Bezárva

~3~

A pszichológushoz érve valami rossz előérzetem volt. Most nem az a szokásos félek dolog tört rám, hanem valami olyan ami azt sugallta, hogy menekülj!

A rendelőbe érve egy harminc év körüli férfivel találtam szembe magam. Anya egyből ki is ment, így egyedül hagyott. Nem volt szándékomban elmondani a férfinak a problémámat, mivel nincs is problémám. Ha nagyon muszály, akkor azt mondom, hogy rosszakat szoktam álmodni gondoltam.

- Üdvözöllek, Ruby! Kérlek feküdj le ide!- mutatott egy kisebb ágyra.

Engedelmesen lefeküdtem és a kezemet a hasamra helyeztem

- Nos, Ruby! Anyukád mindent elmondott a problémádról! Most azt fogom kérni, hogy csukd be a szemed és mond el mit látsz!

Behunytam a szemem és vártam.

- Sötétséget látok- feleltem frappánsan és kinyitottam a szemem.

- A pszichológusom tőlem két méterre állt, egy késsel!- rémülten felültem az ágyban.

Megse tudtam moccanni. A férfi felemelte a kést és gúnyosan elmosolyodott

- Nem kell félned, Ruby! Hallod, Ruby, ne félj!

- Tessék?- kérdeztem dadogva

Először a meglepettségtől azt hittem, hogy képzelődöm.

- Nem kell félned, Ruby! Hallod, Ruby, ne félj!

Rémülten kiszálltam az ágyból és az ajtó felé rohantam. Még egyszer visszanéztem. A férfi ugyanott állt ahol az elöbb. Késsel a kezében. Már att attól féltem, hogy felém hajítja. Kiszaladtam az ajtón. Sehol senki. Anyu merre van? Erről nem volt szó, hogy itthagy!

Leszaladtam a lépcsőn. Csak az járt a fejemben, hogy minnél hamarabb kijussak innen. A szívem zakatolt, a kezem izzadt, mégis jéghideg volt, a sírás kerülgetett. Kiszaladtam az ajtón. Reggel még sütött a nap, mostmeg egy órási fekete esőfelhő terítette be az eget. Ilyet még nem láttam!

Elkezdtem szaladni! Hogy hova? Azt én sem tudtam! Csak annyit, hogy hogy innentől jó messze!