Lily Anne levelei

Kettő

Pirítós- és kávéillatra ébredtem, szerencsére ezúttal időben. Becca már a konyhában ügyködött, én pedig elmentem zuhanyozni. Ő megszárította a hajamat, majd felöltöztem, és elindultam. Adtam neki egy kulcsot és meghagytam, hogy addig marad, ameddig szeretne.

A buszon elővettem egy könyvet, és belemerültem a történetbe. Így mentem pár megállót, majd egyszer csak valaki leült mellém.

Fel sem néztem.

Aztán megcsapott az illata, és megszólalt:

- Nem dolgoztál tegnap. Pedig mindig finomabb a kávé, ha tőled kapom. - Hagan szája szélén mosoly bujkált. Olyan gyorsan néztem fel rá, hogy csak egy elmosódó csíkot láttam az arcából. Fogalmam sem volt, mit mondjak. A szívem olyan hevesen vert, hogy biztosra vettem, ő is hallja. Egy percig néztünk egymás szemébe, és arckifejezése halvány mosolyt csalt az arcomra. Azt hiszem, beléd zúgtam, mondtam volna, ha egy csepp eszem se maradt volna. De maradt, így csak mosollyal szolgáltam neki.

- Nem ezzel a busszal szoktál járni. - Amikor meghallottam a hangom, legszívesebben visszaszívtam volna, amit mondtam. Ez a gondolat csak átfutott az agyamon, nem akartam hangosan is kimondani.

- Nem, de.. most nem otthonról jövök. - Létezésem történetében először tűnt úgy, hogy esetleg ő nagyobb zavarban van, mint én. Aztán leesett, hogy ez mit is takarhat.. A szívem hirtelen olyan mélyre zuhant, hogy félő volt, ráülök...

Lenézett az ölemben tartott könyvre. Aztán fel vissza rám, és olyan arcot vágott, mintha csak most tűnt volna fel neki egy nagyon fontos dolog.

- Levágtad a hajad.

- Igen. - Végighúztam a kezem a vállam alá alig érő hajamon. Majdnem pofon vágtam magam. Igen. Ennyi telik tőlem? Itt ül a srác, akibe bele vagyok zúgva, erre ennyit bírok válaszolni?! Lehet, hogy más lánynál aludt, de akkor is velem beszélget... De Hagant látszólag nem zavarta szűkszavúságom, mert csak elmosolyodott és újra megszólalt:

- Nem akarlak zavarni, olvass csak! - Fogalmam sincs, mit gondolt, nyilván képtelen leszek nyugodtan olvasni, ha közben összeér a karunk, és itt ül mellettem teljes valójában. De azért, hogy ne tűnjek teljesen idiótának, a szemem a lapra szegeztem.

Hagan elővette a telefonját, és megint elmerült benne. Úgy láttam, ír valamit. Talán a csajjal együtt elemzik az éjszakát...

- Mit csinálsz? - Basszus. Ezt sem akartam tőle megkérdezni. Nem is igen volt közöm hozzá. Ellenben úgy tűnt, mintha mulattatná esetlenségem.

- Próbálok dalszöveget írni. Reggel azt gondoltam, hogy egy ilyen éjszaka után biztos, hogy nem ihlet meg semmi, erre tessék. Most, hogy itt vagyok, egyszerre öt sor is eszembe jutott... - Elpirultam. Olyan átható, mégis derűs tekintettel nézett rám, mintha csak én tartanám életben. Elmosolyodott, és újra a képernyő felé fordított az arcát. Elállt a lélegzetem. Ez a fiú komolyan azt mondja nekem, hogy én ihlettem meg? Teljesen mindegy, mert más lánnyal töltötte az éjszakát, és azt is biztosan csak azért mondta nekem, hogy ezt a gondolatot kiűzze belőlem.

Pár pillanattal később, anélkül, hogy rám nézett volna, ismét megszólalt:

- Nagyon jó a hajad. Kiemeli az arcod, és végre nem takar el mindig egy hajtincs előlem. - Oldalra sandítottam, és láttam, hogy továbbra is mosolyog, miközben újabb pár sor került a dalszöveghez...

