Lily Anne levelei

Három

Ebédelni indultunk Leóval, amikor szó szerint Haganbe ütköztem; úgy kellett felkaparni a földről.

- Elvihetem a hölgyet ebédelni? - kérdezte könnyedén Leóra pillantva, miközben felsegített. - Persze csak ha ő is akarja - tette hozzá bujkáló mosollyal.

Boldogan bólintottam, majd megéreztem Hagan kezét a hátamon. Óvatosan vezetett el Leótól, akire hátra néztem, hogy egy kaján vigyort kapjak. Amikor már vagy öt perce sétáltunk, Hagan érintése megszűnt és rám emelte smaragd tekintetét. Végigmért, én pedig még az addiginál is jobban zavarba jöttem. Rámosolyogtam, és megkérdeztem, hová is megyünk pontosan. Hagan a kérdés hallatára alig láthatóan elpirult.

- Tulajdonképpen még nem gondolkodtam konkrét helyen, hátha többet lehetek előtte veled. Nem bánod, ha elviteles kaját eszünk? Nem akarom tömegre pazarolni az időt. - A szívemet melengette, amit mondott.

- Dehogyis bánom. - Lelkes tekintete egy hatalmas vigyort váltott ki belőlem.

- Mikorra kell visszamenned? Mert nekem már nincs több órám, az egész délutánom szabad. Ha jobban belegondolok, az estém is. - Elgondolkodtam. Mikor kapok majd még egy lehetőséget arra, hogy Hagan Arlennel töltsek egy egész délutánt?

- Tudod, mit? Én is ráérek! - Hagan elmosolyodott. Átlátott rajtam. Persze.

És igaza volt. Aznap délután a kedvenc órám volt. De kérdés nélkül őt választottam volna a kreatív írás helyett.

- Csak miattam ne lógj, Lily. Akkor ebédelünk együtt, amikor csak szeretnéd.

- Hogyhogy, Hagan? Mi történt? Mármint évek óta kerülgetjük egymást, és most hirtelen... - Fogalmam sem volt, ki mondja helyettem a mondataimat, mert Hagan közelében sosem tudtam logikusan cselekedni, vagy akár csak gondolkodni. Nem mintha olyan sokat lettem volna ezelőtt a közelében...

- Lily, nem volt ez hirtelen. Legalábbis részemről biztosan nem. Amióta egyetemre járok, nap mint nap látlak, de mindig csak Leóval. Hidd el, azért, mert a többi lány csak a külsőségeket látja az életemből, nem minden abból áll, és a rajongásuk sem könnyíti meg az életemet. Csak azért, mert a hülye, felszínes dolgok fontossá tesznek, nem biztos, hogy valójában az vagyok.

- Hű... Szóval ez azt jelenti, hogy..? - Kicsit leblokkoltam a tökéletességétől, és attól, hogy rólam beszél.

Idegesen kuncogott egyet, majd újra megszólalt.

- Azt jelenti, hogy régóta tetszel, de nem tudtam, milyen kapcsolatban vagy Leóval. Azt is mondtam, hogy csak azért, mert bírnak a lányok, nem érzem jól magam. És azért most hívtalak el, mert egy számomra fontos ember rádöbbentett, hogy hiába várok a csodára, tennem kell érte. Úgy döntöttem, hogy teszek a csodáért.

- Mondanám, hogy értem, de nem értem, miért én, szóval csak próbálom kiélvezni az időt, amíg rájössz, hogy hogy nem én kellek neked. - Idegesen nevetés tört ki a torkomból. Tudtam, hogy magam ellen beszélek, és hogy amint megismer, eltántorítja tőlem az, amilyen vagyok.

Csak nevetett.

- Az az idő elég hosszú lesz.

Kis ideig némán sétáltunk egymás mellett, aztán Hagan hirtelen megállt. Kérdőn néztem rá, mire ő felmutatott egy bódéra a járda szélén.

- Az unokatestvéremé ez a büfé - mondta.