Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (II.) - (magyar)

12. fejezet

Az idő ólomlábakon járt, minden apró hangra összerezzentem. Ha most jött volna valaki olyan, nemhogy Dereket nem tudtam volna megvédeni, még magamat sem. Soha életemben nem voltam ennyire kétségbeesve. Próbáltam pozitív maradni, de rettegtem, hogy elveszthetem őt.

Amikor Cora feltűnt tőlünk pár méterre, akkor könnyebbültem csak meg valamennyire. A lány valószínűleg futott idáig, kicsit ki volt fáradva. Azonnal letérdelt Derek elé és felhúzta a pólóját. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek oda annak ellenére, hogy tudtam, nem nekem való a látvány. Súlyosabbnak tűnt, amint ahogy elképzeltem. Cora szitkozódni kezdett.

- Dr. Deaton száma benne van a telefonomban, felhívod, légyszi? Ha kérdezi, hová jöjjön, mondd neki, hogy ahol múltkor felvett engem.

Bólintottam, ezúttal Cora mobilját vettem el. Neki szerencsére nem volt kódja, így alig fél perc múlva már az állatorvossal beszéltem. A lány közben összeszedte Dereket, indulásra készen várt. Nem kellett elismételnem neki a beszélgetést, mindent hallott természetesen. Deaton egyébként azt mondta, eljön értünk, de ne a rendelőbe menjünk, mert ott most vannak mások is. Abban állapodtunk meg, hogy oda visz, ahol most Derek lakik.

Mire kiértünk az úthoz, Deaton már ott volt. Bemásztunk a hátsó ülésre. A férfi iszonyat gyorsan hajtott, de nagyon jól vezetett szerencsére. A lépcsőn segített felcipelni Dereket, én pedig teljesen haszontalannak éreztem magamat. Csak a kanapéig vitték el, a férfi pedig azonnal munkához látott. Cora átkarolta a vállamat.

- Ezt inkább ne nézd – mondta halkan, és finoman magával húzott a szoba másik végébe. Leültünk Derek ágyára.

- Ugye nem lesz baja? – kérdeztem könnyes szemmel. Cora megrázta a fejét, miközben átölelt.

- Derek erős, Deaton pedig szuper orvos. Rendben lesz – felelte, de az ő hangja is megremegett. Mintha ezzel magát is meg akarta volna győzni.

Percekig néma csöndben ültünk. Idő közben Derek is magához tért, ezt onnan tudtam meg, hogy Deaton beszélni kezdett hozzá. A férfi egy szó nélkül tűrte, ahogy az orvos fogalmam sincs, mit csinált vele, amiért nagyon csodáltam. Én általában egy kötelező oltásnál is vinnyogok. Cora átült Derek mellé, és egy szeretetteljes mozdulattal a hajába túrt. Nem hallottam, miről beszélnek, de megtudtam, mikor a lány visszasétált mellém.

- Az első kérdése az volt, hogy jól vagy-e – súgta a fülembe, majd halványan elmosolyodott. – Nagyon szeret téged.

Ujjaimmal a lepedő gyűrődéseit piszkáltam zavaromban.

- Én is őt – motyogtam. Másnak még így nem beszéltem erről. Cora halkan felnevetett.

- Tudom.

Miután az orvos otthagyott minket, nem sokkal később Corának is mennie kellett, ha nem akarta lekésni az utolsó gépét Spanyolországba. Megtudtam, hogy konkrétan a repülőtérről rángattam el, mikor felhívtam, de hálás volt, amiért őt kerestem. Mikor már csak ketten voltunk, leültem Derek mellé. Még mindig nagyon sápadt volt és fáradt, de már jobban nézett ki, mint az erdőben. Nem szólam semmit. Ő a combomra rakta a tenyerét, és óvatosan végigsimított rajta. Felnéztem az arcára, amire színtisztán kiült a vívódás. Összepréselte az ajkait. Felsóhajtottam.

- Nem történt semmi – mondtam halkan, miközben a kezére helyeztem az enyémet. Oké, tényleg borzalmasan megalázó volt, amit az az ember művelt, de egyáltalán nem számított a többihez képest, szinte már nem is emlékeztem rá.

- Annyira sajnálom – hajtotta le a fejét, és hagyta, hogy összekulcsoljam az ujjainkat. – Ha nem értem volna oda időben, akkor téged...