Hagan úriember volt. Amikor az egyetem megállója következett, felállt, előre engedett, de a leszállásjelzőt ő nyomta meg. Aztán a megállóból az épületbe vezető úton imádni valóan érdeklődött felőlem. Mivel eddig sajnos nem nagyon volt alkalmunk beszélgetni, szinte semmit sem tudott rólam, de ennek a tudásnak nagy részét ma megszerezte. Egészen furcsa kérdések sora hagyta el a száját, én pedig enyhén szégyenkezve, halkan válaszoltam. Hiszen minden kérdésére olyan választ kellett adnom, amiből kiderült a különcségem.

Zavaromban végighúztam a kezem a hajamon, aztán újfent rájöttem, hogy már lényegesen rövidebb. Könnyű megfeledkezni mindenről, ha Hagan a közelben van.

Most elmosolyodott, nekem pedig megremegett a gyomrom.

- Lily, miért vágattad le a hajad? - Úgy nézett rám, mintha minden vágya az lenne, hogy megtudja a választ.

Pedig magam se tudtam, mit mondjak. Régóta gondolkoztam rajta, de komolyan csak tegnap este szántam rá magam. Valamiért úgy éreztem, egy szakasz lezárult. Úgy is volt...Véget ért a reménytelen követés. Nem bámultam őt a távolból. Beszélgettem vele.

- Fogalmam sincs. - Odaértünk az ajtóhoz, ahol neki jobbra, nekem pedig balra kellett mennem.

Közelebb lépett hozzám, éreztem gyengéd érintését a hátamon. Óvatosan, mintha csak félne a reakciómtól, arcon csókolt. Erőt vettem magamon, és próbáltam elrejteni előle, hogy éppen légszomjam van, és mindjárt elájulok a közelségétől. 

- Vigyázz magadra! - Udvariasan, mégis figyelmeztetően szólt. - Tudom, hogy tegnap is mondtam, de úgy tűnik, emlékeztetni kell rá. - Minden részem megolvadt a mosolyától, amit kaptam.

Ennyi volt, elsétált. Tátott szájjal néztem utána, de már csak a hátát láttam, aztán elnyelte a tömeg. Szédelegve mentem be a terembe, ahol az első órám volt. Leo éppen körmölt. Erőtlenül rogytam le a mellette lévő székre.

- Mi van, még mindig Hagan? - Fel sem nézett a lapjáról, úgy beszélt hozzám.

- Együtt jöttünk a buszon. Beszélgettünk. Megpuszilta az arcom. - Olyan hirtelen kapta fel a fejét, mintha valakinek a halálhírét közöltem volna. Meglepetésemre füttyentett egyet.

- Bocs, de nem hittem, volna, hogy a bénaságod ellenére valaha is lesz köztetek valami, még ha csak most kezdődik is... - Vigyorát csak egy szemforgatással konstatáltam.

Nem tudtam, mikor találkozom legközelebb Hagannel, de már most ki tudtam volna rohanni a teremből, hogy utolérjem. Sosem volt még olyan, hogy ennyire szerettem volna kimenni az óráim bármelyikéről.

Végül kínszenvedés árán, de túléltem. Megint együtt jöttünk ki Leóval, és Hagan már ott állt, a padjának támaszkodva. Dalszöveget írt. Legalábbis valószínű volt, hogy azt csinálta, mert megint a telefonját bújta. Mintha csak megérezte volna a jelenlétemet, pontosan rám nézett.

Hagan elmosolyodott, nekem pedig megremegett a gyomrom. Sután intettem neki, aztán lesütöttem a szemem és beletúrtam a hajamba. Amikor újra felnéztem, féloldalasan vigyorgott, majd rám kacsintott. Azt hiszem, mindenki hallotta a szívverésemet, aki az udvaron volt.

Éreztem a rám szegeződő pillantásokat. Mindenkinek - engem is beleértve - nehezére esett elhinni, hogy egy olyan fiú, mint Hagan, foglalkozna egy olyan lánnyal, mint én. Előbb gondolták volna, hogy Hagan meleg és Leóval flörtöl...