Bezárva

~6~

Még mindig a Wc-n ültem és az imént olvasott információkat emésztettem. Begyürtem a lapot a kezembe és kijöttem a mellékhelységről. David még mindig a hátán fekve aludt. Halkan befeküdtem mellé és elaludtam.

Reggel hétkor még félálomban voltam. A hátamról megfordultam a hasamra, csak az volt a gond, hogy nem volt ágy alattam. Miután gyönyörűen leestem (erre is csak én vagyok képes) gyorsan felpattantam. A tegnap olvasottak jártak a fejemben. Nem mondom, hogy ezektől az infóktól nem kezdtem el parázni. Mégis kicsit megkönyebültem, hogy a szellemek nem akarnak kinyírni. Okot meg nem nagyon fognak rá találni. Nem szerepel a napi listámon, hogy dühíts fel egy szellemet.

Ebédnél mindenki csendben evett, én pedig a gondolataimba merültem. Anyáékon járt sz eszem. Hiányoztak. Mi van ha félreértettem valamit! Lehet, hogy bajban vannak és azert nem tudtak hívni.

- Mrs Anderson -kezdtem. Mindketten kérdőn néztek rám -Elmennék a szüleimhez, megnézném, hogy mi van velük. Nagyon félek! Tudom hogy veszélyes- kezdtem magyarázkodni

- Semmi baj, Ruby! Nyugodtan menj, hívj, ha baj van, vagy ha megtudtál valamit. -mondta Mrs Anderson.

David félve nézett rám.

-Biztos menni akarsz?-kérdezte

- Igen! -mondtam. Értettem a félelmét, én is féltem, csak nem mutattam ki.

- Rendben! -sóhajtotta

Felpattantam az asztaltól. Megköszöntem az ebédet és készülődni kezdtem. Felvettem a fekete csizmám, a fehér pólómra pedig rávettem a dzsekim. Kezembe fogtam David nagymamájának a bordó esernyőjét és kinéztem az ablakon. Hatalmas erejű szél fújt. Szürke felhők borították be az eget, messze pedig még feketébbek gyülekeztek. Inkább visszatettem az ernyőt a helyére. Ha kint kinyitottam volna, valószínüleg elrepültem volna.

- Viszlát Mrs. Anderson, szia David -köszöntem el

Már nyitottam az ajtót mikor David felállt a széktől, hozzám lépett és szorosan megölelt.

- Vigyázz magadra!- súgta a fülembe és szorosabban ölelt

- Nem lesz semmi baj, simítottam meg a karját.

- Mindenképpen hívj! -emelte fel a mobilját.

- Rendben!

Kimentem a pokolba. Az eső már nem annyira esett és a szél is már csillapodni kezdett, viszont egyre feketébb felhők gyűltek felém és hatalmasakat dörgött az ég. Színte már megsüketültem. Minden dörgésnél összerezzentem.

Csak mentem előre. Nem érdekelt semmi. Tetőtől talpig átáztam, reszketni kezdtem. Hahó, tavasz van! Azert nem lehet ennyire hideg! Majd megfagytam. Csak egy dolog járt az agyamban. Megakartam tudni, hogy mi van a szüleimmel.

Egy idő után már futni kezdtem. Nem éreztem semmit. Nem csak kívül ... belül is!