Ellenállók - 2. rész [Befejezett]

10. ISABELLE

Az érzés, mikor nem tudod, hogy mi van veled, borzalmas. Az érzés mikor érzed, hogy mind a kettőjükhöz ugyanúgy vonzódsz valószínűleg, zavaros. Az érzés, mikor már nem tudod visszafogni érzelmeidet, nehéz.

Még mindig a lépcsőn állok és érzem, ahogy nedvesség csorog le az arcomon. Először észre se vettem, hogy sírok, majd Josh elém lépett egy-két lépcsőfokkal lentebb és letörölte arcomról a sós könnyeket. Arcunk pont egy vonalban volt, ezért kaptam az alkalmon és magamhoz húztam. Átkaroltam mind két karommal a nyakát, és nem tudtam igazából ezt most pontosan miért teszem. Úgy éreztem magam, mintha vigasztalásra lett volna szükségem. Pedig most David-del kéne beszélni.

Belecsókoltam Josh nyakába és elhúzódtam tőle. Kezeim közé vettem arcát és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Fáradtnak és szomorúnak láttam, ami fokozta a bennem is ott lévő bánatot.

- Bemegyek hozzá. – mondtam neki, ő pedig csak bólintott. Megsimítottam még borostáját és David szobájához mentem. Nem törődve azzal, hogy be kéne kopognom, beléptem a fehér szobába és becsuktam az ajtót. David az ágya szélén ült, lehajtott fejjel és összekulcsolt kezekkel. Érkezésemre felkapja a fejét és feláll.

- Mit keresel itt Iz?

- Csak jöttem, mert... - szemeit behunyta és nagyot sóhajtott.

- Halottad? – kérdezte tőlem nem nézve rám.

- Igen. – ez az egy szó csak suttogásként jött ki a számon, nem éreztem, hogy hangosabban is menne. David válaszomra idegesen beletúrt a hajába. Hirtelen megfordul, hogy láthassam egész arcát és elindul felém. Félőn hátra vittek a lábaim és nem tudom, hogy a bizonytalanságom, vagy, mert a múltamból előugró gonosz emlékképek felszínre törnek, és megrémisztenek.

Hideg kövön ülök, és úgy érzem, mindjárt megesz a kosz. Remegek, fáradt vagyok és fájnak a végtagjaim mindenhol főleg a lábam között. Hangok jönnek a vasajtó mögül, és felpillantok a sarokból, hogy megint ki jön. Ki jön, hogy újra bántson...

Nyikorogva kinyílik az ajtó és egy magas alak jelenik meg mögüle. Teste vastag és határtalan önbizalommal van tele. Övéhez nyúl és elkezdi kioldani a szíjat és kigombolni a nadrágját.

- Na, játszunk egy kicsit csinibaba! – és megindul felém.

A férfi alakját David-é veszi át és hirtelen nem tudom, hogy mi történt körülöttem. De sajnos minden visszaugrik, mikor sikerült visszatérnem a borzalmas emlékem fogságából és figyeltem David-et, ahogy neki nyom az ajtónak és kezét megtámasztja a fejem mellett.

- Kérhetek valamit, Iz? – nem tudtam megmozdulni, levegőt venni is hangosnak éreztem. Arcunk pár centire volt egymástól, de nem ellenkeztem. – Megcsókolhatlak, mielőtt elmegyek és békén hagylak? Mert nem tehetek mást? – nem akartam, hogy elmenjen, azt se, hogy békén hagyjon. De azért mégis vágytam arra, hogy most inkább Josh-sal legyek.

Ha most megcsókolom, rosszat csinálok? Hűtlen leszek Josh-hoz? De ha egy valamilyen kis részem, a kíváncsiság vágyik rá? Akkor mit tegyek? Csókoljam meg, aztán próbáljam eltitkolni a dolgot? De hát a titkok itt mind kiderülnek. És egy kapcsolat nem épülhet a hazugságokra. Szeretem Josh-t, és tudom, hogy nem fog tetszeni neki az, amit majd elmondok neki, de úgy érzem, hogy muszáj megtennem.

Tarkójára csúsztattam a kezem és lejjebb húztam magamhoz a fejét. Az a bizonyos érzés, ami Josh van ilyen közel hozzám, most David-nél nem mutatkozott. Ajkaink érintették egymást, majd jobban lábujjra álltam és számat az övére nyomtam. Rögtön fogságba is ejtett, de nem volt olyan, mint, amikor Josh-al csókolózom. Josh vad, figyelmes, mégis vadító, de David csókja valahogy nem tüzelt fel.

Ne hasonlítsd össze őket!

David nem nyomódott hozzám teljes testével, csak megragadta a derekam és csókolt tovább. Kezeim élettelenül lógtak a testem mellett, mert nem tudtam, hogy mit csináljak. Egyszerűen nem éreztem semmit különösebben. Testem nem hevült fel, szívem nem vert gyorsan és teljesen kínosnak éreztem ezt a néhány percet, nem pedig szenvedélyesnek.

David végül vette a lapot és elhúzódott tőlem. Gondolom ő sem érezte a meg nem jelent szikrát közöttünk. Lassan kifújta az orrán a levegőt és lenézett.

- Tudtam, hogy ez lesz. Sajnálom. – ellépett tőlem, az ajtó kilincsért nyúlt, elálltam az ajtó elől és hagytam elmenni. Nem lett volna értelme meg állítanom, mert mind a ketten tudjuk, hogy ebben a csókban nem éreztem semmit.

Késéssel ugyan, de nézzétek el nekem beteg vagyok, fizikailag és lelkileg is, és fizikailag kimaradhatok a suliból ezen a héten, szóval próbálok minél több részt írni , megmondom őszintén nagyon nehezen, de igyekszem. És valamikor ki is kéne tenni valamelyik másik sztorimat ;) xD

xx♥♥