Másnap korán keltem. Miután felöltöztem, elindultam a konyhába. Útközben összefutottam Annie-vel, aki szintén oda tartott.
Láttuk, hogy Mrs. Wilson már neki is kezdett a főzésnek. Felajánlottam Annie-nek, hogy segítek megtéríteni, ő megköszönte és elfogadta az ajánlatot.
Mikor végeztünk és vissza mentünk a konyhába, Mrs. Wilson már készen volt az ételekkkel. Gyorsan megreggeliztünk, nem sokkal később Sebastian lépett be az ajtón.
- A család az asztalnál ül, kezdhettek tálalni - mondta. Annie bólintott, felállt az asztaltól és az egyik tál ételt odaadta nekem, a másikat pedig ő fogta meg.
Miután visszaétrem a konyhába Mrs. Wilson-nal beszélgettem, majd úgy egy óra elteltével Annie-vel elmentünk a piszkos edényekért. Gyorsan elmosogattam, utána elindultam a szobámba, hogy átöltözzek.
Levettem az egyberuhát és felvettem helyette egy nadtágot, inggel, hogy könnyebben tudjam az istállót takarítani.
Bementem az istállóba, megfogtam az egyik vasvillát és elkezdtem összeszedni a boxokból a szénát.
Miután végeztem, adtam enni és inni a lovaknak. Az idő 10 óra felé járhatott.
Ebédig még pihenek egy kicsit - gondoltam és leültem az egyik fa tövébe, ami az istálló mellett volt.
Lehunytam a szemeim. Így ültem néhány percig, amikor...
- Szép napunk van, nemde? - jött hirtelen a kérdés, amitől megugrottam ijedtemben - Elnézést, nem akartalak megijeszeni - mondta Will bocsánatkérőn.
- Semmi gond, ne kérjen bocsánatot, William - mondtam szarkasztikusan.
- Ha nincs itt az apám, nyugodtan tegeződjünk. És már korábban mondtam, hogy szólíts Will-nek - mondta mosolyogva.
- Azt hittem, a személyzet nem tegeződhet az uralkodó osztállyal.
- Formális baromság - legyintett Will - Én nem vagyok a híve az ilyen dolgoknak, ahogy az anyám és Matthew sem. Az apám, Rebecca és Daniel pedig magasan hordják az orrukat. De nem erről akartam beszélni veled. Meg szeretnélek kérni, hogy lovagolj velem.
- Nem hiszem, hogy én lovagolhatok, az én feladatom, hogy segítsek, nem az, hogy szótakozzak - mondtam kételkedve.
- Kééérleeek - mondta elnyújtva és nagy szemekkel nézett rám.
- Rendben - egyeztem bele - De ha gond lesz belőle, te viszed el a balhét.
Elmosolyodott és elindult be az istállóba, odament az egyik lóhoz, majd megsimogatta a fejét.
- Ez itt az én lovam, te pedig lovagolhatsz ezen - mutatott a mellette lévő boxban álló szürke lóra. Végigsimítottam az orrán.
- Gyönyörű.
Felnyergeltük a lovakat és kivezettük őket a pályára.
- Nos, mennyire tudsz lovagolni? - kérdeztem.
- Hát,...
- Na jó, majd meglátjuk.
Hamar kiderült, hogy Will nem tud lovagolni. Lépésben még úgy-ahogy ment neki, de az ügetés nem ment.
- Nézd csak, ütemesen kell csinálni - mondtam, majd meg is mutattam, miről beszélek.
- Oké, értem, értem - mondta magabiztosan. Egy darabig jól csinálta, de aztán kiesett a ritmusból.
Hirtelen észrevettem, hogy elrepült az idő, nagyjából egy órán át lovagoltunk. Jól szórakoztunk, jókat nevettünk, de ideje menni.
- Will, elő kellene készülnöd az ebédre - mondtam, miközben megálltam.
- Igazad van - mondta, majd leszállt a lóról. Követtem a példáját, bevezettük a lovakat a boxaikba és levettük róluk a nyerget.
- Jól éreztem magam - mondta vidáman.
- Én is - feleltem mosolyogva.
Elindultunk ki az istállóból, de nem is én lennék, ha nem botlottam volna meg. El is estem volna, de Will az utolsó pillanatban elkapott.
A levegő azonnal megfagyott. Nem engedett el, a karjaiban tartott és mélyen a szemeimbe nézett, én pedig elvesztem az övéiben. Így maradtunk. Néhány percig vagy egy óráig? Nem tudom.
Hirtelen észbekaptam és elléptem tőle. Egy végtelen pillanatig rámeredtem, majd elrohantam a szobámba, magam mögött hagyva egy zavarodott Will-t.
Mi a fene volt ez? Mi történt? Én... ez...ennek nem kellett volna...ez... ez nem helyes. De...
