Rain

9. fejezet

~ J-Hope ~

– Hol lehetnek már? – terültem el a földön. – Több mint fél órája utánuk mentek.

– Megyek, megnézem – állt fel Namjoonie. Már épp nyomta volna le a kilincset, mikor kinyílt az ajtó.

– Valami baja volt az automatának – lépett be Jin.

– Ők meg ahelyett, hogy visszajöttek volna, ott szerencsétlenkedtek – dobott Suga egy kólát a kezembe. Én Sprite-ot kértem, de végül is mindegy...

– Sajnáljuk, hogy aggodalmat okoztunk – hajolt meg mélyen Jiminie és El.

– Ugyan – ivott bele Tae az üdítőjébe –, nem aggódtunk. – vigyorgott, mire mind elnevettük magunkat.

– Srácok! – dobta ki az üveget Rapmon. – A mai nap a pihenésé, de holnap szétnézhetnénk a városban. Kamerát se felejtsetek hozni – nevetett.

– De csak úgy a városban? Nem fogunk eltévedni? – nézett kerek szemekkel Kookie.

– Már hogy tévedhetnénk el, ha van egy idegenvezetőnk – karolta át El vállát, aki a meglepettségtől kiköpte a szájában lévő kólát.

– Töltsem veletek holnap az egész napot? – kérdezte köhögve, szerencsétlenül törölgetve a száját.

– Ha nincs más dolgod, akkor örülnék neki – veregette meg a hátát leader Mon. El Jiminre pillantott, majd Jinre és V-re. Mi a franc van itt, amit nem veszek észre?

– Rendben – mosolygott –, leszek az idegenvezetőtök.

***

– Hyung! Hyung, menjünk reggelizni! – hallatszott a távolból Jiminie hangja. – Hyung! Hobie hyung! – a hang egyre erőteljesebb volt, de igyekeztem kizárni a kellemetlen zsivajt az elmémből. – Jeong Hoseok! – ugrott rám, mire felpattantak a szemeim és egy fájdalmas nyögés hagyta el az ajkaimat.

– Miért vagy ilyen erőszakos? – húztam a fejemre a takarót.

– Mert éhes vagyok, és nélküled nem megyünk – szállt le rólam, majd egy határozott mozdulattal lerántotta a takarómat. Megcsapott a légkondi által lehűtött szoba hideg levegője, amitől libabőrös lettem.

– Nem hiszem el, hogy Yoongi hyung és Kookie is fent vannak már – morogtam hátat fordítva neki. Szemeimet erősen összeszorítottam, hogy a velem szembe kerülő ablakon átszűrődő fény kevésbé égesse a retinámat.

– Nem tudom. Őket nem én ébresztem – reagált nemtörődöm hanggal. Biztos vagyok benne, hogy vállat is rántott. – Na, hyung! – kezdett húzni a karomnál fogva.

– Hagyjál már! – szabadítottam volna ki a kezem karmai közül, de csak azt értem el, hogy rám esett. Azzal a lendülettel, ahogy az ágyra zuhant, fel is pattant, majd egy erősebb rántást követően a padlón végeztem. – Most örülsz?! – kaptam sajgó alfelemhez.

– Legalább már nem vagy az ágyban – kuncogott.

– Most elkaplak! – ugrottam fel, s egy hatalmas vigyorral az arcomon a menekülő fiú után eredtem.

– Yah, srácok, ne rohangáljatok! Még eltörök valamit – förmedt ránk Jin, ahogy épp az utolsó pillanatban elkapta a föld felé zuhanó vázát. Jimin megtorpant, így hátulról megölelve sikerült elkapnom. Azonban Jin szidalmazó nézésére elengedtem és pár lépést hátráltam a fiútól. Egy hyung felé vetett bocsánatkérő pillantás után szúrósan néztem a vörös hajú fiúra, aki csak nevetett a helyzeten.

– Ez is a te hibád – motyogtam meglökve a vállammal, majd egy halvány mosolyra húzva a számat beléptem a fürdőbe. Néha jól esnek az ilyen mozgalmas reggelek...

Evés után a szálloda elé mentünk, hiszen ott beszéltük meg a találkozót korábban Ellel. Nem kellett sokat várakozni, s meg is érkezett, méghozzá egy igen csinos lány társaságában.

– Ő itt Anna – mutatott a szőke-rózsaszín hajú lányra, aki meghajolt. Mi szintén így tettünk. – Remélem nem gond, hogy velünk tart – simított végig a tarkóján. – Erősködött, hogy én nem ismerem olyan jól Münchent – nevetett zavartan. Ahogy végigfuttattam a tekintetem a fehér trikóban, fekete rövidnadrágban, derekára kötött kockás inggel kissé szégyellősen ide-oda billegő lányon, minden eszembe jutott, csak az nem, hogy zavarna a társasága.

– Nem probléma – paskolta meg El fejét Jin.

– Nem igazán tud koreaiul, de nagyon jól beszéli az angolt. 14 éves koráig kint élt Amerikában – ecsetelte.

– A... a barátnőd? – kérdezte angolul Jungkook-ah esetlenül. El és Anna összemosolyogtak.

– Nem – válaszolt a lány. – Csak barátok vagyunk.

~ El ~

– Ez remek hír – lépett közelebb J-Hope Annahoz. A kiejtése nem volt a legjobb, de nagyon határozottan adta elő. – És ismersz minket?

– Pe... persze – hebegte a lány pírrel az arcán.

– Ki a kedvenced? – ugrott elé V.

– Muszáj válaszolnom? – pásztázta a földet Anna, a fiúk pedig hevesen bólogattak. – Jin oppa – motyogta alig hallhatóan. V és Hope csüggedten eltávolodtak tőle – De mindenkit kedvelek – mentegetőzött a kezeivel hadonászva.

– Köszönöm – állt Jin Anna elé tenyereit mutatva felé. A lány először nem értette, mit akar tőle, de amint leesett neki, vigyorogva lepacsizott vele.

– Akkor indulhatunk? – kérdezte Hobeom-shi.

– Ön is jön? – lepődtem meg.

– Persze! Én is kíváncsi vagyok a városra – mosolygott. – Mikor sok évvel ezelőtt itt jártam, nem volt lehetőségem körbenézni – indult el a furgon felé.

– Sze... szerintem gyalog egyszerűbb lesz – szóltam utána óvatosan.

– Lehet, mégsem kellene mennem – nevetett zavartan.

– Hyungnim! – szóltak rá a fiúk nevetve, majd odaszaladva hozzá, Jimin és V a két karjánál fogva visszahúzták a társasághoz. Érdekes lesz ez a mai nap...