-Csak azért, mert én már nem tudom, mit csináljak. Persze ezt nem úgy értem, hogy csupán unatkozásból tettem, csak nem értem az élet értelmét. Nem tudok magammal mit kezdeni.- nyögtem végül ki.
-Miből gondolod ezt?- kérdezte Jimin mély, gondoskodó hanggal.
-Nézd, szüleim kiskoromba meghaltak, nincs testvérem. Nincsenek barátaim. Senki nincs aki szeret. Itt vagyok most veletek és így is csak itt lógok a nyakatokon és szívom a véreteket. Olyan vagyok, mint egy ingyenélő. Totál jelentéktelen vagyok. Nem számítok senkinek. Próbálok segíteni, de mindig csa- nem hagyta, hogy befejezzem. Csak még szorosabban ölelt és nyugtatgatóan susogott.
-Nincs semmi baj. Túléled ezt az egészet. Én majd vigyázok rád.
-Attól még, hogy vigyáznak rám, senkim nem lesz még mindig. –hisztiztem rekedtes, sírós hanggal.
-Tudod, nagy szerencséd van.- suttogta fülembe. –Mert van itt valaki, akinek igenis jelentesz valamit.
-Ki?- néztem fel rá csillogó, reményteli szemekkel. Erre csak elmosolyodott és közelebb hajolt. Alig volt tőlem pár centire, majd újból megszólalt:
-Én.- majd megcsókolt. Mi történt? Mi ez? Mik ezek az érzések? Halmozódtak jobban a kérdések, de nagyon egyikre se tudtam a választ. Egyszerűen ez most leírhatatlan. Nem tudom magam kifejezni. Olyan idegen és fura ez az egész, de nagyon is tetszik. Végre valaki, aki szeret. Aki megvéd. Akivel jóban leszek és boldogok leszünk együtt. Becsuktam szemeim és jobban elmélyedtem ezekbe az érzésekbe. Kezeimmel átöleltem nyakát és én is belemerültem a csókba. Úgy tűnik, néha meghallgat az Ég és alapból nyomorult kis életembe, néha tesz valami kellemeset is. Lassan eltávolodott tőlem, de homlokunk még mindig összeért. Nem tudom, ilyenkor mit kell csinálni, így úgy döntöttem úgy cselekszek, mint a k-drámákba. Visszacsókoltam. Persze én nem vagyok olyan bátor, ezért csak sokkal gyengébben és félénkebben tettem. Majd kis idő után én is abbahagytam, és gyengéden eltoltam magamtól, hogy szemeibe nézhessek.
-És most mi lesz velünk?- kérdeztem halkan.
-Amit szeretnél.- válaszolta kedvesen. Annyi a baj, hogy nem tudom, mit szeretnék. Nem tudom, hogy szeretem- e Jimint. Mert persze, jóba vagyok vele, csak nekem ez most így nagyon szokatlan. Viszont mindenki megérdemel egy esélyt.
-Én szeretném. – mondtam félénken, paradicsom vörös pofival. Majd kézen fogva elindultunk. Lehet, hogy még csak most jöttünk össze, de már úgy érzem magam, mintha évek óta együtt lennénk. Mellette nyugodt lehetek. Megvéd, boldoggá tesz, és nem hagyna egyedül. Fura, hogy pár hét után, már valakivel ilyen jóba vagyok. Hihetetlenül hálás vagyok. Annyira bízok benne, hogy nem is érdekel hova visz, amíg mellette lehetek.
Fél óráig még sétálgattunk szótlanul, egymás mellett, egymás kezét szorongatva. Nem tudtunk miről beszélni, mert még mindig nem vigasztalódtam meg teljesen, így egyikünk se tudta mi legyen. Kicsit túl ismerőssé vált az utca és bepánikoltam. Nem akartam haza menni. Ijedten néztem Jiminre, majd megálltam. Erre ő közelebb jött hozzám és mélyen, nyugalmat sugározva belenézett szemeimbe. Szorosan megfogta kezeim és az ajtó felé vezetett. Lassan benyitott és előreengedett. Hjaj de úriember itt valaki.
-Szóval most mit csináljunk? –kérdeztem.
-Mit szólnál egy filmhez?-mire felcsillantak szemeim. Igen. Egy film most pont jól jön, ahhoz, hogy elfelejtsek mindent, ami bánt.
-Oké, akkor én összedobok mellé valamit.- szólaltam meg csengő hangon és a konyha felé ugráltam. Nos, akkor mit kéne csinálni. Popcorn túl sablonos, szendvicseket nem szeretem, japán palacsinta nem illik ide. Megvan. Csináljunk fánkot. Koreában ismerik egyáltalán? Mindegy, biztos ízlik majd neki. Hamar megcsináltam. Ráraktam őket egy tányérra és mentem is vissza Jiminhez.
-Találtam egy tök jó romantikusat...Van kedved hozzá?
-Lenne, de nem lehetne inkább valami komédia, csak mert most izé...
