Lily Anne levelei

Nyolc

*te mondod meg, mennyivel később*

Hagan mellett feküdtem a hálószobájában. Szánk összeért, ujjai közben a tincseimmel játszadoztak. A hajam lassan már megint olyan hosszú volt, mint amikor megismerkedtünk. A hónapok, amiket együtt töltöttünk, olyannyira feltöltöttek érzésekkel, hogy egészen kiegyensúlyozottnak éreztem magam, mint azelőtt még sosem.

Szerelmes voltam Haganbe, ehhez kétség sem fért, és szinte ez volt bennem az egyetlen erős érzelem. A többi mind eltörpült mellette, nem tudtak felérni hozzá, bár nem is hagytam volna nekik. Hagan a mindenem volt, és még mindig nem tudtam, hogy miért szeretett engem, de szeretett.

Magára húzott, éreztük egymás minden egyes rezdülését. Egyszerre mozgott az ajkunk, a kezünk, a lélegzetvételeink annyira megszokták a másikét, hogy már össze voltak hangolva. 

Olyan volt vele lenni, mintha magam mögött hagynám a testem, és repülnék vele együtt, hogy a lelkeink találkozzanak. És találkoztak is, úgy ahogy a testünk is találkozott egymással. 

Az eltelt idő alatt megismertük a másik minden kívánságát is, tehát pontosan tudtam, mit csináljak, hogy jólessen neki. 

Úgy is tettem. Sokadjára is megadtam neki azt, amiről tudtam, hogy csak jobban fog szeretni miatta. Tökéletesen passzolt belém, mellém, és miután szóban is megosztottuk egymással vágyainkat, nem is lehetett volna tökéletesebb kapcsolatunknak a tesi oldala. 

Mint például most, amikor vágyainak csúcspontját tapasztalta meg velem, mellettem. Én is megkaptam tőle mindent, amire szükségem volt, néha sokkal többet is. 

Hagan lélegzete lassan egyenletessé vált, de én még mindig nem tudtam elaludni. Fogta a kezemet, szóval nem mehettem ki a szobából. 

Zaklatott voltam, mert az utóbbi időben kezdtek visszatérni azok az álmok, amik akkor kínoztak, amikor még nem voltam együtt Hagannel. 

Most pedig még elaludni sem tudtam. Fura volt, mert az írás mindig teljesen elvette az energiámat, ma pedig egész nap írtam, mint mostanában, és általában ilyenkor már csak bezuhantam az ágyba és aludtam.

Azért is szerettem ezt a munkát, mert elterelte a gondolataimat, nem volt időm azokkal foglalkozni, amik arról szóltak, hogy Hagan el fog hagyni.

Különös módon most Hagan jelenléte sem nyugtatott meg, inkább mintha még jobban nyomasztott volna, mint a sötétség, ami egyébként mindig magáéba szippant és felemel.

Alámerültem a homálynak, minden szürke volt előttem. Hagan arca is, ami mostanság mindig ott volt a látómezőm valamelyik sarkában. 

Már nem szorította a kezemet, sőt elfordult tőlem, egészen az ágy szélére húzódott. 

A könnyeim olyan hirtelen kezdtek folyni, hogy szinte észre sem vettem eleinte. 

Úgy rohantam ki a szobából, mintha kergetnének. 

A dolgozószobámba mentem, és kirántottam a fiókot. Az írógépem súlya alatt megrogyva tettem fel az asztalra, poroltam le és helyeztem bele egy üres lapot. 

Mint az őrült, kezdtem el nyomkodni a billentyűket...

Lily Anne első levele

Egy fekete koporsó fölött állsz, szemedből könnyek hullanak a hófehér testre, ami már nem fog többet megmozdulni. Te is tudod ezt, de képtelen vagy elfogadni az igazságot. Sosem tudtad, mi köt hozzá, de ragaszkodtál a mostanra halott lányhoz. 

Még egyszer, utoljára szájon csókolod, aztán kilépsz a ravatalozóból. Mindenki utánad fordul, bár próbálják leplezni, de téged nem érdekel. Nem érdekel más, csak az, hogy ő nincs többé, hogy elhagyott, ki tudja, miért, neked pedig egyedül kell ezentúl szembenézni az élettel. 

