Mr.Tökéletes

Mr.Tökéletes tizennegyedik húzása

-Annyira hiányoztál! -fúrtam vállába a fejem, és a sírás kerülgetett, megöleltem.

-Vagy várjunk!?Mégse! -löktem el magamtól.
-Ne legyél már morcos baba. -baba?A szó hallatán görcsbe rándult a gyomrom.
-Ne hívj így, oké? -röhögtem.Egy pillanatra csend lett, így Dávid körbenézett, és meglátta Egont, aki az ágyon figyelte a jelenetünket.
-Lenne pár kérdésem.Az első az, hogy mit keres ez itt. -célzott Egonra. -A második pedig az, hogy miért vagytok mindketten pizsamába, ráadásul az a fiú miért egy női pizsamát visel?
-Figyelj, mindend elmondok, majd...de most vigyél ki innen.
-Hé, te!Hogy hívnak? -kérdezte Dávid Egontól.
-Eg-Egon...-dadogta.Úgy látszik fél Dávidtól?
-Aha, jó.Muszáj, hogy velünk jöjjön? -kérdezte tőlem Mr.
-Igen!Nagyon rossz sorsa van ott.Kérlek!Nem bírná ki életben.Mentsd ki őt is.Légyszi...-Egon furcsálló tekintettel nézett hol rám, hol Dávidra.Gondolom ő is várta a választ.
-Najó.De kössünk egy alkut.
-Na azt már nem! -akadtam ki.-Tegnap már megtettem amit kértél, és nagyon megszívtam!Úgyhogy most ez így nem lenne fair.
-Ahj...te lány.Jó, akkor egy csókot kérek. -ránéztem a szájára, majd gyengén megcsókoltam.Éreztem, hogy közben elvigyorodik, majd felnevet.
-Mi az? -kérdeztem.
-Olyan ügyetlenül csókolsz. -vigyorgott.
-Nem mehetnénk végre?! -türelmetlenkedett Egon. -Valószínűleg rá fognak jönni, hogy eltűntem.És akkor mindenki engem fog keresni, minden szobát átkutat.Ráadasul büntetést is kapok.
-Te csak maradj a seggeden, nyomi.Ja, inkább öltözz fel. -Egon még valamit káromkodott magában, majd elindult a fürdőszobába.Eközben pedig rámjött a félelem.Mi lesz, ha Dávid nem tud majd kiszabadítani minket?Akkor ő is itt marad.És ha jól tudom, a fiúk oda mennek, ahol ő egypercig se bírná ki.Két ok miatt: az egyik az, hogy nem bírja ki, ha más bunkón beszél vele, vagy nem dicséri meg az újonnan beállított haját.A másik az, hogy nem bír ki egy napot parfüm, dezodor, fésű, és leginkább tükör nélkül.Ahogy elképzeltem, miközben kínozzák, elég fura látvány volt.Egy szobában volt, mellette két hapsi állt, vasbottal a kezükben.A szobában volt még egy tükör.És Dávidnak volt két választása: nézegeti magát a tükörben, vagy menekülési utat keres.Hát szerintem egyértelmű, melyiket választotta volna.
-Hé, jól vagy?Elég szarul nézel ki...akarom mondani sápadt vagy. -vizsgálgatott.
-Jó ezt hallani...figyelj, mi lesz, ha elbukjuk a kijutást?
-Nem fogjuk, ne parázz.Majd elcsábítok egy takarítónénit, és ő megmutatja az utat, ráadásul fedez is minket. -magyarázta.
-Aha.Csak egy baj van.Az, hogy itt 70-80 éves takarítónénik vannak!!Elvakít az egód.Tényleg, hogy jutottál be?
-Bonyolult.Na, felöltözött a nyomi?
-Ne hívd így. -és abban a pillanatban kijött Egon a fürdőszobábol.Én berohantam, és pikk-pakk felöltöztem.Összedobáltam pár ruhát, de a tabletet nem raktam el, mert tuti szereltek rá nyomkövetőt.Felvettem egy viszonylag szép kabátot, a cipőmet, és alkalmasnak találtam az indulást.
-Kész vagy, csipkerózsika?
-Hahaha, nagyon vicces vagy, Egon.Na indulás.
-Tablet? -kérdezte
-Nyomkövető?
-Jaa, értem.
-Nem próbáltál hívni senkit, hogy menekítsen ki innen?
-Azért ennyi eszem nekem is volt!Nincs térerő, te ész!
-Jólvan, nem tudtam. -emelte fel a két kezét védekezőképpen Egon.Odamentem az ajtóhoz, majd lenyomtam a kilincset.Még utoljára visszanéztem a szobára, majd becsuktam az ajtót, miután a fiúk is kijöttek.Kulcsra zártam, majd a kulcsot eltettem jó mélyre a bőröndömbe.
És innen kezdetét vette a kiszabadulásunk.Ez élet-halál kérdése.