~Csak egy deszkás sztori~

Verseny Korszak

Hát ez a nap is eljött...

Miután felkeltünk a tóparti házban, még utoljára bementünk a vízbe. Összepakoltunk, és elindultunk a buszmegállóba. Nem szóltunk egymáshoz. Nem voltunk vidámak, mint amikor jöttünk.
Nem is találkoztunk már aznap délután a Skate Parkban. Lelki nyugalomra volt szüksége mindenkinek.
Most éppen délután 4 óra van, könnyes szemmel fekszek az ágyamon. Ez volt életem egyik legcsodálatosabb nyara. De pár nap múlva véget fog érni. Nehéz beismerni, de rettegek az iskolától. Nem magától az suliévtől, hanem attól, hogy miután mindenki elvonul a szobájába, a könyveibe, a tanulásba, mi lesz velem?! Mi lesz velünk?! Mi lesz az NTD-vel?!
Sunshine már egy éve NTD-s, talán ő tudja, mi van a csapattal iskolaév közben!

-Igazából nyáron a legjobb. Ugyanúgy szoktunk suli után talizni a Skate Parkban, de az már nem ugyanaz. De nem kell félned, hidd el, túléljük-mondta, miközben zsebre tett kézzel sétálultunk egy hűvös augusztusi délutánon. Mintha az idő is fájdalmat akarna okozni nekem.
-Tartod a kapcsolatot az apukáddal?-törtem meg a csendet. Már rég meg akartam kérdezni, de valahogy most jutott rá idő.
-Nem igazán. Szinte nem is ismerem-mondta fátyolos hangon-egyszer eljött a kilencedik szülinapomra, de azóta azt sem tudom, hogy egyáltalán él-e.
-És nem hiányzik?
-Nekem ott van Jeff. Nagyon jó fej, meghallgat. Tökéletesen helyettesíti.....nem, nem az igazi apámat, hanem úgy alapból az apákat. Igaz, hogy valójában nem is a rokonom, de egy családot a szeretet tart össze, nem a vér-magyarázta vidáman Sunshine.
Ezzel egyet kellett értenem.
Egyszercsak megcsörrent a telefonom.
-Szia kicsim! Ma este kell elküldeni a jelentkezési lapokat a gimnáziumba azoknak, akik nem tették meg ezt iskolaév közben. Akkor a magángimibe akarsz menni?-kérdezte Anya.
-Gondolom nincs más választásom-sóhajtottam. Legszívesebben Sunshine sulijába mennék, de a szüleim nagyon is erőlteteik ezt a magángimi dolgot. Szeretnék, ha a legjobb oktatásban részesülnék, és ne mennék holmi normál iskolába, mert, hogy ne keveredjek rossz társaságba......, de ha a rossz társaság az, ha az emberek elveszik az eszed, és mindenféle hülyeségbe belerángatnak.....akkor már késő...hehe...
Miután letettem a telefont, tovább sétáltunk.
-Izgulsz?-kérdezte.
-Kéne?-néztem rá aggódóan. Ezen még nem is volt időm annyira gondolkodni. Persze kismilliószor elkönyveltem már magamban, hogy én hű, de mennyire izgulok, de valójában ez csak sablonos kijelentés. Tényleg izgulok, vagy manapság már ez a norma?
-Hát-mondta-ezt várják tőled...
-Hogy izguljak?-értetlenkedtem.
-Jaj!-nevetett-Nem tett jót neked ez a hajvilágosítás! Szőkébb vagy, mint valaha! Azt várják tőled, hogy te legyél a nagy hős!
-Az nem jó-hajtottam le a fejemet-Nem akarok csalódást okozni senkinek. A szarba! Ez olyan nehéz!-nyöszörögtem.
-Figyelj!-nézett a szemembe-Ne parázz! Egyezzünk meg abban, hogy mindent úgy csinálsz, mint ahogyan azt csinálnád. Ügyes vagy te, menni fog. Ezután pedig ünnepelve leszel! Ennyi. Ha nem csinálod meg, az se baj. Hidd el, Chelsea nem hagyná, hogy a Kalózok nyerjenek!
Ismét megcsörrent a mobilom.
-Haló-szóltam bele a készülékbe.
-Szia kicsim! Holnapra van megbeszélve a felvételi vizsgád!-mondta örömteli hangon Anya.
Bennem megállt az ütő.
-Anya, holnap nem lehet!-üvöltöttem idegbetegen, amiért elég sokan meg is bámultak az utcán. Sunshine kérdőn nézett rám, amire csak egy szemöldökrántással reagáltam, hogy mindjárt elmondom.
-Jaj tényleg, holnap lesz a fesztivál!-lelki szemeimmel elképzeltem, ahogy a homlokára csap.
