Mr.Tökéletes

Mr.Tökéletes tizedik húzása

Elkezdtem énekelni.Minden emlék előtört belőlem, még kiskoromból.A könnyek majdnem előtörtek belőlem, de felnéztem, hogy visszafolytsam a sírást.Annyit gondolkodtam, hogy már a refrént énekeltem, majd újra körbenéztem.Ahogy jól szemügyre vettem a közönséget, egy ismerős alakot láttam meg.A gazember!Dávid volt az, és ahogy a szemeibe néztem, rögtön felvette velem a szemkontaktust, és rám vigyorgott.Ledermedtem, és abbahagytam az éneklést.Hogy kerül ide?Miért nem ment meg?Mit keres egyáltalán itt?A közönség azt kezdte el ordibálni, hogy "énekelj, énekelj", én pedig már teljesen elcsúsztam a karaoke ütemével.Zavartan néztem Dávidot, majd a közönséget.Intettem Bennek, hogy állítsa meg a dalnak zongoraváltozatát, aztán a refrént mégegyszer zongora nélkül elénekeltem, majd vége lett számomra a számnak.Igaz, a második részt a refrén után kihagytam, de ki veszi észre?Maximum az, aki tökéletesen tudja a dalszöveget.Lekonferáltak a színpadról, de közben egy gyilkos pillantást vetettem Dávidra, aki csak nevetett.Hahaha, jaj de vicces itt valaki.
-Jó voltál. -mondta a góré.
-Köszönöm, mehetek a szobámba?
-Menjél.
Gyorsan befutottam a szobámba, mert nem akartam, hogy valami történjen.De várjunk csak...ma két számot kell előadnom, és még van a Stitches.Mindegy, majd ha mondják, hogy menjek, akkor megyek, addig is letusolok, rámfér a pihenés.A szobában nem volt tv-úgyhogy el voltam a telefonommal, és mély álomba kerültem youtubozás közben.
-Hé....Suzy...ébredj fel...Suzy, légyszi...-bökdösött Ben fintorogva.
-Mi, mivan?Áh, te meg ki vagy? -sikoltottam.Ben rátette a kezét a számra, ezzel megakadályozta, hogy beszélni tudjak.Amikor látta, hogy lenyugodok, elvette a kezét a számról. -Ja, te vagy az Ben...bocsánat, megszoktam, hogy otthon ébredek, és...-a mondatomba vágott.
-Reggeli. -értetlenül meredtem rá. -Hoztam reggelit. -mondta nyugodtan, majd felém nyújtott egy tányért, amin pirítós díszelgett.
-Ezt miért kapom? -haraptam bele a pirítósomba.
-Tegnap miattad a zsénk háromszorosát gyűjtöttük.Amikor vége van az összes számnak, és mennek el a vendégek, különböző dobozok vannak, ahova kötelező bedobni pénzt...az, hogy mennyit dobnak be, az már csak tőlük függ..szóval csak azt akartam mondani, hogy jó voltál, ma este is szerepelsz.Stitches, ugye?
-Ig-igen. -dadogtam.Az egész testem remegett, pedig fogalmam sem volt, miért.Ben ezt látta, láttam rajta, hogy figyeli, ahogy remegek, és ettől félelmetes arckifejezéssel nézett rám.Mindta megijedt volna.
-Öhm...hát..igen, oké, megyek, mert dolgom van, hát ilyen itt dolgozni, vagy micsoda, khm...-és újra becsapta az ajtót zavarában.Mi folyik itt?
A napom gyorsan eltelt.Többnyire abból állt, hogy feküdtem az "ágyamban", Ben néha-néha benézett, hogy még élek-e, egy nénivel elpróbáltuk a Stitches-t, hogy tényleg jól megy-e, kaptam kaját, zenét hallgattam, unatkoztam, de leginkább magányos voltam.Vajon a szüleim mennyire aggódhatnak értem?Egész életemben itt fogok énekelgetni, mint egy madár a kalitkában?Én azt pedig nagyon nem szeretném.Már este volt, túl voltam a vacsin, kész voltam mindennel.Abban a mindenben benne van a készülődés, még pár próba, sikertelen telefonhívások (mert ugye itt nincs térerő), sírás, minden.A színpadon voltam, már szinte ez természetes volt, pedig csak egy alkalommal énekeltem itt.Megint itt volt Dávid, ugyanúgy, mint tegnap.Mit keres itt?Ez egy 18 éven felülieknek való hely.Bár ő már gondolom elmúlt 18.A számom véget ért.Elégedetten hajoltam meg, és mentem be a szobámba, de valaki megállított.
-Segíts.... -suttogta sírós hangon.Tiszta vér volt maga az egész ember.