Luna-átírás alatt

3.Fejezet

Ahogy beléptem a helyiségbe elfogott a rettegés.Éreztem ahogy a homlokomon lefolyik egy izzadságcsepp.Miért félek?!Hiszen nincs itt senki!Még a takarítók sincsenek benn.Biztos azért mert még csak most ért véget a film.Reszketeg lábbal indultam a székem felé.Habár nem voltam tisztában azzal miért félek én ennyire.

Nem kell félni nincs itt senkii.De mégis éreztem a gyomromat kellemetlenül kavarogni.Nem is tudom mitől félhetnék de nem bírtam megállni a remegést.

Azonban volt más is ami miatt idegeskedhettem.Ahogy odaértem elkezdtem keresni de nem láttam semerre körülöttem.Megfeledkeztem a gyomrom rossz érzéséről és átvette a helyét az idegesség.Percekig kerestem a székem körül már idegesen tépkedtem a hajam merre lehetett.Ha elhagytam a táskát ki fognak nyírni otthon.Mindig azt traktálta Mia néni hogy vigyázzak és becsüljem meg a dolgaimat erre persze elhagyom a cuccomat.Én mindig próbálok vigyázni a dolgaimra de valahogy eltűnnek előlem.

Már azon voltam hogy szólok valakinek hogy eltűnt amikor megláttam valamit pont egy sorral lejjebb.Ahol a lány ült.Ott a szék alatt volt a táskám.Tisztán emlékeztem hogy a bokámhoz raktam.Meg se mozdultam a film közbe.

Itt még nem féltem annyira.Biztos valaki arrébb rugdosta.Semmi sincs itt.Ezzel nyugtattam magam.

Lehajoltam a táskámért.Más is volt ott....

Bíborszínű folyadék.Szinte teljesen beszívta a szőnyeg.Rögtön felismertem.Mutató ujjammal belenyúltam a kisebb foltba megvizsgálva hátha tévedek.A sűrű folyadék az ujjam hegyétől a tenyerem közepéig egy vékony kis patakban folyt le.Reszketeg kézzel megszagoltam.Fémes illata megcsapta az orrom.A kezem már teljesen hulla fehér volt.El se tudtam képzelni az arcom milyen árnyalatot ölthetett.Sajnos igazam volt.És itt borultam ki.

Ez vér....Istenem ez vér!!!!

Ez lehetetlen.Eszerint nem képzeltem.Megtörtént.Itt volt bármi is volt.De ez még nem biztos hogy ezt jelenti.Lehet hogy valaki megvágta magát vagy ilyesmi.Nem értettem a történteket.A lány nyakán pedig nem volt semmilyen seb.Lehet tényleg valaki más megvágta magát.Élesek ezek a műanyag poharak.

Lesokkolva kerestem valamit a táskámban amivel letörölhetem ezt a borzalmat a kezemről.De mikor felnéztem megakadt a szemem egy fényes alakon.

Láttam.Engem nézett.Azzal a fekete,borzalmas szempárral.Nem volt ott senki más.A mozivászon előtt tőlem 10 méterre.És engem nézett.Tudta hogy látom.Tudta és én mindjárt elájulok.

Tett egy lépést felém lomha mozgásával mint a vadász aki zsákmány cserkészik be ,a szívem ezerrel dobogott a mellkasomba.A spektrumról tudom hogy ez feltüzeli a vadászokat valahogy megérzik ha a zsákmány fél.próbáltam visszavenni az irányítást a szívem ritmusa felett kevés sikerrel.Egyre közelebb jött én pedig rettegtem.Az íze marta a torkom.

A szemem előtt lepergett az életem.Egészen kiskorom óta.Minden emlékem belesűrítve ebe a két másodpercbe.A legtöbb emlékem Mia néniről,Rodger bácsiról.Az első emlékem róluk.Rettenetesen fognak hiányozni.Emlékszem a régi helyünkre.Mennyire szerettem azt a csendesebb várost. Wigan-be laktunk régen.Londonhoz képest sokkal kisebb kis város.Egy kis lakásba laktunk.Nem ez volt életem legszebb időszaka .Mia néniék nagy traumaként élték meg a szüleim halálát.Balesetben haltak meg.Az energiától mindig kicsattanó Mia néni is borzalmasan lehangolt volt.Minden nap sírt.Rodger bácsi nem nagyon szokta az érzelmeit kifejezni.Az igazi férfi aki megbirkózik minden érzéssel egymaga.Még ő is könnyeket hullajtott.A szüleim temetésére nem mehettem mert még gyere voltam.Összesen öt éves.Nem sok emlékem maradt velük.A gyászolás és a nyomor körülvett minket de talpra kellett állni mert az élet ezt kívánja meg.Wigan-be három évig maradtunk aztán költöztünk tovább.Elhagytuk végleg Anglia nyugati részét és azóta se mentünk vissza.Londonhoz közeli kis városokat látogattunk.Legtovább Crawley-t szerettem.Ott tovább is maradtunk.Volt valami a környék otthonos nyugodt hangulatába.Onnan költöztünk ide Londonba úgy fél éve.Tetszik London nekem és reméltem a szívem mélyén hogy nem költözünk tovább.

