Rude |H.S.Hun.|

Epilógus

Sóhajtottam, miközben hátra simítottam a hajam, és mosolyogva néztem a csillagokat. Olyanok voltak, mint a gyémántok. Emlékszem, amikor Harry és én a tetőn voltunk Liam buliján. Az volt az első nap, amikor találkoztam vele. Akkoriban mikor megláttam, mindig rossz hírnek gondoltam, pedig nem volt az.

Az volt az első alkalom, hogy észrevettem, hogy milyen jóképű a holdfény alatt. Akkor láttam először, hogy, hogy csillogtak a gyönyörű zöld szemei. Csak akkor hittem el, hogy tényleg zöldek voltak. Mindig a szemszínén veszekedtünk. Azután is, miután összejöttünk.

Azért is boldog voltam, hogy öszejöttünk, és végre nem az a szingli szomorú lány voltam, akinek mindenki ismert. Vagy nem az a durva, bár még mindig voltak néha pimasz pillanataim. De boldog voltam, mert már nem voltam Ashleenek és Liamnek az a tapadós barátja, nem voltam már felesleges harmadik kerék. Végre hívhattam úgy, hogy dupla randi.

"Eve!" Felsikítottam, mikor Ashlee a fülembe üvöltött. Leestem az ágyról, és keményen a fenekemre estem.

"Mi a fasz?!" Kitört belőle a röhögés, mire rámeredtem, és felvettem egy párnát az ágyról, majd megdobtam vele. Felálltam, majd hátra dobtam a hajam az arcomból. "Mit akarsz?"

Az ágyán ült, keresztezve a lábait, és vigyorgott. Most nem az ő vagy az én szobámba voltunk,hanem a mi szobánkban. Szobatásak voltunk, miután mindketten úgy döntöttünk, hogy egyetemre megyünk ebben az évben. Ugyanekkor Harry is elkezdett az egyetemére járni. Hallgattam Harryre, aki meggyőzött, hogy ez tényleg az én évem volt.

Minden rendben lett. Anyával nagyon közel kerültünk egymáshoz, és beleegyezett, sőt boldog is volt, hogy nem vagyok már ott vele. Egyedül is tudott már vigyázni Nathanra, sőt most még találkozgatott is valakivel. És apa is jól volt. Elizabethtel élt, és ő is boldog volt. Örültem, hogy mindketten egészségesek voltak, mert igazán csak ez volt a fontos.

Nathanről, neki elég nehéz volt elfogadnia, hogy elmegyek. Szomorú volt, és egyfolytában sírt, mivel az utolsó pár hétben mielőtt elmentem, nagyon sokat szórakoztunk együtt. Sok új emléket kreáltunk, amikre majd később boldogan visszaemlékezhetünk, filmeket néztünk, elmentünk a parkba, és egy csomót játszottunk. Sokszor Harry is velünk tartott. Kezdtek olyanok lenni mintha testvérek lettek volna, és nagyon szerették egymást.

Ashlee és én kerestünk egy lakást, és őszintén rohadt sokat dolgoztunk, hogy tudjuk fizetni a számlákat, mert semelyikőnk sem szerette volna, hogy segítsenek nekünk. Mi voltunk a legjobb csapat, és mindenben segítettünk egymásnak, bár kicsit nehéz volt, mivel mindkettőnknek hiányoztak a fiúink.

De mindig amikor depressziósak lettünk, vagy csak honvágyunk volt, leültünk a TV elé, és nyálas filmeket néztünk, miközben fagyit ettünk, és sírtunk.

De mindig találkoztunk a fiúkkal, vagy ők jöttek hozzánk, vagy mindketten a családainkhoz mentünk. Harry és Liam nem laktak együtt, de Liam nem volt olyan messze tőlünk, míg viszont Harry egy kicsit távolabb volt, de attól még mindig sikerült időt szakítania arra, hogy eljöjjön.

A lényeg, hogy örültem, hogy mindannyiunk boldog, és éli az életét. "Van már valami terved mára?" Kérdezte Ashlee.

"Nem, ma szabad vagyok. Miért?"

"Liam egy óriási bulit tervez." Elvigyorodtam. Végre van esélyem találkozni Harryvel és a családommal.

"Fantasztikus, muszáj mennünk!" Mondtam izgatottan. "Megyünk, ugye?" Kérdeztem kétségbeesetten. Az elmúlt napokban nagyon honvágyam volt, és mostmár megértettem mit érezhetett Harry mikor messze volt a családjától. Igaza volt, fényképeket látni róluk csak még nehezebbé teszi ezt az egészet.