Supernatural Texts [HUN]

6.

A hazafelé vezető úton láttam, hogy a reggel leesett csapadék továbbra is az utakon ázott, a felhőt borító sűrű, sötét felhőréteg pedig arról árulkodott, hogy ez még közel sem a vége.

Lépteim nyoma a talajba ivódott, alakom körvonalazódott a nedves, vonalakkal ellátott úton.

Már csak pár lépés választott el a házunktól, ezt a távot viszont egyre nehezebben tettem meg.

Fáradt lépteim rogyadoztak, fejem pedig unottan bukdácsolt előre, minden egyes lépés során.

Végül sikerült bekecmeregnem az udvarra, sokszori szerencsétlenkedés, és kulccsal való babrálás árán.

Ólomsúlyúnak érződő lábaimat cipelve emeltem át a küszöbön, s az ajtó mellé dobva a cuccomat, újult erővel lélegeztem be az otthonias levegőt.

Ezt követően a hűtő felé vezetett utam, de egy rosszalló érzés, mely szerint valaki figyel, hideget futtatott végig a hátamon.

Riadalmam beigazolódott, mikor szemem sarkából megpillantottam a krémszínű bőrhuzattal bevont kanapén heverő alakot.

- Milyen volt a töri? - Hangzott a kérdés, mire ijedtemben kungfu állásba vergődtem, s az alak alapos szemügyre vétele után összeborzoltam a szemöldököm.

Castiel, egy félig elfogyasztott sajtburger felett görnyedt, s sejtelmes pillantásokkal méregetve, felvonta az egyik szemöldökét.

Felsóhajtottam.

Arra kárhoztam, hogy egy olyan férfi által legyen megkeserítve az életem, aki már fél lábbal a sírban van!

- Volt ma törink? - Emeltem meg a szemöldököm, mire bátyám ezúttal őszinte haraggal méregetett. - Jól van, ki vele. Mit mondott?

Dühvel teli pillantásokat szórt, de egy ideig nem válaszolt.

Asztalra helyezett kezeit kezdte babrálni, majd szemeimet keresve felemelte a tekintetét.

- Elintézi, hogy kirúgjanak - Hangja monoton, és lassú volt, tekintete lenézően pásztázta arcomat.

Halvány mosoly ült ki arcomra, ahogy testvérem szavai eljutottak a tudatomig.

- Hael, ez halálosan komoly - Fújta dühtől fűtve. - Meg kell komolyodnod, és viselkedned kell az órákon.

- Hamarosan nyugdíjba megy - Rántottam meg a vállam. - Most már úgy is mindegy.

- Még csak negyvenöt éves - Borzolta a szemöldökét, mire ajkaim elnyílva egymástól, őszinte döbbenettel hallgattam szavait.

- Évekig abban a tudatban éltem, hogy a hapsi már a hetven, és a halál között van... Kösz, ez most jól elcseszted!

A régi ülőalkalmatosság, amin Castiel helyezkedett, hangosan felnyikordult. Bátyám tekintete korántsem a hír tetszéséről árulkodott.

- Ez akkor sem mehet így tovább - Fenyegetően összeborzolta a szemöldökét. - Ha így folytatod - Egy pillanatra elhallgatott. Megadta azt a pillanatnyi hatásszünetet a beszéde közben, hogy éreztesse velem mondanivalója súlyosságát, vagy csupán válaszidőt hagyott. Mikor nem reagáltam semmit, halkan, rekedtes hangon folytatta. - Szólni fogok apának.

Lenézően méregettem a velem farkasszemező Castielt, kinek szemeiben az elszántság érdes fénye villant.

Hihetetlen.