Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (II.) - (magyar)

4. fejezet

A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, ezért elengedtem Derek kezét, hogy előhalásszam. A kijelzőre pillantottam, hogy megnézzem, ki keres, majd felvettem.

- Szia, anyu!

- Szia, kicsim! Elindultatok már hazafelé? Hazajössz vagy Stilesnál alszol?

Nem volt időm válaszolni, ugyanis Stiles valahogyan kiszedte a kezemből a telefont, miközben vezetett, de azért elmotyogott egy halk „bocsit", míg kihangosította a készüléket.

- Helló, Stiles vagyok! Zara ma nálam alszik, ugye nem gond? – kérdezte, a tekintetét visszafordítva az útra.

- Dehogy, szívem! Szórakozzatok jól! Várj, te most nem vezetsz éppen? – tűnt fel némi gyanakvás anyu hangjában.

- Ömm... Nem, dehogy, vezetés közben sosem telefonálok! – vágta rá a fiú, majd az ajkába harapott. Aki a legtöbbször szólt ezért, az Mr. Stilinski volt, már kismilliószor a fia lelkére kötötte, hogy csak az útra koncentráljon.

- Akkor jó, tudod, apukád mennyire haragszik azért... Puszillak, aranyom, add át Zarának is! Azért majd nézz be hozzánk, régen láttunk! – Na, igen. Anya nagyon szereti Stilest, abszolút a fiaként tekint rá, legalább annyira, mint Jesse-re.

Miután Stiles megígérte anyának, hogy mindenképp át fog jönni hozzánk a közeljövőben, és hogy sosem vezet telefonálás közben – khm -, hátradobta a mobilomat.

- Apa nincs otthon, nálunk megbeszélhetitek, hogy mi legyen – jelentette ki, miközben leparkolt a Stilinski-ház előtt. – Scott, te meg vidd már el a kémia könyvedet a szobámból, akárhányszor ránézek, kiráz a hideg...

Ezzel a tervvel mindenki egyetértett, mind a négyen a ház felé vettük az irányt. Mielőtt Derek bement volna a fiúk után Stiles szobájába, megragadtam a karját és a fürdő felé kezdtem el húzni. Az értetlen tekintetét látva elmosolyodtam.

- Oké, hogy van ez a szupergyors gyógyulásos... vérfarkas képességed, de az én nővérke énem meg pont most tört elő, úgyhogy az áldozatául fogsz esni – szögeztem le, nehogy ellenkezni támadjon kedve.

Behúztam magunk mögött a fürdőszoba ajtaját, Dereket lelöktem a kád peremére, majd előhalásztam egy tiszta törölközőt és benedvesítettem. A férfi egy szó nélkül figyelte minden mozdulatomat. Felhúztam a bőrdzsekije ujját, hogy letöröljem a karját.

- Derek, ez még mindig vérzik – vontam össze a szemöldökömet. – Nem úgy volt, hogy gyorsan gyógyulsz? Annak azért... valahol el kell kezdődnie.

A fényben sokkal csúnyábbnak tűnt, mint ahogy azt elsőre gondoltam.

- Ne aggódj miatta – felelte a férfi, a hangjából semmit nem tudtam kivenni.

- Dehogynem – sóhajtottam, miközben felnéztem a szemeibe. – Attól még, hogy valami hiper-szuper természetfeletti lény vagy, igenis félek, hogy bajod esik.

Derek elmosolyodott.

- Ez édes.

Nos, én annyira nem tartottam annak. Lebiggyesztettem az ajkamat. Derek lehúzott az ölébe, majd nyomott egy puszit az orromra, az arcomra, végül pedig a számra. Átkaroltam a nyakát, a homlokomat az övének támasztottam.

- Mi történt, miután megtaláltátok az alfát? – kérdeztem halkan. Tudtam, hogy úgysem akadályozhattam volna meg ezt, de azért kicsit lelkiismeret furdalásom volt.