Rude |H.S.Hun.|

Prológus

Beléptem a boltba, majd egyre beljebb és beljebb sétáltam. Kerestem valamit ami megragadhatja a figyelmem. A stílusom átlagos volt. Imádtam hordani pulcsikat, bakancsokat, beanieket és szakadt nadrágokat.

De volt egy különlegességem. Nem tetszett minden, amit először megláttam, mint ahogy az az embereknél szokott lenni.

Hirtelen megláttam egy sort, ahhol különböző színű és stílusú beaniek voltak. Egy kéken meg is akadt a tekintetem, mert nagyon jól nézett ki.

Pont mikor ráraktam volna a jobb kezemet, hogy közelebbről is lecsekkoljam, egy hatalmas tetkós kéz jött elő a semmiből, és ő is megragadta.

"Um...elnézést?" Mondtam idegesen, anélkül, hogy ránéztem volna a személyre. De amikor még mindig nem mozdult a keze, ránéztem.

Smaragd zöld szemei voltak, amik a zöld erdőkre emlékeztettek. A haja hosszú volt, majdnem a válláig ért, és ott volt az az önelégült mosolya is, ami álltal előbújtak a gödröcskéi is.

"Elengednéd?" Kérdeztem, mire ő megrázta a fejét.

"Bocsi, de én láttam meg először, és nagyon nagy szükségem lenne most erre, mert-"

"Nem akarom hallani a történeted vagy, hogy miért van rá szükséged," Mondtam, mire szemei kitágultak meglepettségében. "Ami viszont biztos, hogy én láttam meg először ezt az átkozott sapkát." Felkuncogott.

"Woah, nyugi, szerelmem."

"Ne hívj 'szerelmem"-nek." A keze még mindig az enyémen volt. Utáltam őt, mert hazudott, hiszen mindketten tudtuk, hogy nem ő láttam meg először, és hogyha rendes lett volna, hagyja és odaadja nekem. Lány vagyok, neki kéne most a férfinak lennie.

"Jól vagy?"

Ha tényleg válaszolni akarnék, akkor azt mondanám, hogy nagyon nem. Egyáltalán nem voltam jól, sőt ma volt életem egyik legrosszabb napja.

Későn ébredtem fel, és az a műzli amit minden áldott nap eszek, eltűnt mert a hülye kisöcsém már megint idegesíteni akart, ezért megette.

Plusz az anyám meg én veszekedtünk, mert rájött, hogy múltkor elloptam a kocsiját miközben elvileg nekem nem szabadna vezetnem.

És ezen kívül veszekedtem az apámmal is, mert azt akarta, hogy találkozzak a feleségével, akit amúgy ki nem állhatok.

Igen, mindez pár órája történt, miután felkeltem. Milyen csodálatos reggel. Ezt mind hangosan is kiakartam mondani, de a végén a szám csukva maradt.

"Az nem a te dolgod," Forgattam meg a szemem.

"Miért vagy ennyire goromba?"

"Talán azért mert ilyen vagyok, vagy mert az olyan emberek mint te nem érdemlik meg, hogy máshogy viselkedjenek velük."

Sóhajtott. "Figyelj, nem tudom, hogy mi van veled, és lehet már az elején oda kellett volna adnom neked, de a viselkedésed miatt csak azért is harcolni fogok ezért a hülye dologért." Mondta, mire felvontam a szemödököm. Ez volt az első alkalom, hogy valaki ilyet mondott nekem. "Ígyis-úgyis én fogom elvinni ezt a beaniet, mert én mindig nyerek."

"Ez alkalommal viszont nem. Maximum csak az álmaidban."