét, kis szobába egy hétre. Nekem ő nehogy már megszabja, hogy mit csináljak. Ő cseszte fel az agyam. Mindenről ő tehet. Hirtelen megindult felém és megragadta pólóm nyakát. Közelebb húzta magához, így fejem is oda került hozzá pár centire.
-Mégegyszer elmondom utoljára. Mi a fene volt ez? Mi ez az egész, és mit csinálsz te Jiminnel? –még most se szóltam egy szót se, és továbbra bámultam mérgesen szemeibe.
-Jobban tennéd, hogyha válaszolnál! – mondta gúnyosan, aztán jobban megszorított. Nyakam egyre jobban kezdett fájni és nehezebben vettem a levegőt. Szédültem és sajgott az egész testem. Jeon Jungkook hogy lehetsz ekkora idióta, hogy ilyen kis dologból ekkora ügyet csinálsz? Mégis mi közöd van neked ehhez az egészhez? Nem függök tőled. Nem vagyunk barátok, és semmi más. Nem bírtam tovább, és megadtam magam.
-Jólvan, elég! –köszüröltem ki végül a torkomon. Aztán engedett kicsit a szorításból és elégedetten nézett rám. Ahogy elengedett rögtön levegő után kapkodtam és próbáltam stabilizálni helyzetem.
-Na mesélj! –utasított. Próbáltam összeszedni gondolataim, hogy valami értelmeset nyögjek ki magamból és minél hamarabb befejezzük ezt a kihallgatást. Mivel is kéne kezdeni? Hülyeségnek tűnik az, hogyha rögtön a közepébe ugrok, így úgy döntöttem az elejéről kezdem.
-Gondolom halvány lila gőzöd sincs, hova mentem, miután jól felcseszted az agyam. Igazam van?
-Igazad van.
-Szóval, szépen elrohantam innen egy random helyre. Nagyon nem érdekelt hova érkezek, csak minél távolabb akartam lenni. Leültem egy padra és bőgtem. Ne izgulj, nem miattad. Soha nem hullatnám a könnyeim csak miattad. Az egyetlen ember, aki figyelt rám és segített Jimin volt.
-És mi a magyarázata annak a filmes esetnek?
-Ne mondd komolyan, hogy innen nem tudod kikövetkeztetni mi történt. – csipkelődtem. Arca hirtelen elkomorodott. Most ő tényleg nem tudta, hogy mi a vége ennek a kedves kis sztorinak? Milyen kis naiv. Aztán halkan felnevetett egyet. Na és ez most mi volt? Mi forog a kis agyacskájában megint?
-Mi olyan vicces?
-Mit is vártam tőled SeungKim. Olyan egyszerű vagy. Egyszer elsírod magad, és aki odamegy hozzád és megvigasztal, egyből nyakába ugrasz? Nem csoda, hogy Jimin lecsapott rád, hiszen senki más nincs a láthatáron, így könnyen kapható vagy. Nem voltál nehéz préda. –ahogy kimondta egy könnycsepp hullott ki a szememből. Nem lehet igaz. Jimin engem igenis szeret. Engem még senki se bántott még meg ennyire. Ne rontsa el már minden boldogságom. Egyre jobban kezdtem sírni.
-Csak nem próbálsz most engem is behálózni? Ne legyél már ennyire ribanc, SeungKim!
-Ha tudnád a múltam biztos nem lenne ilyen nagy a szád! Ne hidd már azt, hogy néhány mondat beszélgetés után már teljesen belelátsz az agyamba! Nem vagyunk barátok, és ezek után nem is akarok az lenni. Nem mintha eddig szerettem volna. Esküszöm jobban tettem volna, ha hozzád se szólok. Olyan idióta vagy, hogy azt már nem is lehet kifejezni!- szidtam sírós hanggal. –Méghogy nem hagysz egyedül. Még rosszabb vagy! Te hazug állat!
-Te csak ne oktass ki engem!- majd újból felém indult és hirtelen egy hatalmas pofon csattant arcomon. Ekkor már nem bírtam tovább és még jobban kezdtem el sírni. Könnyeim csak úgy folytak le arcomon és hangosan hüppögtem. Nem akarom ezt. És én még azt hittem jóban leszek vele. Ezek után kizárt. A nagy sírás közepette felnéztem rá. Szemei kitágultak és homlokán izzadtság cseppek jelentek meg. Úgy tűnik most realizálta a helyzetet. Hirtelen mellém guggolt és csitítgatni kezdett. Kezével hátamat próbálta simogatni, de én csak erősen rácsaptam egyet. Mivel teljes erőmből zokogtam, így elég gyengére sikerült.
-Ssssssh, ne sírj, ne sírj! –suttogta fülembe. Próbált minél gyorsabban elhallgattatni, hogy a többiek ne vegyék észre a történteket. Kedves mondhatni.
-Hagyjál békén! –kiáltottam torkomszakadtából, mire egy ajtó kicsapódását hallottam. Valaki lesietett a lépcsőn, majd tőlünk nem messze állt meg. A levegő megfagyott és egyszeriben mindenki sokkot kapott. Legalább is én biztos. Gyorslépésben odament Jungkookhoz, hátra rántotta vállát és ridegen kérdezte:
-Mit tettél vele?
-Ugyan, én semmit!
-Semmit? Tényleg? Akkor mi a jó istenért sír? –erre felemeltem fejem, hogy lássam, ki van még itt. Ki más lett volna, mint Jimin. Pont ahogy szokta, csak most kissé elkésett. De lényeg, hogy ideért. Jungkook csak hallgatott tovább. Nem tudta letagadni a helyzetet, hiszen mindenkinek világos volt valamilyen szinten. Ettől függetlenül tovább tartotta a szemkontaktust és próbálta azzal megölni őt. Nem sok sikerrel. –Most húzz innen, mielőtt még nagyon megbánod!- folytatta Jimin, mire Jungkook csak halkan felkacagott. Hátat fordított és elsétált előlünk, de azért még egyet visszafordult és mutatóujjával intett egyet felém:
-Nem menekülhetsz örökké, SeungKim!