-Nem lehetne áttenni?-könyörögtem.
-Sajnos nem, de reggel 10-kor lesz, tehát még elérjük a fesztivált, ami 11 órakor kezdődik, ráadásul a deszkaverseny nem a legelején lesz-mondta, mire én valamennyire megnyugodtam.
-Légyszíves leugranál a boltba, mert elfogyott a....-kezdte mondani.
-Szeretlek-hadartam egyszuszra. Minek menjek én üzletbe?! Kell az nekem a nagy nap előtt?!
-Holnap megyek felvételezni-sóhajtottam Sunshine-nak.
-Gondolom a magángimibe-mosolygott sajnálkozóan, majd balra nézett-Az ott Jazmin?!
És tényleg! Jazmin ott állt fekete converse-ban, sötét rakott, bőr miniszoknyában és szürke rövidujjú pólóban volt. Kékesen csillogó haját egy nagy kontyba fogta, és a kezében egy szíjat tartott. Lejjebb néztem, a szíj végén egy ronda bulldog nyálandzott.
-Vaáá-visítottam. Sosem volt nekem igazán szimpi ez a Jazmin! Hihetetlenül szép, és menő, de ezzel a döggel az oldalán valami borzalmasan fest!
-Na jó, ez már beteges!-ragadott csuklón Sunshine, és az említett személy (és állat) felé vette az irányt.
-Szia Jazmin!-köszöntötte őt.
-Sziasztok-szólt félénken.
-Megsimogathatjuk?-mutatott a kutyára Sunshine.
-Igen, de siessetek! Ha meglátják, hogy együtt dumálunk, mindannyiunknak annyi!
Sunshine lehajolt a bulldoghoz, aki rögtön a földre vetette magát, és bociszemmel élvezte, hogy kényeztetik.
-Hjaj, de aranyos vagy Theodor!-vakarta Sunshine a füle tövét.
-Nem is az a neve!-nevetett Jazmin. Sunshine a "ki nem szarja le" nézésével felpillantott rá.
És én végig csak néztem a kínzást. Nem a kutyáét, Sunshine-ét. Ez az akárhogy is hívják bármelyik percben megfordulhat, és leharaphatja a legjobb barátnőm ujjait!
-Gyerünk Bunny! Símogasd meg!-húzott le maga mellé a földre Sunshine. A kutya felé emeltem a kezem, mire az morogni kezdett, és belekapott a mutatóujjamba. Egy szempillantás alatt felpattantam!
-Bocs, de mennem kell!-ráztam gyorsan kezet Jazmin-nel. Megöleltem Sunshine-t, és villámgyorsan hazatűztem.
Csak otthon vettem észre, hogy vérzik, ezért letapasztottam, miközben éppen a tanagyagot vettem át újra.
A gimnáziumban töltött első évemet nem igazán élveztem...
Meg akkor került kórházba...
Nem tudtam beilleszkedni, és totál magányos voltam.
Sajna ez az új gimi sem ígér túl sok jót, kezdve azzal, hogy nem igazán lesznek barátaim.
Ismét telefoncsörgés. Eszküszöm, néha úgy érzem magam, mint valami üzletember!
De miután ránéztem a kijelzőre nagyot dobbant a szívem.
-Szia Luke-szóltam a kellettnél vinnyogóbb hangon a telefonba.
-Szia. Voltál ma a pályán?
-Nem, babonából nem gyakoroltam, mert tuti, hogy ma törném szét magamat-röhögtem.
-Rendben. Mindenkinek szóltam, hogy legkésőbb tizenegyre legyen a pályán-mondta.
-Az a helyzet, hogy én holnap fogok felvételizni az új gimimbe, szóval nem ígérek semmit, de szerintem nem tart tovább, mint egy óra, tehát igyekszem minél hamarabb odajutni.
-A magángimibe mész?-kérdezte.
-Igen-mondtam szinte már hangtalanul. Sajnos oda, feltéve, ha felvesznek...-gondoltam.
-Az kár-hallottam a hangját. Szomorú volt, aminek nagyon megörültem....mármint, nem annak, hogy szomorú..., hanem ízé, hogy miattam....á mindegy!-Jöhettél volna hozzánk. Bár mondjuk ez nem lesz jó párosítás!
-Mármint mi?-kérdeztem.
-Kim-mel és még egy csomó Kalózzal egy suliban tartózkodni egy NTD-snek....nem túl jó ötlet-nevetett. Meredten bámultam magam elé. Hogy ez nem jutott eszembe! Te jó ég! Kim szüleijé a suli! Atyavilág!
-Jaj, ne már!-nyöszörögtem.
-Ráérsz most?-kérdezte Luke.
-Most?!
-Gyere ki a házatok elé!-hallottam a telefonból, és letette.