Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (II.) - (magyar)

9. fejezet

Odakint már sötétedett, szerencsére még láttam rendesen. Az utam a legközelebbi buszmegálló felé vettem, hogy felszálljak arra a járatra, ami a lehető legközelebb tesz le Derek lakásához, már ha azelőtt jön, hogy a szüleim utolérnének és bezárnának a szobámba. Szerencsére nem kellett sokat várnom. Vettem egy jegyet, miközben azon gondolkoztam, hogy mit mondjak Dereknek. Nem akarta volna, hogy rosszban legyek a szüleimmel miatta.

Úgy szeltem a lépcsőket felfelé, mint valami eszelős. Derek meghallhatta, hogy jövök, ugyanis a már nyitott ajtóban állt. Értetlen arccal pillantott rám. Persze ő megint úgy nézett ki, mint egy félisten: tökéletes haj, gyűrődésektől mentes ruha, ami kihangsúlyozta az izmos alkatát. Én hozzá képes egy veszett kisegérnek tűnhettem, kócosan, szedett-vedetten. Gyorsan kisimítottam a pólómat, a hajamba beletúrtam fésülködés gyanánt, mielőtt odaértem volna Derekhez. A karjaiba vetettem magam, és bár nem számítottam arra, hogy sírni fogok, mégis kitört belőlem.

Derek teste megfeszült, a hajamat kezdte simogatni. Nem szólt semmit, csak felkapott a karjaiba és elcipelt a kanapéjáig, majd letett elém egy bögre teát, amit ki tudja, honnan kerített. És rá mondják a szüleim, hogy rossz ember, hogy egy bűnöző... Ismét a karjaiba húzott és megvárta, amíg lenyugszom annyira, hogy képes legyek kinyögni egy értelmes mondatot. Hiába jött el az a pillanat, valahogy nagyon nem akartam kimondani a problémát, ami igenis nagy volt. Féltem, hogy Derek a szüleim oldalára áll és önként lelép. Tudtam, hogy a férfi mellettem iszonyatosan kíváncsi, mégsem faggatott, amiért hálás voltam. Nehezebb lett volna belekezdenem.

Hosszú percek teltek el, miután a teám is elfogyott, kénytelen voltam szembenézni a bajjal. Egy halk sóhaj után elmeséltem Dereknek mindent az elejétől a végéig, a biztonság kedvéért hozzáfűzve a véleményemet is, miszerint a kapcsolatunkat ez nem teheti tönkre. Derek bólintott, de továbbra sem szólalt meg, ami egy idő után megrémített. Kértem, hogy mondjon valamit, különben bekattanok, muszáj megtudnom a véleményét. A szemembe nézett, megszorította a kezemet, majd lehajtotta a fejét.

- Ez az én hibám.

Felhördültem. Ez még csak az eszembe sem jutott.

- Dehogy a tiéd!

- Zara, ha nem az lennék, aki vagyok, nem akarnának téged eltiltani mindenkitől, aki fontos neked.

Válaszként a hajába túrtam és erőszakosan lehúztam magamhoz egy csókra. Miután elhúzódtunk egymástól, beharapta az ajkát. Túl szexi volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam.

Pár perc csönd után ismét visszafordult felém.

- Balhé lesz abból, hogy elszöktél hozzám – jelentette ki. Bólintottam.

- Tudom, de nem érdekel.

Ebben a pillanatban megcsörrend a telefonom. Összeszorult gyomorral pillantottam a kávézóasztalon lévő kis készülék felé, ami apa nevét jelezte. Derek érte nyúlt, majd a kezembe nyomta.

- Vedd fel. Biztosan nagyon aggódnak érted.

Hallgattam rá, elhúztam az ujjam a képernyőn, majd a fülemhez emeltem a telefont.

- Igen?

- Zara Prince, hogy gondoltad ezt, hm?! Csak úgy elszaladsz?! Hová mentél egyáltalán?! Ugye nem annál vagy, akinél világosan kijelentettem, hogy nem lehetsz?! – Apa hangjából nem hallottam ki mást, csak színtiszta dühöt. Mellettem Derek olyan feszült lett, hogy szinte éreztem a negatív légkört, ami körüllengte. Már megint magát hibáztatta.

- De, nála vagyok. Ha ezalatt a pár hónap alatt nem csinált velem semmit, most sem fog – jelentettem ki határozottan.

- Mit mondtál neki?