Rain

30. fejezet

~ El ~

– Remek volt, köszönöm! – recsegett a mikrofon, ahogy beleszólt a hangosításért felelős személy. – Akkor nézzük a visszajelzéseket a fülesekkel kapcsolatban. Rapmon?

– Egy kicsit lehetne fokozni a hangerőt az egyesben? Köszönöm! – válaszolt a leader halkan. Alig kezdődött el a nap, de már kimerültnek tűntek mindannyian. Akárhogy nézzük, hetek óta folyamatosan koncertek, interjúk, TV-szereplések... nem csoda, hogy elfáradtak.

Lassan körbe kérdezett mindenkit a hangosító, majd jött egy újabb dal.

– Még egy teszt. Rapmon?

– Azt hiszem, így jó lesz.

– Rendben. Jin?

– A kettesben lehetne hangosabb az én hangom, a többieké pedig halkabb. Köszönöm!

– Rendben. Suga?

– A zenekart erősíthetnénk az egyesben.

– Zenekar egyes... J-Hope?

– Egy kicsit túl hangosan hallom a többieket. Ki tudnád egyensúlyozni?

– Többiek a te szintedre – ismételte. – Minden rendben J-Hope? – kérdezte váratlanul a férfi. – Azt hiszem kissé nyers lett a hangod a sok énekléstől.

– Ó, persze, jól vagyok – mosolyodott el a fiú.

– Itt két koncertünk lesz, szóval vigyázzatok az egészségetekre és a hangotokra – figyelmeztetett minden fiút kedvesen.

Ez az... az, ami megfogott az egészben már az elejétől kezdve. Ez a családias hozzáállás... hogy mindenki odafigyel a másikra. Hogy mindenki ugyanolyan fontos, nem számít, hogy ő épp egy idol, sminkes vagy hangosító... tisztelik és szeretik egymást.

Amint mindenkit végigkérdezett újra, a fiúk még egy utolsó számot elpróbáltak, majd kimerülten sétáltak le a színpadról.

– Hú, ez most jólesett – nyújtózkodott Taehyung hatalmas vigyorral az arcán.

– De ami most jön, az még jobb lesz – jegyezte meg Jin, majd sietős léptekkel eltűnt az egyik ajtó mögött.

– Hogy te mindig csak a hasadra tudsz gondolni, hyung! – szaladt utána nevetve Jimin.

Elmosolyodtam a jeleneten, de maró érzést véltem felfedezni mellkasomban. Hiányoztak. Hiányzott, hogy én is ott legyek mellettük, hogy velük nevessek és hülyéskedjek. Pár napig nélkülöztem csak a társaságukat, de már így éreztem magam. Mi lesz velem a turné végét követően?

Orromat lógatva battyogtam a srácok után, ám tovább haladásomban megakadályozott egy fal. Vagyis, én naiv fejjel azt gondoltam, egy falnak ütköztem, de ahogy feltekintettem, hamar rá kellett jönnöm, hogy az valaki háta volt.

– Nagyon sajnálom! – kaptam az orromhoz, ami a kelleténél jobban fájt az ütközés miatt.

– Semmi – fordult meg azonnal a fiú, de amint megpillantott, mosolya lehervadt az arcáról – baj – fejezte be mondatát, majd pár pillanatnyi tanácstalan szemezés következett.

Korábbi elhatározásommal ellentétben, még nem készültem fel lelkiekben erre a beszélgetésre, így miután sikerült felocsúdnom a meglepetésből, futásnak eredtem. Sosem voltam olimpikon, vagy úgy általában sportoláshoz szokva, így a fiú hamar utolért, s csuklómnál megragadva szabotálta menekülésemet.