Végül elérkezett az a nap. Egy kis bőröndbe bepakoltam a legszükségesebb dolgaimat, majd anyuval és Oliverrel kimentünk a ház elé. Láttuk, ahogy egy gyönyörű hintó befordult a sarkon.
- Nos, azt hiszem, itt a búcsú ideje – mondtam anyuék felé fordulva – Anya, köszönök mindent és ígérd meg, hogy minden rendben lesz veletek!
- Megígérem. Te pedig nagyon vigyázz magadra! – mondta elérzékenyülve.
- Rendben. És te, Oliver – az öcsém rámnézett, könnyes szemekkel. Letérdeltem, hogy egy szintben legyek vele – Légy jófiú és vigyázz anyára, rendben?
- Rendben – mondta szipogva, majd megölelt és keservesen sírni kezdett. Éreztem, hogy nekem is könnyek szöktek a szemembe, de visszatartottam őket. Erősnek kellett látszanom.
Közben megérkezett a hintó.
- Hello, Elizabeth – köszöntött Mr. Jones közömbösen.
- Jó napot, uram!
Még egyszer megöleltem anyáékat, majd beszálltam a hintóba. Nagy volt, fekete, aranydíszítéssel. A lovak, amik húzták szintén feketék.
Elindultunk a belváros felé. Mivel én még sosem jártam ott, teljesen elképedtem az óriási házak láttán. Egyik-másik akkora volt, mint egy palota.
Körülbelül 20 percig utaztunk, majd egyszercsak megálltunk.
- Itt is vagyunk – mondta Mr.Jones.
Amint megláttam, melyik háznál álltunk meg, kikerekedtek a szemeim. Az volt a legnagyobb és legszebb ház – sőt inkább kastély – ,amit valaha láttam.
Kívülről fehér, boltíves falai voltak. Gyönyörű díszes kapu és virágok előtte, mögötte pedig hatalmas udvar zöld fűvel.
- Ez csodálatos – mondtam ámulva.
A hintó bement a kapun, majd az ajtó előtt állt meg. Mr. Jones kiszállt, én pedig követtem. Ahogy beléptünk az előcsarnokba, megláttam a hatalmas lépcsőket, a festményeket, szobrokat és boltíveket, amik tökéletesen illettek egymáshoz.
- Elképesztő – ámuldoztam tovább.
- Köszönöm. Ő itt Annie, egy másik cselédünk. Annie, ő pedig Elizabeth, aki Isabell helyett fog nálunk dolgozni. Kérlek, vezesd el a szobájához.
- Nagyon örvendek – mondtam mosolyogva.
- Én szintúgy – felelte Annie kedvesen – Gyere, a szobád erre van.
Elindult jobbra, én pedig követtem. Végigmentünk egy hosszú folyosón majd az utolsó előtti ajtónál megálltunk és Annie kinyitotta, utána átadta nekem a kulcsot.
- Parancsolj, mától ez a te szobád. Ha bármire szükséged van, az enyém itt van rögtön a tiéd mellett. Mr. Jones azt mondta, öltözz át, addig ő összehívja a családot, hogy mindenkit bemutasson és téged is bemutat. Ruhát a szekrényben találsz –mondta mosolyogva. Kedves volt, úgy éreztem, talán még barátok is lehetünk.
- Rendben, köszönöm.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Azt hallottam, még sosem dolgoztál korábban cselédként, és hogy a külvárosban éltél. Hogyhogy téged választottak? –kérdezte. Éreztem a hangján, hogy nem sértésnek szánta.
- Ezen én is gondolkodtam, de őszintén szólva, fogalmam sincs. Mr. Jones azt mondta, hallott rólam, de nem tudom, kitől.
- Értem. De most már kezdj készülődni, ne várasd meg a családot. Később találkozunk –mondta, majd elindult az ajtó felé.
- Szia – mondtam vidáman.Úgy éreztem, barátra leltem. Az új életem nem is kezdődött olyan szörnyűen. De a java még csak ezután jött.