Nincs már az a lány, akinek a mosolyától melegség öntötte el a szíved, aki melletted volt, és aki mindig úgy szeretett, mint előtte még soha senki.

Elsétálsz a rengeteg embertől, és csak sírsz. Csak sírsz egyedül, otthon, abban a házban, amiben valaha az ő nevetése hangzott fel minden órában, és ami most kong az ürességtől. 

Úgy érzed, meg fogsz halni nélküle, mert ő vidította fel az életedet, ő tett boldoggá, boldogság nélkül pedig nem ehet élni. 

Fogalmam sem volt, hogy miért írtam le ezeket, hogy honnan jöttek, kiről szóltak, de a fiókom mélyére rejtettem a lapot az írógép alá, és annyira megijedtem, hogy azonnal visszamentem Hagan mellé...

Könnyes szemmel keltem fel Hagan karjaiban, aki mocorgásom hatására szorosabban ölelt, majd megrebbent a szemhéja és kinyitotta a szemét. 

 - Mi a baj? - kérdezte rekedt hangon. 

 - Semmi, rosszat álmodtam. Aludj vissza - válaszoltam suttogva. A mellkasára igazította az arcomat, adott egy puszit a homlokomra és visszaejtette a fejét a párnára. karját körém fonta és pár perc múlva megint egyenletesen lélegzett. 

Beszívtam az illatát, próbáltam hozzá igazítani a lélegzetemet, de nekik maguknak jobban megy, mint nekem. Egy idő után mégis csak sikerült valahogy elaludnom mellette, és azon az éjszakán már nem kínoztak a rémálmok. 

***

 - Aztán meg az ágyban ébredtem. Fogalmam sincs, mi történt - mondtam Beccának. Ő, Sarah, Adelaide meg én eljöttünk vásárolni, de meg kellett várnom, hogy kettesben legyünk, nem akartam, hogy Hagan barátai hülyének nézzenek. 

 - Nem értem, miért foglalkozol vele annyit. Csak egy álom volt, semmi több. - Gondolhattam volna, hogy Becca valahogy így fog reagálni. Bár valószínűleg igaza volt. Mindig is ő volt kettőnk közül a realista, és én az, aki egy kicsit az álmaiban él. 

Felsóhajtottam. Lehet, hogy nem kell vele foglalkoznom, de akkor is el kellett mondanom valakinek. 

 - Oké. Akkor legalább hallgass meg. Nagyon szeretem őt és nem akarom elveszíteni. 

 - Lily, ne beszélj már hülyeségeket, miért veszítenéd el? Te vagy élete szerelme! - Amióta összejöttünk Hagannel, Becca meg ő jól kijöttek egymással, Leo pedig állandóan csak azt hajtogatta, nehogy Becca elvegye tőlem Hagant. Persze tudtam, hogy csak viccelődnek, de nagyon örültem neki, hogy kedvelik egymást. 

 - Komolyan? - kérdeztem vissza halkan. Magam elé bámultam, nem tudtam elhinni, hogy miért szeret engem...

 - Igen. Ő mondta nekem. Képes vagy végre figyelni? - Csettintett kettőt az arcom előtt, és maga elé tartotta a ruhát, ami a kezében volt. Elmosolyodtam. Annyira tipikus volt, de így volt ő Becca, én pedig megbíztam benne és a megérzéseiben. 

Hagan értem jött, együtt mentünk haza a lakásába, ami most már az enyém is volt. Nála laktam egy pár hete, amit még mindig nem szoktam meg. Soha életemben nem fogom tudni megszokni, hogy egy ilyen srác van mellettem. Minden egyes rezdülésemet figyelte, ismerte már, de akárhányszor megmozdultam, mindig úgy tett, mintha először tapasztalná. 

Éppen vacsorát csináltam, amikor mögém lépett és átölelt. Nyakamat hintette be édes, lágy puszikkal, de abba kellett hagynia, ha nem akarta, hogy odaégjen a csirke. 

Így is tett, bár láttam rajta, hogy inkább az étkezést hagyná ki, mint engem. Ennek ellenére leült és türelmesen megvárta, amíg elkészülök. 

Utána ezernyi csókot adott, és megint az éjszakához fűződő legnagyobb reményekkel aludtam el a karjaiban.