Rain

22. fejezet

~ Jungkook ~

– Ideje visszamenni a szállásra – nézett a telefonjára Sejin hyung.

– Valaki szólhatna El...

– Majd én! – pattantam fel, Hobeom hyung szavába vágva. Szinte velem együtt, de mégis utánam, Jin és Jimin is felugrott. Meg sem várva a reakciójukat, elindultam a terasz felé. Magam sem tudom, miért akartam én menni. Talán össze voltam zavarodva a fiúk múltkori beszélgetése miatt. Tudni akartam, mi zajlik pontosan a hátunk mögött.

A teraszra érve, azonnal felismertem Elt, aki az asztal lapjával szemezett kitartóan. Ahogy lassan közelebb lépdeltem, megpillantottam egy fekete CD-tokot. Ez lenne az emlegetett CD? Mi lehet rajta?

– Lassan indulunk – szólaltam meg lágyan, ahogy mellé értem.

– Per.. persze! – vicsorgott rám, s gepárdot megszégyenítő gyorsasággal rejtette a tokot a pólója alá. Ennyire nem akarja, hogy tudjam? Egyre kíváncsibb leszek... Mintha nem is láttam volna az igen feltűnő cselekedetet, néztem tovább mereven, mikor észrevettem felpuffadt, könnyáztatta szemeit.

– De hisz te sírsz! – tátottam el a szám, s kihúzva a mellette lévő széket, leültem.

– Mi? – kapott arcához, s végigsimítva nedves bőrén, egy apró sóhajjal konstatálta, valóban igazam van.

– Mi történt? Minden rendben? – simultam egyre jobban az asztalra, hogy lesütött szemeibe nézhessek.

– Semmi említésre méltó – pattant fel a székről, s a bejárat felé indult. Ennél nyilvánvalóbb nem is lehetne.

– Megbántott? – ragadtam meg a csuklóját. – Néha elég nyers tud lenni, de csak ösztönözni akar – mosolyodtam el, mikor hátrapillantott.

– Dehogy bántott! – nevetett fel. – Csak kicsit meglepett – törölte ki az utolsó cseppeket a szeméből felém fordulva.

– Nekem elmondhatod – szorítottam a fogásomon. Mi volt az, ami így kikészítette? – Könnyebb a teher, ha több váll cipeli – rántottam egyet karján, s gyengéden magamhoz öleltem. Nem tudom, ki lepődhetett meg jobban a tettemen, én vagy ő... mindenesetre úgy éreztem, abban a pillanatban erre volt szüksége.

~ El ~

Az ölelésétől kicsit megilletődtem. Tőle nem számítottam ilyesmire... Viszont a testéből áradó kellemes meleg nagyon jól esett. Kezeimet lassan hátára csúsztatva szorítottam magamhoz. Vajon a fiúk mit szólnának ahhoz, ha egy cégénél dolgoznánk? Örülnének, ha én is idol lennék? Én örülnék neki? Biztos ez a legjobb nekem? Elfogadom vagy sem... Nincs több út? Egyáltalán megtehetem, hogy visszautasítok egy ilyen biztos ajánlatot? És egyébként is... a fiúk majd csak akkor tudják meg rólam az igazat, mikor ledebütálok egy lánybandával? Nem! Ez nem lenne helyénvaló... Miért kell továbbra is titkolóznom? Miért voltam olyan hülye, hogy hazudtam az elején?

A gondolataimban dúló vihart a fiút körbelengő kellemes, nem túl édes epres illat hamar lecsillapította. Mint Jinnél...

– Köszönöm! – távolodtam el egy apró mosollyal az arcomon... és mintha egy kicsit zavarba jöttem volna.

– Menjünk – köhintett egyet, majd elindult be az épületbe.

– Egész jól tudsz vigasztalni – nevettem, ahogy utolértem.