Az is segített hogy végre lett egy barátnak mondható ember Apryl.A sok költözködés miatt már elfelejtettem hogyan is kellene barátkozni.Ő volt hozzám kedves és beszélt velem már az első iskolás napon.Lehet nem értünk mindenben egyet de Apryl nem egyszer megvédett másokkal szemben.Hűséges barát szeleburdisága ellenére.

Emlékszem mikor a suli nagy ribancával szembeszállt. Britney-vel sose értették meg egymást mindig rivalizáltak. Britney mindig a pompon csapatkapitány akart lenni.Majmolta Aprylt.Az ő volt pasijaival járt.Divatban őt követte.Ezzel csak annyit ért el hogy inkább rajongónak nézték mint riválisnak.Nem tudta utánozni a csillogását ami benne nincs meg sőt kevés emberben található meg.

Én akkor is véletlen láb alatt voltam és nekimentem a folyosón.

-Fúúj a lúzer hozzám ért.Valaki adjon kézfertőtlenítőt a végén elkapok valamit tőle.-visította a folyosón hogy mindenki hallja még az is aki nem figyel.Én csak álltam ott.Meg se szólaltam.Utólag gondolva főleg a helyzetre nagy figyelemmel hogy meg fogok halni és igazi veszélybe sodortam most magam vissza kellett volna szólnom.A veszekedés felel annyira se lett volna olyan rossz mint ez.

Mielőtt még véglegesen minden tartásomat és magabiztosságomat elvesztettem volna Apryl jelent meg előttem és szembeszállt a csajjal.

-Kussolj csak el Britney.A körmöm hegyébe több empátia van mint az egész testedben.Inkább húzz vissza az árnyékomba úgyse kerülsz ki onnan egyhamar.-Mielőtt még megvárhatta volna a választ karon ragadott és elhúzott a folyosó végére.Ez volt ismerkedésünk első hónapán.

Nem tudom a helyzetbe miért ez az emlék villant fel leginkább.Lehet azért hogy ne hagyjam magam.Száljak szembe akármi is ez.Én nem akarok meghalni.Nem akarom őket elveszíteni.

Már csak 4 méterre lehetett tőlem.A táskám pántját úgy fogtam mintha valami buzogány lenne a fejembe.Kész voltam szembeszállni vele.Nem fogok ma meghalni.

3 méter.Már hátborzongatóan hasonlított egy démonra.Láttam sokkal nyúlánkabb mint először hittem,karját felém nyújtva tudtam előttem fog teremni és kiszívja az életet is belőlem.

Aztán történt valami.

Megláthatott valamit mögöttem.A fekete szemekből láttam van valaki mögöttem.Hátrált egy lépést.Ez volt az utolsó amit tett.

Ami történt arra racionális magyarázat nincs.Semmilyen magyarázat nincs.A levegő két másodperc alatt lehűlt.Félelmetes volt.Először csak ezt éreztem majd a szelet ami felkapta a hajam.De nem csak a haja.A lényt is.Egy tornádó alakult ki körülöttem.Biztos voltam benne hogy nem én csinálom.Földöntúli látványt nyújtott nem csak azzal hogy zárt térben alakult ki.A szél sávjait látva láttam ahogy felfénylenek a félhomályba.Engem körülölelt de ne bántott.Csak a lényre volt hatással.Én a földön maradtam.A szörny darabjaira szakadt szét a nagy erejű szélben.Véres fekete szín vette át a színek uralmát a tornádóban.Egyre csak csillapodott.Féltem ha egyszer leáll a darabok a földre és rám fognak hullani de ez legyen a legkevesebb gondom.Bárki is áll mögöttem érzem hogy nem kell félnem tőle.Furcsa bizsergést éreztem mintha alaki nézne bár nem mertem megfordulni.Elég az hogy nem akar bántani.

A tornádó egyre lassabban forgott.Ismét a szél sávjait láttam már nem szürkés kék színbe csillogva hanem a vér sötét színével mocskolva.Felkészültem hogy védjem a ragacsos folyadéktól a szemem és a fejem.A ruhából kimosható a szemből aligha.

Egyre lasszult végül nem hallottam a szél süvítésének ritmusát.

Félve emeltem fel a fejem a karjaim fogásából.A padlón a falon sehol egy csepp vért sem láttam.Semmi nem maradt.Semmi végtag nem záporozott rám.Eltűnt bőröstül,csontostul,mindenestől.

Még hallottam egy süvítést mögöttem de mire magam mögé néztem megmentőmnek hűlt helyét találtam.

Elhalt a szél és nem lehetett látni maradványokat.Nem maradt abból semmi.Ezt egyáltalán nem bántam.Inkább azt hogy a megmentőm megszökött.