Supernatural Texts [HUN]

12.

Az épület fülledt melegében egyenesre vasalt hajam idővel hullámokba ugrott, mellkasomat nyomta a fulladás-érzés, torkomat elszorította a szomj, így keserűen nyeldesve pillantottam a velem szemben ülők felé.

Idővel Castiel is csatlakozott hozzánk, tekintve, hogy a Fat Angel az ő hivatalos hétvégi-helyének számított.

- Én - Kezdtem halkan, ujjaimmal végigszántva göndör tincseimen, melyek vállamra omolva, takarásba hintették spagettipántos felsőm. - Kimegyek a levegőre - Nyelvemet végigtáncoltattam aszott ajkaimon, s hirtelen úgy éreztem, ha a szervezetem nem jut azonnal friss levegőhöz, menten elájulok.

- Kimegyek veled - Állt fel Sam is, majd kisegítve bátyám mellől, elkísért a kijáratig.

Keze óvón feszült vállamra, mintha csak azt szerette volna közölni, Minden rendben, mert ő itt van.

A fülledt meleggel eltelített helyiségből kilépve azonnal megcsapott a csípős őszi szél, amitől arcom gyenge pírbe öltözött.

Légszomjam csillapodni tűnt, amint a harmadik mély levegővétel után, ismét felegyenesedtem.

- Nem szoktak ilyen sokan lenni - Állapítottam meg csendesen, amint elhúzódtam Samtől.

- Mi lett veled? - Húzódtak kihívó mosolyra ajkai, mire megrántottam a vállam.

- Tömegiszony - Vágtam rá sietve. - Azt hiszem...

Halk nevetés fogta el, majd mellém lépdelve, karom köré feszítette ujjait.

- Le kéne ülnöd - Biccentett az egyik mögöttem lévő kinti asztal felé, majd elvezetett az említett ponthoz.

Óvatos léptei halkan koppantak a talajon, karom körül a szorító érzés alábbhagyott, majd leültetett.

- Ez egy nagyszerű ötlet - Helyeseltem, amint az őszi hideget átvevő padon helyet foglalva, tenyerembe temettem arcomat.

Úgy éreztem, a talaj ki fog borulni a lábaim aló, ehhez pedig egyáltalán nem kedvezett a halántékomnál lévő pulzálás, s a homlokom vonalán egyre erősebben lüktető, égető érzés.

- Biztos minden rendben? - Vonogatta a szemöldökét a férfi, mire biccentettem egyet a fejemmel.

- Talán csak a sok pia - Vigyorodtam el, mire Sam nemlegesen megcsóválta a fejét.

- Kétlem, hogy pár pohár sörtől kifeküdnél.

- Megszólalt az Egy pohár sör, és már nem vagyok önmagam.

- Nem értem miről beszélsz...

Az étkezde ajtaja kinyílt, ezzel a bent lévő, üvöltő zenét az utcára engedve, ami boldogan táncolt egész az égig, majd ismét eltompult, s csendben szólt odabent.

Castiel lépte át a küszöböt, Deannel az oldalán, tekintetével pedig arcomat méregetve, közelebb lépett hozzám.

- Szarul nézel ki..

- Te már csak tudod, milyen úton lehet lenyűgözni a nőket - Biccentettem elismerően, mire Dean halkan felröhögött, ám azonnal torkában rekedt a hirtelen jött hang, amint barátja, válla felett átpillantva kezdte figyelni reakcióit.

Ezt követően Castiel érdes sóhaja tört utat az üres csendbe, majd a zsebében matató kezébe egy telefon került.

- Felhívom Gabrielt, hogy vigyen haza.

- Ne! - Elleneztem a cselekedet, mire megilletődve méregetett. - Azt mondta megöl, ha részegen megyek haza.

- Ha engem kérdezel, én sem vagyok valami fényesen - Vallotta be töredelmesen. - Biztosan volt valami a hamburgerekkel.. Pár óra, és elmúlik.

- Én is hazamegyek - Jelentette ki Sam, mire Dean felsóhajtott.

- Akkor már én is - Dacosan húzogatta a száját.

Bátyám arca szomorú fintorba torzult, majd hirtelen egy meglepett érzelem suhant át az arcán.

Reményteljes arckifejezéssel fordult Dean irányába, majd tekintetével a férfi arcát keresve, magabiztosan kihúzta magát.

- Nálunk is aludhatnál - Ajánlotta fel, mire a Dean arcára kiült mély értetlenség árkokat vésett megviselt homlokára.

- Hát, nekem aztán mindegy - Adta be a derekát, mire Sam tekintete azonnal felém irányult.

Magamban elnyomtam egy kisebb kiáltást, melynek következményeképp ajkaim széles vigyorra húzódtak.

Sam is hasonló arckifejezést vágott, így elkönyveltem magamban, hogy együtt örömködünk a shipünkön.

Destiel..

Milyen gyönyörű szó.

Hát még akkor, ha meg is valósul.

- Gabriel azt üzente, hogy pár perc és itt lesz - Mondta Castiel, eltéve telefonját, majd helyet foglalva mellettem, üres tekintettel meredt maga elé. - Addig itt várok...

Talán öt perc telhetett el, míg az az ismerős fekete range rover végre feltűnt az épület előtt, azonban ez a nyomasztó csendben, és unalomban eltöltött öt perc, öt évvel volt egyenlíthető.

Fáradt mozdulatokkal tornáztam lábra magam, majd megindulva a jármű irányába, éreztem, ahogy az ájulás fojtogató érzése elnehezíti a testem, rogyadozó lábaim pedig tehetetlenül csuklottak össze elviselhetetlennek tűnő súlyom alatt.

Tarkóm erőset koppant, amint közelebbi viszonyt táplált a talajjal, így zavartan kapkodva tekintetem, a csillagos éggel néztem farkasszemet, mely akkor oly' kihívóan pillantott le rám.

Úgy éreztem, eggyé szeretnék válni a sötéttel, ami a látóköröm ötven százalékát kitette már, s egyre sűrűbben gomolygott szemeim előtt.

- Ez szép esés volt - Tört utat tudatomhoz Dean játékos hangja, amint talpra állított. - Elesni bárki tud, most igyekezz talpon maradni - Ezzel besegített a már morgó járműbe, majd ő is elfoglalta a helyét Sam, és Castiel között.

Bátyám lesajnáló tekintete lelkemig hatolt.

- Mintha azt mondtam volna, kitekerem a nyakad, ha részegen jössz haza..

- Én mondtam, hogy nem őt kéne hívni - Fordítottam el a fejem az ablak irányába, majd a visszapillantótükrön keresztül láttam, ahogy Castiel, Dean vállán pihentetve fejét, mély álomba merül.

Dean nyugodt arccal tűrte, s mikor már az alvó Sam is követte fáradt barátja eljárását, érdesen felsóhajtott, végül ő is álomba zuhant.

Gabriel érdekelten pillantott a többiekre a visszapillantótükrön keresztül, majd felém vezetve tekintetét, zavartan felvonta szemöldökét.

- Szóval... Melyikünk fogja felkelteni őket a hírrel, hogy megérkeztünk?