Ellenállók - 2. rész [Befejezett]

8. ISABELLE

Lefeküdtem Josh-sal. Erőt vettem magamon és nem hagytam, hogy a félelem eltántorítson. És nem bántam meg. Boldog vagyok.

Egymás szembe, az oldalunkon feküdtünk az ágyban, betakarózva. Ujjaink egymással játszadoztak.

- Tudod. – kezdtem, minden különösebb ok nélkül. – Sose gondoltam volna, hogy egyszer szerelmes leszek. Nem vettem észre, addig, míg veled meg nem ismerkedtem, hogy mekkora falat építettem magam köré. De te le tudtad dönteni. – felnéztem barna szemeibe, amikor végeztem a mondandómmal.

- Most már itt vagyok, és nem hagylak el, míg te nem kérsz rá. – melegség öntött el szavaitól. Elmosolyodtam és megcsókoltam. Onnantól kezdődött minden előröl.

•••†•••

Jó, kiadós két menet után lezuhanyoztunk és lementünk a Marks családhoz. Elgondolkoztam, hogy vajon mennyit hallhattak az akciónkból. Talán rossz öltet volt Josh ingjében és egy bugyiba lejönni.

Fogtuk egymás kezét, végig, ahogy lejöttünk a lépcsőn, ahogy felnéztek ránk a vacsorához pakolva az asztalra. Lesütöttem a szemem, mert azokban a csodálatos pillanatokban, amikor Josh-sal szeretkeztem teljesen megfeledkeztem róluk. Kiengedtem a hangom az élvezettől. Még jobban elpirultam. Felnéztem Josh-ra, aki magabiztosan, éppen-most-szexeltem hajjal nézett merészen a szülei és testvérei kíváncsi szemeibe. Josh érezte, hogy nézem, megszorította egy kicsit a kezem. Gondolom ez valami nyugtató féle kézszorítás volt. Halkan kifújtam a levegőt, majd én is felnéztem rájuk. Bea fülig érő szájjal nézett minket, David az asztallapot nézte meredten, mintha el akarná hitetni magával, hogy nem most jöttünk le. Clarissa és Mr. Marks ránk se figyelve egy idő után pakoltak tovább az asztalra.

- Időben jöttetek. – mondta Clarissa. – Gondolom, nagyon éhesek vagytok. – basszus. Hallották.

- Ami azt illeti... - kezdtem ki fogást találni, de Clarissa elém sietett, két kezébe vettem az arcomat és mondta:

- A kisfiam boldog. Ne szabadkozz! – halványan elmosolyodtam arra, hogy ennyire szereti a fiát, még annak ellenére is, hogy az előbb hallották, hogy a drága kisfia éppen szexelt. – Csak ne bántsd meg, kérlek!

- Nem fogom. – bólintottam és ezt tényleg halálosan komolyan mondtam. Nem vagyok hajlandó többet elválni tőle.

- Akkor... – simított végig mind két karomon. – Menjünk enni.

•••†•••

Befejezve az étkezést segítettem leszedni az asztalt és elpakolni. A fiúk a nappaliba mentek, míg mi a konyhában borozgattunk. Bizony. Nagyon finom a bor.

Josh anyukája éppen arról mesélt, hogy hogyan udvarolt neki régen Mr. Marks. Belegondolva, hogy régen minden mennyivel könnyebb lehetett irigység töltött el. Mondjuk a párkapcsolatokban 100 év elteltével is ott lesznek, azok a kis problémák, amiket mindenki átél.

Szinte Bea és én olvadoztunk a történetektől, amiket Clarissa mondott. Elmondta, hogy szerenádot adott neki többször is Mr. Marks. Hogyan kérte meg a kezét, elmesélte mennyire izgult az esküvőn, de, amint meglátta szeretet párját az oltárnál minden félelme elszállt. Annyira szerelmes volt, hogy csak a férje járt az eszébe. Egy szó is ki tudta verni a fejéből azt, amin éppen szorongott. Ott volt neki, mint a leghatásosabb gyógyszer és rájöttem, hogy nekem meg Josh a gyógyszerem.

Mikor nem volt itt szorongtam, nem éreztem, hogy élek, mintha egy halálos beteg lettem volna, aki tudja, hogy bármikor eljöhet érte a halál. És mikor újra láthattam barna szemeit, imádott arcvonásait az életem mintha meghosszabbodott volna. Elérte, hogy tovább és egészségesen éljek úgy, hogy elhozta a legjobb gyógyszert a világon. A szeretetét.

Zene csendült fel a nappaliból, ütemezett hangulatos melódia. Mindannyian az említett hely felé fordultunk, mire megjelent mind a három férfi. Josh állt középen egyik oldalán Mr. Marks a másikon pedig David.

- A hölgyek nem akarnak hozzánk csatlakozni? – nyújtotta ki Josh a kezét felénk. A lányok felé néztem, mire meglökték a hátam. Előre ugrottam közelebb kerülve Josh kinyújtott keze felé. Megforgattam játékosan a szemem és kezemet tenyerébe tettem. Behúzott a nappaliba követve minket a többiek szintén párokban.

Átlátszó kék bakelit lemez volt a lejátszóra téve. A lemezen ez volt írva: The Cab, alatta Whisper War. Suttogó háború. A helyzetünkhöz még talán jól is áll. Nem publikus mindenki számára, hogy a Központ mit akar művelni a külső körzetekkel.

A zene átváltott érzelmesebb gitárral játszott számra. A férfi hangja tökéletes illet a zene stílusához. A zongora beszállt dallamos, kellemes hangjaival. Josh a karjaiba kapott, tarkójára fontam ujjaimat és mellkasára hajtottam a fejem.

Josh halkan a fülembe mormolva énekelt a férfivel együtt. Szavaitól önkéntelenül is elolvadtam még, ha nem is az ő gondolatai voltak. Úgy éreztem nekem énekel. Együtt ringatóztunk a zenére, karjai derekam köré fonta, arcát beletúrta a hajamba.

Szokatlanul nagy csend honolt, ahogy véget ért a zene. Felemeltem a fejem Josh meleg mellkasáról és körbe néztem. Senki nem volt a szobában csak mi. Elmentek, hogy kettesben legyünk? Végre törődést és szeretet éreztem azoktól az emberektől, kik most a legfontosabbat jelentik nekem.

w|^