1890. január 21.
A varázs rögtön megszűnik. Zavartan elfordulok a hang irányába, és kissé dühösen veszem észre, hogy Ms. Emily tüntette el ezt a különös dolgot kettőnk közül.
-Emily kisasszony - felállok, és a kalapom megemelésével üdvözlöm. - Minek köszönhetem a jelenlétét?
-Erre jártam és amint megláttam Önt, úgy gondoltam, hogy amennyiben nem zavarom, beszélgethetnénk. Persze, ha Ön is szeretné... - a döntés az én kezemben van, ez nyilvánvaló. Mindketten tudjuk, hogy mi történhetett volna, ha nem zavar meg minket. Én dönthetem el, hogyan alakuljanak tovább a dolgok. Folytatom a vele való beszélgetést vagy pedig visszamegyek Edgarhoz. Bármelyiket is választom, megsértem a másik személyt. De Edgar többet ér.
-Sajnálom, most nem alkalmas. Viszont este mindenképp jelen leszek a vacsoránál.
-Rendben, elnézését kérem, hogy megzavartam - szünetet tart, hogy közbe tudjak szólni, hogy nem zavart. De nem teszek így. - Nos, akkor majd este találkozunk - nem tudtam nem észrevenni, hogy a csalódottság egy pillanat erejéig átsuhan az arcán. De jelen pillanatban ez számít a legkevésbé.Egy kényszeredett mosoly kíséretében biccentek neki. Megvárom, míg hátat fordít, s ezután megfordulok és visszaülök Edgar mellé. Ugyanott ül, de most könyökét a térdén támasztja meg, és tenyereibe rejti arcát. Ahogy helyet foglalok mellette, a kezem a válla felé nyújtom, de rögtön visszahúzom, amint gyorsan felpattan ülőhelyzetéből. A szeme zavaros, össze-vissza kapkodja a tekintetét, mintha valamit keresne. Mikor rám néz, nyugodtabbnak tűnik. Engem keresett volna? Nyugtató hatású számára a jelenlétem? Ettől a gondolattól furcsa, de kellemes érzés jár át.
-Minden rendben? - kérdezem, mert az előbbi tette kissé nyugtalanító volt, mintha hirtelen megzavarodott volna.
-Ezt nem szabad, nem - mondja, miközben maga elé mered. Felkelek a padról, és elé állok. Két kezem a vállaira teszem. Próbálom szuggerálni a nézésemmel, de nem sikerül. Jobb kezemmel az álla alá nyúlok, és felemelem a fejét, hogy a tekintete találkozzon az enyémmel.
-Mégis miről beszélsz? - kérdezem, és nézem, ahogyan barna szemei megint össze-vissza kezdenek cikázni. Két tenyerem közé veszem az arcát, de nem tudom, mit csinálhatnék. Sose volt még ilyen. - Mi van veled? Hogyan tudnék rajtad segíteni? - kérdezem, de mintha meg se hallotta volna. Kicsit közelebb hajolok hozzá, és belenézek a szemébe. Az arca a kétségbeesésről tanúskodik. Sikerül megragadnom a pillantását, és mélyen belenézek barna szemeibe. Hirtelen elkapja a tekintetét és egy lépést tesz hátra.
-Mennem kell, el kell intéznem még valamit - mondja, szinte már suttogja, de nem néz a szemembe.
-Mi volt ez az előbb, Edgar? - kérdezem, de úgy érzem teljesen felesleges már. Nem fog meghallani engem.
-Viszlát barátom! - köszönt el, és abban a pillanatban hátat is fordít majd gyorsan el is siet.Csak állok ott, és nézem távolodó alakját. Mikor már nem látom, egy nagy sóhaj kíséretében én is elindulok haza. Előveszem a zsebórámat, és megállapítom, hogy néhány óra múlva jelenésem van Emily kisasszonyék vacsorájánál. Nem sok kedvem van, de a jó kapcsolatért tenni kell, még ha kényszerből is.
YOU ARE READING
1890-es titkok
Historical Fiction1890 Azt gondoljuk, hogy mindent tudunk erről az évről. Pedig közel sincs így. Egy férfi, egy cikk, egy ötlet és egy másik férfi. Okozhatnak ezek egy jobb világot halálos áldozatok nélkül?