Lily Anne levelei

Egy

Megint róla álmodtam. Megint, és ugyanaz történt, mint az előző ezernyi álmomban. Ő ott volt, sötétbarna, izgatóan rakoncátlan hajával, olvadt smaragd színű szemeivel, rózsaszín, tökéletes ívű ajkaival, gödröcskéivel. Beletúrt a hajába, mert megint a szemébe lógott.

Bejött az ajtón, és leült a szokásos asztalához. Én odamentem hozzá, megkérdeztem, mit kér, habár tudtam, hogy úgyis egy nagy lattét elvitelre. Úgy is volt. Ügyesen legelőre helyeztem megrendelését, megcsináltam, aztán kivittem neki, de bármennyire is igyekeztem, hogy összeérjen a kezünk, ezúttal nem jött össze. Az asztalra tette a szokásos mennyiségű borravalóval megtoldott összeget, és rám nézett.

Szeme olyannyira tele volt szomorúsággal, hogy hátrahőköltem. A gyönyörű zöldek szinte vörösek voltak, mintha éppen átvirrasztotta volna az éjszakát, vagy sírt volna.

Olyan halvány mosollyal köszönte meg a kávét, hogy az, aki nem idézi fel magában az arcát szinte állandóan, észre sem veszi.

- Kösz, Lily. - Hangja a szokásosnál is rekedtebb volt. Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, mintha könyörgött volna, hogy szabadítsa meg valaki a fájdalmától; egy pillanatig azt hittem, elsírja magát, de aztán megköszörülte a torkát, amit elköszönésként is lehetett értelmezni. Úrrá lett arcvonásain, szorosan behunyta a szemét, aztán megfordult és kisétált.

Majdnem utánakiáltottam. Már a nyelvemen volt a neve, de valami megállított. A dzsekijének utolsó centije is eltűnt a zuhogó esőben, én pedig megfordultam, és amint beértem a pult mögé. átöleltem magam. Azt hittem, szétesek. Annyira megérintett a fájdalma, mintha én is éreztem volna.

Valaki megérintette a vállamat, és...

Felébredtem.

Ránéztem az órámra, és reményvesztetten konstatáltam, hogy már megint el fogok késni. Felvettem egy farmert, meg egy ujjatlant egy horgolt pulcsival, beledobáltam a táskámba a cuccokat, közben fogat mostam, aztán tornacipőbe bújtattam a lábam, és kirohantam az utcára. Futás közben átfésültem az ujjaimmal a hajamat, és még éppen elkaptam a buszt.

A szokásos csendben nyitottam ki a hatalmas terem ajtaját, viszont pechemre a tanár pont felém fordult.

- Hálásan köszönjük, hogy megtisztel minket jelenlétével, Miss Greengrass.

Motyogtam egy elnézést, aztán leültem az utolsó padba. Leo vigyorogva rám nézett, majd újra a tábla felé fordult, és folytatta a jegyzetelést. Tollat halásztam elő a táskámból, meg egy füzetet, és írni kezdtem.

Angol irodalom óra volt, én pedig megfeszített figyelemmel követtem a professzor szövevényes gondolatmenetét, és úgy írtam, hogy szinte nem is néztem a papírra.

Leóval együtt léptem ki a teremből a folyosóra, elvegyülve a tömegben. Beszélgető diákok vettek minket körül, ő pedig még mindig kajánul vigyorgott. Kiléptünk az épületből, hogy vegyünk valami kaját a közeli büfében, és egy kávét is be akartam iktatni. Aznap még nem nagyon volt időm semmire a kapkodáson és a jegyzetelésen kívül...

Aztán megláttam Hagant és görcsbe rándult a gyomrom. Egy padnak támaszkodva állt, és a telefonjába merült. Egy lépést sem tudtam tenni. Nem volt rajta semmi extra, csak ő; mégis, velem szöges ellentétben, neki sosem jött össze, hogy elvegyüljön a tömegben. Úgy tűnt, kizárja a külvilágot, és nem is veszi észre, hogy a lányok mind megbámulják és sutyorognak róla.

Leo megbökte a hátamat, és a mögöttünk állók is egyre ingerültebben taszigáltak előre, ezért elindultam, de képtelen voltam levenni a szemem az előttem álló tökéletességről.