Luna-átírás alatt

Az erdő

Mikor kinyitottam a szemem csak a földet láttam.A gyomrom háborgott.Mindjárt hányok.Nem tudom honnan jött ez a hirtelen rosszullét de borzalmas.Nem merek a lábamra állni.Még megmozdulni se merek.

-Az első út mindig rázós.De majd hozzászoksz.-szólalt meg mellettem Szőke 2.Odajött hozzám és felsegített.Még ígyis kapaszkodnom kellett a karjába nehogy elboruljak.Még rosszullét közepedte is éreztem ahogy megfeszül kezem alatt a karja az erőfeszítéstől hogy megtartson.Szép kidolgozott izmok.És ez már perverzió amit folytatok fejben.Behunytam a szemem de nem sikerült megállnom hogy ne émelyegjek.

-Hogy tudnék hozzászokni?Lesz még ilyen út?-kérdeztem megrémülve még mindig csukott szemmel.

-Ja.Mert hogy akarsz visszajutni?!-kiéreztem a hangjából a cinizmust.

-Nem tudom lábbusszal.Amúgy meddig tart a rosszullét?-kérdeztem még mindig csukott szemmel.Nem merem kinyitni mert lehet ha meglátom forogni a világot elhányom magam.

-Hát nem tudom.Attól függ hányós vagy-e.-szólt.

-Nem annyira.-tudom hogy nem kérdés volt de válaszoltam rá.

-Akkor nemsoká vége.Szóval jobb ha elengedlek.-El is felejtettem hogy még mindig rá támaszkodok.-Meg tudsz már állni?-kérdezte.

-Azt hiszem igen.-Bár nem voltam benne biztos de úgy éreztem jobb ha minél előbb eltávolodom tőle.Zavarba ejt a közelsége.Biztos olyan piros lehet az arcom mint egy paprika.

-Oké elengedlek.-Lassan csúsztatta le karját könyökömről majd a karomról és kezemről.Nem is hirtelen mozdulat volt de még mindig szédültem.Egyett előre léptem nehogy megint összeessek.Fél perc telhetett el mikor már úgy éreztem nem lesz gond.Kinyitottam a szemem de csak lassan.Bántotta a szemem a fény.De hisz nálunk sütött a nap?!

-Hol...hol vagyunk?-kérdeztem és csodáltam a színek sokaságát.Egy erdős részem lehettünk.A nap sugarai sütötték a bőröm.A fák lombjai közül sütött le ránk.Magasan jár a nap.Dél lehet.De nálunk már este volt.Hogy hogy itt süt a nap.Bokrok,fák,különleges növények vettek körül.Egy erdőben voltunk.De nagyon különleges erdőben.Olyan virágokat és olyan színeket láttam amiket még soha.Ibolya színű virág ami nem is ibolya.Türkiz színű indákat is láttam a fák tövére tekeredve,de zöld indák is voltak a türkizek mellett.Különböző színű pillangók repkedtek egyik virágról a másikra.Mohával borított kidőlt fatőrzset láttam.Éreztem meztelen talpam alatt a puha füvet.Különleges még nem ismert kábító illatok vettek körül.Édes fűszeres, bódító illatok.Körbefordultam és láttam milyen magasan vannak a fák lombjai.Pont mint egy esőerdőben.Meleg érzés indult a szívem tájáról.Csodálatos volt.

-Szép mi?-kérdezte.-Még megyünk pár métert és mindjárt látod.-Zavart hogy még mindig nem tudom a nevét.Még meg se kérdeztem.Jobb ha túlesünk a bemutatkozáson mert mégis csomó mindent köszönhetek neki.

-Mi is a neved?-kérdeztem.-Már ha meg szeretnéd mondani.Mert nem muszáj.

-Mark.Mark Ventus Anderson.Két keresztnevem is van de a Markot jobban szeretem.-szólt.És neked? Mert még én sem tudom mi a teljes neved.

-Luna Keller.-Abból semmi gond nem lehet ha elmondom a teljes nevem.Már annyiszor kinyírhatott volna de nem tette.Habár mindig azt mondták nekem idegeneknek nem mondunk teljes nevet hanem inkább hazudj.De ő nem idegen.Már.

-Hmmm.-gondolkodó fejet vágott.Vajon mi zavarja annyira a nevemben?Mondjuk nem annyira illik ez a két szó egymáshoz.Hamár latin nevet adtak nekem akkor a vezetéknevem is legyen az.De ahogy Mia nénihez kerültem az is át lett váltva az övékre.Azt se tudom a szüleimnek mi volt a vezetékneve.És nem szoktam Mia nénitől ilyet kérdezni mert neki is fáj hogy elveszítette őket.Anyával nagyon jól kijöttek.Igazi testvéri kapcsolat lehetett.Ezt is onnan tudom hogy mikor Mia néni rávette magát hogy beszéljen róla akkor teljesen elsötétedett az arca.Sosem látott fájdalom tükröződött róla.De csak akkor amikor beszélt az anyámról és az apámról.Ezért sem kérdeztem soha sokat róluk.Nem akarom hogy fájjon nekik.Habár szőrnyű a tudatlanság.De inkább viseljem el ezt minthogy ismét ilyen keservesen szomorúnak lássam nénémet.