Rude |H.S.Hun.|

Hat

"Mit keresünk itt Harry?" Kérdeztem őt, miközben körülnéztem a szobában. Valamiért felhozott a házába, vagy ahogy Londonban mondják, a lakásába.

Igazán szép volt, és nyugtató.

Amikor beléptünk, először egy kis folyósót pillantottam meg, aztán betértünk a nappaliba. A falak világosbarnák voltak, de a szobában ahhoz képest nagyon sok szín volt, ami egyébként nem illene egymáshoz, de valahogy úgy rendezte be a tárgyakat, hogy mégis passzoltak. A falakon sok fekete-fehér kép volt Londonról, de amit észrevettem az az, hogy a családjáról viszont egy sincs.

Ez kivácsivá tett, de tudtam ez nem az én dolgom. Elmosolyodot, majd leült a barna kanapéjára. "Nem tudom, csak úgy éreztem, hogy egy kis változásra van szükségünk. Mindig a kávézóban találkozunk, és egy idő után ez már unalmas volt, ezért gondoltam miért ne találkozzunk itt?"

"Egyedül élsz itt?" Ültem le mellé.

"Ja." Vigyorgott. "Csak nem félsz, Eve?" Mondta, mire kinevettem.

"Én, félni? Megráztam a fejem. " Miért kéne félnem? Vakon is megtudnálak ölni egy perc alatt." Nevettem.

"Eve, elfelejetted az órákat?"

"Nem mondtam semmi rosszat, és most nem is voltam goromba." Hirtelen rácsapott a combjaira, majd vigyorogva megdörzsölte azokat.

"Oké, szóval kezdjük is az órát!" Megfordultam, hogy szemben legyek vele, majd bólintottam. "A második óránkon kérdéseket fogok feltenni." Ráncolni kezdtem a homlokom mikor ezt mondta. Utáltam ha az emberek kérdezgetnek. Azok valahogy sosem végződtek jól.

Észrevette, hogy kényelmetlenül érzem magam, ezért ráhelyezte kezét az enyéimre.

"Jól vagy? Valami rosszat mondtam?" Amúgy nem lettt volna olyan nagy dolog, de tudtam, hogy felfog tenni néhány személyes kérdést is. Mindenki kérdezett a másikról, mikor egy személlyel sok időt töltött. Szóval természetes, hogy jobban meg akart ismerni.

"Nem, csak utálom ha személyes kérdéseket tesznek fel."

"Ne aggódj, Eve. Ha nem akarsz válaszolni, rendben van, megértem." Rámosolyogtam, majd bólintottam. Visszamosolygott, és szembe ült velem a kanapén. "Első kérdés, van testvére-Oh, várj!"

"Harry mi most nem randizunk, és most nem az a megismerős kérdezz-felelek van, ugye tudod?" Nevettem, mire homlokon csapta magát.

"Igen, bocsi." Csak most vettem észre, hogy a kezei még mindig az enyéimen pihentek. Úgy döntöttem, hogy ezt neki is megemlítem.

"Ilyen puhák a kezeim, hogy rajta kell, hogy tards a tieid, vagy csak szimplán hozzám ragadtál?" Kuncogtam. Felhúzta a szemöldökét, majd hirtelen leesett neki, miről beszélek. A szemei egy pillanat alatt kipattantak, majd gyorsan el is húzta kezeit az enyéimről. Erre kitört belőlem a röhögés, mint mindig amikor vele vagyok. Ő vicces volt, és bekellett vallanom, hogy hosszú idő után, már nem utáltam a társaságában lenni.

"Bocsi," Mondta lenézve kezeire, amik most az ölében pihentek, majd idegességében elkezdett játszani az ujjaival. Úgy döntöttem, hogy nem kötök bele újra, mikor megláttam, hogy egy kicsit piros lett az arca.

"Aw, csak nem elirultál?" Kuncogtam, mire felnézett rám. "Oké, oké, Bocsi!" Felemeltem a kezeim védekezés képpen, és próbáltam nem röhögni még hangosabban.

"Visszatérve az órára. Sokat veszekszel az öcséddel?" Bólintottam. "A viselkedésed miatt?" Felkuncogtam, mikor eszembe jutott a két héttel ezelőtti veszekedésem Nathannel. Azon a napon találkoztam először Harryvel.