-Nem hallottad? –emelte föl a hangját – Hagyd békén! –nem értem mi történik. Ki ez? Mit csinál? Miért csinálja? Mi lesz most velem? Reszketek, és nem tudom felfogni mi történik. Egyetlen dolog ami most nyugtat, ez a két kar körülöttem, ez a test meleg, és ezek a védelmező szavak. Olyan jó érzés itt lenni. Lehet, hogy iszonyatosan félek, de most valamennyire biztonságba érzem magam. Ahogy érezhetem leheletét nyakamba sikerült kissé lecsillapodnom.
- Tudod mit csinált ez? Szerinted az elfogadható, hogy valaki felkel hajnali 3-kor és elkezd csörömpölni? És, hogy ezzel mindenkit felkelt? Mellesleg mi a fenét akart csinálni azzal a seprűvel? Ki adta a kezébe egyáltalán?
- Csak mi ketten ébredtünk fel, nem mindenki. –szólalt meg gúnyosan, mégis határozottan. – És ha már ennyire szidni akarsz valakit, akkor inkább engem, mert én mondtam neki, hogy takarítson.- és ebben a pillanatban leesett, hogy ki is ez mögöttem. Hogy kinek a karjai nyugtatgattak. Na, ezt nem kellet volna. Most már még jobban érdekel, hogy miért csinálta. Miért, miért, miért? Egyre több efféle kérdés halmozódott fel bennem, de nem mertem feltenni őket, mert le vagyok sokkolva. De még akkor se tenném, ha nem lennék ilyen állapotba.
- Na jó. Tudjátok mit? Csináljatok amit akartok. Nem érdekel az egész. –majd hátrafordult és a lépcső felé ment. Feltipegett és bezárkózott az egyik szobába, így minket egyedül hagyva Jungkookal. Hogy is lehettem ilyen hülye, hogy már az első napokban ilyen fesztivált csinálok? A srácnak totál igaza van. Nagyon elszúrtam az egészet. Ki is dobhattak volna minket, de most az egyszer még szerencsém volt, és elnézték. Nagyon bánom ezt az egészet. Könnyek kezdtek kicsordulni szemeimből. Szipogtam és reszkettem. Hirtelen Jungkook maga felé fordított és mélyen belenézett sírástól vörös, könnyektől minden fényt visszaverő szempáromba. Nem bírtam tovább, nyakába ugrottam és zokogni kezdtem.
-Én annyira sajnálom. Olyan hülye voltam. Nem értem ezt az egészet. Tényleg na- nem engedte, hogy befejezzem a mondatot, mert számra kezét tette.
-Nyugi, mostmár mindegy. Nincs semmi baj. – csak tovább zokogtam karjaiban és nem akartam elengedni. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Félek, és ha még ő is magamra hagy egyedül leszek.
–Kérlek ne hagyj egyedül.
-Ne félj, nem foglak. –mire felderült az arcom és letöröltem egy könnyet. Ő is rám mosolygott és elindultunk felfelé a lépcsőn.
-Szóval, jó éjszakát!- kinyitotta a szobája ajtaját és belépett. De én nem akarom, hogy elmenjen. Maradjon velem. Félek egyedül. Mielőtt ez bekövetkezett volna, megfogtam a pólóját és magamhoz fordítottam. Kérlelő, csillogó szemekkel bambultam rá. Erre ő elfordította az arcát, de én nem hagytam. Újra könnyezni kezdtem. Féltem, reszkettem és kirázott hideg az egyedülléttől. Felsóhajtott, majd megszólalt:
-Jó, gyere. – elindult a szoba felé, én közbe végig fogtam a pólóját. Odahajolt az alvó Tae-hoz és odamotyogott neki valamit. Lehet, hogy már valamennyire tudok koreaiul, de ezt azért még nem értettem. Taehyung felült az ágyról, aztán elhagyta a helyiséget. Majd Jungkook ledőlt az ágyra, oldalra fordult, és becsukta szemeit.
