Bezárva

~9~

Dideregve és lázasan ébredtem fel. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi ideig voltam ájult, mivel a telefonom teljesen átázott. Körbenéztem és azt vettem észre, hogy egy ember bámul engem. Nagyon megijedtem így gyorsan elfutottam. Már nem volt olyan sűrű a köd, így Mrs. Anderson háza felé vettem az irányt. Be is fordultam az utcájukba. A házat megpillantva megrémültem és körbenéztem. Az ajtó résnyire nyitva volt.

Félve léptem be a házba. Nem volt bent senki. Eltűntek. Arra vártak, hogy végre elmenjek, hogy aztán elszökhessenek innen. Sírva mentem fel David szobájába ahol a cuccaim voltak. Az ágy alatt egy kicsi, fekete bőröndöt pillantottam meg. Kihúztam a helyéről és beledobáltam a cuccaimat. Hogy tehette ezt velem David? Azt hittem, hogy szeret! Kikaptam a zsebemből a telefont és mérgesen az ablakhoz vágtam. A szilánkok több darabban hulltak a mélybe.

Lerohantam a nappaliba. Felkaptam az információkkal teli kartondobozt és kimentem a házból. Az eső elállt. Fogalmam sem volt, hogy merre, vagy hova menjek.

Nincs senkim! Nem tudok mit tenni. A kihalt utcákon sétáltam és kerestem. Valamit amire támaszkodhatok. Megpillantottam egy kocsma szerűséget. Sóhajtottam egyet. Ilyen mélyre még sohasem süllyedtem. Beléptem a faajtón. Részeg emberek és borzalmas szag fogadott. De legalább jól gondoltam, volt a sarokban három számítógép.

Odamentem a pulthoz és kértem egy koktélt. Megfogtam és az egyik géphez vittem. Egyből benyomtam a google-t ahol bérlakások után kezdtem el keresni.

Már egy ideje kerestem, de nem jutottam semmire. Hirtelen láttam egy cikket ahol egy elhagyatott lakóparkról írtak. Csak néhányan élnek ott, de senki nem tudja, hogy miért nem akarnak beköltözni a többi lakásokba. Eleinte kiakarták adni a szobákat, de nem sikerült.

Megnéztem a képeket. Jó állapotban lévő egyszobás lakásokat láttam. Nem értem miért nem veszi ki senki. Elhatároztam, hogy elmegyek oda. Úgy sincs más választásom.

Ahogy így gondolkodtam hírtelen megragadta valaki a kezem, én meg frászt kaptam.

- Gyere, kicsike táncoljunk!- ordította az arcomba egy fiatal srác. A lehelletéből éreztem, hogy többet ivott a kelleténél. És nem a málnaszörpből.

- Bocs, de most mennem kell...- toltam félre

Ő pedig még inkább magához húzott.

- Na és azzal mi lesz? -mutatott a koktélomra

- Nem iszom! -mondtam határozottan

- Pedig itt csak azt tudsz csinálni! -röhögött fel

- Mostmár tényleg mennem kell -szabadítottam ki a kezem, de esélytelenül.

- De még nem is táncoltunk! -kiabálta a srác

Egy hirtelen mozdulattam kirántottam a karom a szorításból és felpofotam a srácot. A fiú elterült a földön. Szerintem inkább az alkoholtól dőlhetett ki, mert nem ütöttem azért olyan erőset. Vagyis nem akartam olyan erőset ütni. Nem volt időm sokáig ezen gondolkodni, mert mindenki felém fordult a kocsmában. Ideje volt távozni.

Sietősen hagytam el a kocsmát. Már kezdett sötétedni. Az utca fényei segítettek eljutni az elhagyatott lakóházhoz.