Rude |H.S.Hun.|

Tíz

"Istenem, nagyon sajnálom!"

"Nem tudsz-Ow!" Harryre néztem kikerekedett szemekkel, aki erősen meglökött a vállával. Nagyon mérges voltam. A kedvenc fehér pólóm most nedves volt az italától. Talán vak volt, vagy mi? Mi a pokolért nem néz a lába elé?

"Mi is sajnáljuk." Mondta Harry rámosolyogva. A szemeim erre még jobban kikerekedtek. De hiszen nem is az én hibám volt!

"Mi?! Ez az ő hibája volt, neki kéne bocsánatot kérnie!"

"És meg is tettem, de neked is a hátad mögé kell nézned, ha felállsz," Mondta a fiú egy félmosollyal. Hát én megölöm. Nekem kellett volna jobban odafigyelni?! Mi a pokol?

"Elnézést?" Fűztem össze magam előtt karjaimat, és felhúztam a szemöldököm a cuki fiúra. De nem ez volt most a lényeg.

"Igen. Mondtam, hogy sajnálom, és tényleg az én hibám volt, de egy része a tiéd is volt. Vigyáznod kéne mielőtt felállsz. Elnézést kértem, de neked is azt kellene, hiszen mostmár nincs kávém."

"Uh oh, ez nem lesz jó." Suttogta Harry, majd mikor rápillantottam, aggodalmasan pislogott vissza. Áthatóan nézett rám, amellyel úgy éreztem, mintha azt akarná mondani, hogy 'kérlek ne csinálj jelenetet'.

"Figyelj, cuki, szőke fiú," Mutattam az arcára, mire ráncolni kezdte a homlokát, majd a szemei is kicsit kikerekedtek az ujjamra nézve. "Ez mind a te átkozott hibád, mert én nem láthattalak, mivel mögöttem voltál. Neked viszont látnod kellett volna engem, mert én a kibaszott kék szemeid előtt voltam." Emeltem fel a hangom a végén, amivel olyan volt, mintha hirtelen egy teljesen más ember lettem volna. A kedves részem valahol mélyen elveszett, és már megint visszatért a durva oldalam.

"O-oké, csak nyugodj meg kérlek. Ne tegyél semmi olyat amit később megbánhatsz," Mondta hátrálva, míg a szemeivel mögém pillantgatott idegesen, de amikor megfordultam, csak azt láttam, hogy Harry furán gesztikulál a kezeivel.

"Megbánni? Szétzúzni a képedet nem valami olyan dolog lenne amit megbánnék. Na jó talán, de attól még megtenném."

"Oké, mit akarsz még mit tegyek? Már bocsánatot kértem." Mondta más akcentussal, ami már nem olyan volt mint Harryé.

"Um, ő elfogadja a bocsánatkérésed, ne aggódj." Mondta Harry, mindkét kezét a vállaimra téve. "Ugye?" A pólómra néztem, majd vissza mindkettőjükre. A srácra meredtem, majd vettem egy mély levegőt.

"I-igen, rendben van." Feleltem, nem biztosan abban amit mondtam. Mi történik? Mérges voltam, mert ez volt a kedvenc felsőm, amit most elrontott, és a végén ő is goromba volt hozzám.

"Hát, akkor mégegyszer, utoljára sajnálom." Harry bólintott, majd megköszönte neki.

Miután elment, Harry büszkén mosolyogva elém állt. "Wow, nem is tudod, hogy most mennyire büszke vagyok rád." Kuncogott, mikor látta, hogy még mindig egyenesen nézek. "Láttam, hogy a goromba oldalad kezd előjönni, meg szitkozódtál is, de köszönöm Istenem, hogy a végére minden rendben ment."

Nem feleltem semmit, csak tartottam a semleges arcot, mire felhúzta a szemöldökét. "Min gondlkozik most az a csinos kis fejed, Eve?" Megvontam a vállam.

"Semmin, csak mit kéne most tennem?" Erre kiengedett egy nagy levegőt.

"Mi lenne, ha most elmennénk a lakásoma, és adnék neked egy ennél sokkal jobb pólót." Kuncogott, mire úgy éreztem, hogy nagyon leakarom törölni azt a mosolyt az arcáról. Újra a felsőmre nézett, majd megint felkuncogott. "Ez kávé?"

"Nem tudom, miért nem találod ki?" Kuncogtam, mikor megláttam a közeli asztalon egy poharat. Odasétáltam, remélve, hogy nem volt üres.

Lenéztem, figyelmen kívül hagyva Harryt, aki a nevemet skandálta, majd megfogtam a poharat. Felnéztem rá, mire nagy szemekkel nézett vissza, és kinyitott száját. "Nehogy."