-Nem jössz? –kérdezte. Mire én csak szó nélkül mellé bújtam. Persze nem mellé szorosan és nem öleltem meg, csak na, nem voltam tőle olyan messze. Már nem féltem. Biztonságban érzem magam mellette. Ellazítottam magam, majd mély álomba zuhantam, mint mindig. Várjunk. Én most tényleg mellette alszok? Egy idol mellett? És pont egy Jungkook mellett? Mivan ha valami perverzet csinál megint? Bár kedves volt tőle ez az egész de...Fogadni merek holnap visszaváltozik hülye, egoista idiótává. De most már nem akarok semmit, csak elfelejteni ezt az egészet és aludni.
Reggel az ablakon beáradó langyos napsütés ébresztett. Felültem és nyújtózkodtam egy nagyot. Jungkook még mindig aludt. Csendben kikeltem az ágyból és kisétáltam a szobából. Leugráltam a lépcsőn és bementem a konyhába. Már mindenki nagyban eszi a reggelit.
-Oh, jó reggelt SeungKim! –köszönt Jimin.
- Szép jó reggelt, Jimin. – majd megláttam az asztalon a rántottát és egyből megnyaltam a szám szélét.
-Nyugodtam egyél belőle. –mondta mosolyogva Jin. Odasiettem az asztalhoz. Várjunk. Hol van SeoHyeon és V? Miért nincsenek itt? Mindegy, most muszáj ennem, mert nagyon éhes vagyok. Később megkeresem őket. Láttam, ahogy Suga komoly, szitkozódó szemekkel bámul rám. Szóval ő volt az a szerencsés este. Csak lehajtottam a fejem és folytattam az étkezést. Közben a többiek befejezték az evést így kettesben maradtam Sugával.
-Figyelj...- szólaltam meg dadogva, félénken. –Én tényleg sajnálom. Tudom, hülye voltam. Nem kellett volna ezt csinálnom. Bocsánat. –erre csak felsóhajtott egyet.
-Mindegy. Felejtsük el az egészet. Csak legközelebb ne csinálj ilyet.- majd rám mosolygott, mire felderült az arcom. Közben lejött hétalvó Jungkookunk is. Döcögve sétált hozzánk, szemét dörzsölgetve. Gondoltam, hogy valamilyen szinten hasznossá váljak, elmosogatom a tányérokat. Na meg, meg is ígértem, hogy megteszem, szóval nincs kiút. Fogtam a tányérokat és odasétáltam a mosdókagylóhoz. Kerestem egy szivacsot és szépen törölgetni kezdtem őket.
-Jaj, de házias itten valaki. –nevetett fel Jungkook. Hehe, dögölnél meg. Kicsit fura, hogy tegnap még nem akartam mellőle elmenni egy pillanatra se, de most a halálát kívánom. Nem baj az, így kell lennie. Hátrafordultam és gúnyosan bazsalyogtam neki, mire ő csak összeszűkítet szemekkel nézett rajtam valamit.
-Mit nézel?
-Látom a fehérneműd. Miért jársz ilyen rövid ruhákba? –na most tényleg dögölj meg. Nem tehetek róla, hogy magas vagyok. És arról se, hogy itt senkinek nincs női ruhája. –Mellesleg ez az én pulcsim?
- A-asszem?- mire elkomolyodott az arca és hidegen nézett tovább.
- Vedd le!
-Húha, Jungkook, elég lényegre törő vagy. –hahotázott Suga. Ha. Ha. Ha. Mindjárt megfulladok. Remélem, lehet érezni a szarkazmust. Úgy tűnik Jungkook se volt ezzel másképp. Majd a két srác egymásra pillantott és hirtelen hatalmasat röhögtek fel. Én értem a poén lényegét, de nem találom viccesnek. Csak felvont szemöldökkel fordultam vissza a tányérokhoz. Úgy látszik Suga megunta a társaságunkat és felpattant helyéről.
-Na akkor én most édes kettesben hagylak titeket. –aham, kösz nem. Nem akarok vele maradni most. Jungkook felém fordult és mélyen belenézett szemeimbe. Jhaj mi lesz itt.