-Jó, persze, értem.-mosolygott rám, majd újra a DVD-k között kezdett el kutatni.-Ehhez mit szólsz?-mutatott fel egyet. A borítójáról ítélve nem tűnik rossznak.
-Nekem oké.- egyeztem bele, aztán melléültem a kanapéra. Karját átlendítette vállam fölött, mire egyből elvörösödtem, erre ő halkan felnevetett.
-Csináltam egy kis fánkot.- nyújtottam felé a tányért, aztán elvett belőle egyet. Beleharapott, majd rámnézett.
-Hogy van nekem ilyen ügyes barátnőm?- utána elvett még kettőt és szépen falatozta őket. Jó látni, hogy valaki értékel legalább. Álljunk meg egy pillanatra. Barátnőm? Rám gondolt, ugye? Ja, tényleg. Olyan jó nekem, hogy egy idol a barátom. De persze nem csak ezért szeretem. Gondoskodó, kedves, úriember, humoros és figyelmes. És valljuk be, nem is kicsit helyes. Miközben ezen gondolkoztam megint jól elvörösödtem és folyamatosan bizseregtem. Boldog vagyok vele.
A film közbe egy pillanatra se engedtük el egymást. Néha még az is előfordult, hogy kisebb puszikat kaptam tőle, amiket természetesen viszonoztam. Soha nem éreztem még így. Olyan jó, hogy végre valaki elfogad és törődik velem. Mostmár tudom. Szeretem Jimint, és biztos vagyok benne, hogy ezt szeretném. Hirtelen lépésekre lettem figyelmes.
-Mi jót csináltok itt? –kérdezte Jungkook, aztán közénk vetette magát. Jiminnel csak furán néztünk rá, majd egymásra. Jungkook kezeit tarkójára tette és könyökét arcunkhoz közel rakta, hogy minden érintkezési pontunkat megszakítsa Jiminnel.
-Jaaaaaj gyerekek, ezt már annyiszor láttuk. Nézzünk inkább mást! –majd kivette kezemből a távirányítót és egy focimeccsre kapcsolt. –Dejó, még nasi is van.- és három fánkot lazán beletömött szájába, közben párszor felröhögve, így mindenhová morzsákat szórva. Ez most mi volt? Mit keres itt? Mit csinál ez? Miért lett ilyen bunkó? Közben a többi tag is megérkezett.
-Ó tényleg, ma van meccs! –kiáltott ide egyet jókedvűen RapMonster és lehuppant Jungkook mellé. Azután jött Suga, Jin, J-Hope. Utoljára V csatlakozott. Mindenki jókedvűen röhögcsélt, kivéve én és Jimin. Mi kerültünk a kanapé szélére, mivel mindenki csak középre akart ülni. Lopva egymásra pillantottunk és tisztán tudtuk egymásról, hogy mindkettőnket ugyanannyira zavar ez az egész. Időközben SeoHyeon is előbukkant.
-Úúúú, én is! –és energikusan, nagy mosollyal ideszaladt hozzánk. De mikor már közelebb ért lehervadt arcáról az a szép mosoly. –De-de nincs hely.- igaza van. Itt vagyunk nyolcan, mindenki kényelmesen helyezkedett el a műsorhoz, tehát mindenki szétterpeszkedett a kanapén.
-Dehogy nem, gyere, ülhetsz ölembe! –ordított oda egyet neki V, mivel nagy volt a hangzavar. SeoHyeon csak zavartan közeledett Tae-hez, majd lassan elhelyezkedett combján. Először furának tűnt neki, de úgytűnik hamar megszokta a helyzetet és pár perc múlva, már ő is kiabált a töbiekkel.
Nem tetszett most így ez az egész. Jungkook sikeresen elrontott mindent. Megint. Nem tudtam mást tenni, csak Jimint néztem, mire ő is felém fordította fejét, majd oldalra biccentette. Egyből vettem az adást és felpattantam helyemről Jiminnel együtt. Bementünk a konyhába. Én felültem a pultra ő meg a hűtőnek támaszkodva beszélt hozzám. Itt sokkal csendesebb volt minden, így jobban élvezhettem társaságát. Kitekintettem az ablakon. Koromsötét volt. Valószínűleg sokat beszéltem vele, pedig nagyon kevésnek tűnt. Jól szórakoztam. Lassan elém sétált és közelhajolt arcomhoz. Homlokát enyémre támasztotta, és halkan suttogott:
-Figyelj, most nekem még el kell intéznem valamit, de ígérem, hamar visszajövök.- mire én csak bólintottam egyet és egy puszit nyomtam arcára. Eztán felszaladt a lépcsőn és itt hagyott. Most nem aggódom, mert tudom, hogy visszajön. Csak boldogan mosolyogtam magamba és vártam, hogy visszaérkezzen. Egyszeriben lépésekre lettem figyelmes és a zaj forrása felé fordultam:
-Te...
Író says:
Csak, hogy tisztázzuk. Ez még mindig egy Jungkook-os fici, nyugalom XD
