A bőröndöm tartalmát gyorsan kipakoltam az éjjeliszekrényre és az íróasztalra, majd kinyitottam a szekrényt.
A szekrényben rengeteg, de tényleg rengeteg ruha volt, a többségük halvány színű - hála Istennek.
Kiválasztottam egy zöldet, az a kedvenc színem. Felvettem, a hajamat pedig kifésültem.
Kimentem az ajtón, és elindultam vissza az előcsarnok felé, menetközben a festményeket bámultam.
Már félúton járhattam, mikor az egyik sarkon hirtelen nekiütköztem valakinek. Lesütöttem a szemem. Sejtettem, hogy valakinek a Jones családból menetem neki. Ez az én szerencsém - gondoltam.
- Elnézést, nagyon sajnálom - mondtam továbbra is a földet nézve.
- Ugyan, semmi baj. Ismerős helyzet, nem de? – hallottam meg az ismerős hangot.
- Will?! – kérdeztem hirtelen, már-már rémülten – Te meg mit keresel itt?!
- Nos, itt lakom – jelentette ki nyugodtan.
- Te is Jones vagy?
- Igen, William Jones, aki pedig elment hozzátok, az apám, Richard Jones.
És akkor hirtelen rájöttem valamire.
- Te..Te meséltél rólam az apádnak! – keltem ki magamból – Egyáltalán honnan tudtad, hogy alkalmas lennék cselédnek?
- Hát, miután bementél a házba, én még ott álltam egy darabig és pár perccel később kijött egy másik lány. Megkérdezte, kit keresek, én meg mondtam, hogy egy Elizabeth nevű lány után jöttem. Ő egyből rávágta, hogy ismer és mesélt rólad. Azt mondta, a neve Emily.
Oh, tudtam, hogy Emily keze is benne van.
- Ezt nem hiszem el, ti kibeszéltetek engem?! –csattantam fel.
- Nos, tulajdonképpen nem beszéltünk ki, hanem ő mesélt rólad, én pedig meghallgattam.
- De...Á, mindegy! – mondtam, majd faképnél akartam hagyni, de ő elkapta a karomat – Eressz el!
- Kérlek, várj! Ha itt fogsz dolgozni, nem akarom, hogy haragudj rám. Én csak egy esélyt akartam adni – mondta bűnbánóan.
- Én nem kértem esélyt –sziszegtem, majd kitéptem a karom a szorításából és folytattam az utat az előcsarokba, Will-t pedig otthagytam.
Ahogy haladtam a folyosón, elgondolkodtam.
Nem hiszem el, hogy együtt kell élnem vele. Nem hiszek a túlzott kedvességének, mert tudom, hogy az ember nem ilyen. Bár, ha jobban bele gondolok, Will tényleg csak segíteni akart, nem akart ártani. Talán meg kellene bocsátanom neki. De majd később, egyenlőre meg kell ismernem a családját – gondoltam, ahogy beléptem az előcsarnokba és megláttam a – nagyon népes –családot.
