Mr.Tökéletes

Mr.Tökéletes hetedik húzása

-Hogy hívhattatok ide egy ilyen idióta egoista barmot? -akadtam ki teljesen.
-Olyan rendes, és kedves fiú.Segített nekem megöntözni a virágokat. -mondta anyu.
-Nekem pedig segített lenyírni a füvet.Hozzád való, Suzy. -ez apa volt.
-Ti teljesen bekattantatok?Nem, biztos nem...hipnotizált titeket, az tuti...
-Suzy, ne hidd ezt.Egyszerűen csak kedves.
-Nem.Egyszerűen csak egy seggfej.Megyek suliba.
-De még csak fél hét múlt öt perccel, van még egy másfél órátok. -nézett az órájára anya.
-Nem baj.Majd várok.Sziasztok. -adtam midkettőjük arcára egy-egy puszit, felvettem a conversem, és kiviharzottam az ajtón.Bedugtam a füllhalgatót a fülembe, majd a kedvenc számomat elindítottam max hangerőn.Futottam, mert nem akartam, hogy utolérjen Mr.Tökéletes vagy ki a franc...már az álnevét sem tudom pontosan.Gyors voltam, 10 perc alatt bent voltam a suliba.Köszöntem a portásnak, aki kedvesen visszaköszönt nekem.Felmentem a termünkbe, és leraktam a táskám.Persze,hogy még senki sincs itt.Mindig mindenki az utolsó pillanatban fut be.Elkezdtem facebookozni, megnéztem az instám, még zenét is hallgattam, és eltelt negyed óra.Beatrix lépett be az ajtón, korán jött.
-Szia Suz, mi újság?
-Áh, semmi. -legyintettem. -Szerinted én szerelmes vagyok, hogyha nem tudom egy fiúnak a nevét, és csak azért, hogy megtudjam, mindent megnéztem, mik a lehetséges nevek?
-Ez nem kérdés.Suzy, végre szerelmes vagy több év kihagyás után!! -ugrált boldogságában.
-Háth...én inkább nem lettem volna az..és most mit csináljak? -pánikoltam.
-Beszélj vele.
-De mégis miről?Még a nevét sem tudom.Ma láttam először napszemüveg nélkül.
-Maa?Hogyhogy ma? -kérdések kérdések hátán.
-Nálam aludt..de! -emeltem fel a mutatóujjamat. -Nem én hívtam.Anyámék.De ezen most lépjünk túl.Mit mondjak neki?
-Azt, hogy tetszik neked.
-Nem.Majd ha ő engem akar, tesz is érte.
-De ő már bókolt neked, nem?
-Hát...igen, elég sokat. -sütöttem le a szemem.
-Akkor most neked kell lépned.
-Igazad van. -itt befejeztük a beszélgetés, mert kezdtek befelé jönni a diákok.Az első óra tesi.Ne.Nee.Neee.Ma futunk 3000 métert!Ó, a francba.Utálok futni.Átöltöztünk, majd már kint is voltunk a hideg udvaron.
-Ugye mára ígértem a 3000 méteres futást? -kérdezte a tesitanár.
-Neem. -hangzott az osztály felől.
-Ne nézzetek engem hülyének, tudom, hogy mára ígértem!Gyerünk, álljatok be tornasorba, és kezdjetek el futni! -ordított.Elég rokonszenves.Hm....persze..
Én már 1500 méternél kidőltem.Hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy ilyen sokat futtat velünk?Persze a fiúk folyamatosan szekáltak minket, hogy milyen bénák vagyunk, de titkon rajtuk is látszott, hogy alig bírják már.
-Hé, csicska, mivan, elfáradtál? -kérdezte Robin.
-Hé, köcsög, vigyázz, mert beszorul a levegőt, és akkor majd én nevetek rajtad! -a többi fiú egy 'huu'-val elintézte ezt az egészet és tovább futottak.Ezek után odafutottam a tanárhoz, hogy én már nem bírom tovább, és kiállok.Igaz, én vagyok ebben a legbénább, de engem nem zavar.Higyjenek, amit akarnak, nekem aztán teljesen mindegy.Az órának hamar vége lett, majd elfogyasztottam az ebédemet (ami kivételesen nem moslék volt), és indultam is haza.
-Még mindig nem akarod megtudni a nevem? -hallottam a hátam mögül egy ismerős hangot.
-Elegem van.Szarok beléd.Nem érdekelsz.Ha még kinyögni sem bírod a neved, nem kellesz.Amúgy sem kellettél volna. -láttam az arcán, hogy ez fájt neki.De nem fog megesni rajta a szívem.Én csak az igazat mondtam, azzal meg mi a baj? -Itt tetteted azt, hogy te egy nagy menő vagy, miközben pedig csak egy fiú a többi közül. -folytattam.
Ő közelebb jött és megcsókolt.Nagyon meglepődtem.
-Dávid vagyok. -suttogta.