Lily Anne levelei

Hat

PPL! TUDOM, EZER ÉVE VOLT RÉSZ, DE RENDESEN MEGSZENVEDTEM EZÉRT A HATODIKÉRT, AZÉRT, AMILYEN, MEG AZÉRT, AMI VELEM VAN, TUDOM, HOGY RÖVID, DE IGYEKSZEM A KÖVETKEZŐVEL, SOKKAL-SOKKAL HAMARABB, MINT EZZEL!!! JA, ÉS LÉGYSZI, HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN, HA OLVASTOK! looooove

Annyira kellemes volt anélkül a nyomasztó, Haganről szóló álom nélkül élni, hogy eleinte észre sem vettem, hogy eltűnt. Aztán pár hét múlva, amikor kezdtem megszokni Hagan jelenlétét és már nem állandóan, csak napi 10-15 alkalommal készültem elájulni a közelében, lenyugodtam annyira, hogy gondolkodni kezdjek. Hogy észrevegyem, valami hiányzik, ha nem is a rossz értelemben.

De addig nem jutottam el, hogy komolyabban is foglalkozzam a témával. Annak tudtam be a nyugodt éjszakáimat, hogy mostanában Hagan szinte egész nap velem volt.

Becca ígéretét megtartva kifaggatott. De úgy igazán mindenről. Arról, hogy hogyan csókol, milyen az érintése, egy sor érdekes, szokatlan kérdése volt. Elmentünk vásárolni, mert, mint mondta, most, hogy egy ilyen népszerű pasinak vagyok a barátnője, dolgoznom kell a kinézetemen. Egyáltalán nem voltam oda az ötletért, de nem lehetett neki nemet mondani. Sorra jártuk a boltokat, és tűrtem, ahogyan mindenfélét rám aggat, aztán árgus szemekkel figyeli, hogy javul-e tőle az "imidzsem".

Becca igazán jó barátnő volt, de amikor előbújt a lányos énje, szívesen ott hagytam volna egy-egy boltban...

***

A szobámban ültem, és próbáltam megírni azt, amit a kreatív írás órámra kértek tőlem. A feladat az volt, hogy nem írhatom le konkrétan, mi történt a főszereplővel, de tökéletesen át kell adnom az érzéseit. Tehát kellőképpen nehéz volt.

Hagan az ágyamon feküdt és ő is írt. Fogalmam sem volt, hogy énekel-e, vagy csak jó neki a szövegeket írni.. Szívesen meghallgattam volna a hangját.

Néztem egy darabig, aztán észrevette és rám mosolygott. Felém nyújtotta a kezét, és maga mellé húzott az ágyra. Hátat fordítottam neki, ő pedig átölelt hátulról. Éreztem lélegzetvételeit a nyakamon és megborzongtam.

Egy rövidebb örökkévalóságig feküdtünk így az ágyon, a szemeim be voltak hunyva, Hagan halkan mormolta az egyik dalszövegét a fülembe.

Sötét volt, csak néhány fénysugár jutott be az elfüggönyözött ablakomon.

- Mennem kéne - suttogta. Odafordultam és a dereka köré fontam karjaimat, közelebb fúrva magam hozzá a puha takarómon. Beszívtam az illatát, ami mindig elbódított, erre kuncogni kezdett.

Az óta a bizonyos piknik óta megváltozott a kapcsolatunk. Úgy éreztem, hogy beleszerettem. Eddig csak álmodoztam, hogy esetleg fontos lehetek neki, és most, hogy megvalósulni láttam ezt az álmomat, bár még mindig fogalmam sem volt, miért, a saját érzéseimet is követni tudtam. A változást ő is észrevette.

- Maradj velem. Maradj itt, aludj velem - motyogtam a mellkasába. Szorosabban ölelt magához.

- Nem lehet - felelte. - Haragudni fogsz, ha elmondom, miért, de muszáj mennem. - Nem akartam a féltékeny barátnő szerepét játszani, ezért csak még utoljára szorosabbra fontam a karjaimat köré, aztán elengedtem.

Kikísértem az ajtóig, már nyitottam volna, amikor hátulról az ujjaimra csúsztatta a tenyerét és megállított a mozdulatban. Olyan hirtelen, hogy elállt a lélegzetem, maga felé fordított és lecsapott az ajkaimra.

Nyaka köré kulcsoltam a karjaimat, lábujjhegyre álltam, ő a derekamnál fogva húzott magához közelebb.

Megcsókolt. Úgy csókolt meg, mintha ez lenne rá az utolsó esélye és úgy tartott magához közel, mint még soha senki.