1890-es titkok

I.

1890. január 21.

A mennydörgés hangjára ébredtem. Kinyitottam a szemem, és ahogy oldalra nézve kipillantok az ablakomon, észreveszem, hogy az eső zuhog. Felkelek az ágyamból és az ajtó felé veszem az irányt. Teljes sötétség fogad a folyosón, mikor kilépek. Elindulok balra. Megpróbálok vigyázni, nehogy felébresszek valakit a házból. Csendben osonok le a régi lépcsőn, egészen a konyháig. Ott felkattintom a villanyt, és a lámpa már világít is. Csodálatos találmány, egy mozdulat és már fény tölti be az egész helyiséget. Elképesztő.
Közben a szekrényből kiveszek egy poharat, majd a csapnál vizet öntök bele, és lassan megiszom. Leteszem, és hallgatom az eső ütemes kopogásait. A figyelés hatására felélénkülök, és úgy érzem, nem tudnék már aludni. A nappali felé veszem az irányt. Amint beérek, a kandallóhoz megyek, hogy tüzet gyújtsak. Várok, hogy meggyulladjon a papír, amihez tartom az égő gyufát, mikor sikerem van, odadobom a gyufát és leülök a kanapéra. Figyelem, ahogy a tűz lángjai fel-felcsapnak, és figyelem a narancssárgás színt, ami melegséget nyújt egy hideg téli hajnalban, mint most.
Nagy nap vár rám ma, elvileg. Vacsora-meghívást kapott az egész családom, Miss Emily kisasszony családjától. A levélben az állt, hogy egy kellemes baráti vacsorára invitálnak minket. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy egy házassági ajánlatot is remélnek. Elgondolkoztat ez az egész. Nem értem, mi értelme, s mi haszna van ennek a házasságnak. Minden bizonnyal szüleim minél hamarabb szeretnék, hogy meglegyen az asszonyom. De nem is érdemes ezzel foglalkozni ilyen korán. Kipillantok az udvarra, és meglepődve veszem észre, hogy már a Nap is felkelt.
Felmegyek a szobámba, és átöltözök, mivel arra gondoltam meglátogatom Edgar barátomat. Mikor elkészülök egy szolgáló keresésére indulok, hogy tájékoztassam a távollétemről. A konyhában meg is találom a legkedvesebbet.
-Ah, Matilda, jó reggelt!
-Jó reggelt, úrfi! Bocsásson meg, nem vettem észre.
-Ugyan, nem történt semmi.
-Miben segíthetek, uram?
-Szeretném, ha felkel anyám, tájékoztatná, hogy nem vagyok háznál, teszek egy sétát.
-Rendben, óhajt esetleg még valamit? Nem eszik mielőtt elmegy?
-Nem, köszönöm, csak ennyit szerettem volna. További szép napot Matilda!
-Önnek is, úrfi!
Megfordultam és az ajtó felé veszem az irányt, ott felveszem a kalapom, és úgy lépek ki a csendes és vizes útra. Kezemet, nadrágom zsebébe rejtem, s így fojtatom utam egészen egy nagy barna házig, ami barátom helyét rejti. Az ajtó előtt megállok, és hármat kopogok. Nemsokára előttem is terem a szolga, Bernat.
-Ah, Mr. Vane! Mr. Boneth-et keresi? Jelenleg épp reggelizik, de nyugodtan fáradjon be, és csatlakozzon Ön is!
-Köszönöm Bernat, most nem, megtenné, hogy szól neki? Itt megvárnám.
-Persze, azonnal-mondja és az ajtót becsukja. Nekidőlök az ajtófélfának és várom, hogy megérkezzen a barátom.